Re

Csilliárd ideje nem írtam ide...
Sok minden történt. Februárban Hunter "elvált szülők gyermeke" lett, és aki az elejétől olvasta a blogot, talán érti, mennyire nehéz volt ez. Gáborral ketten határoztuk el, hogy összeköltözés után lesz egy közös kiskutyánk. Együtt választottuk ki, együtt hoztuk el, együtt keltünk fel hozzá az első napokban éjjel.

Hunter is nehezen viselte a dolgot, miután Gábor elköltözött, még másfél hétig minden nap leült este 6 körül az ajtó elé (6-ig dolgozott az "apa"), és várta őt. G. nem keresi a lehetőséget, hogy találkozzon a kutymóval - ezt sosem hittem volna.

A kismókus azóta nagykutya lett, gyönyörűséges, és okosabb, mint azt valaha is reméltem volna.
Viszont nem kell aggódni, még mindig kajla idióta is egyben, de nagyszerűen elszórakoztatja magát, amíg én pl. filmezek, lásd lentebb.

Sok mindent tanult, fejlődött... Ha van rá igény, folytatom a blogot. Van rá igény?

Zokniskodás

Divatos trükk, elkezdtük hát mi is: zoknilehúzós móka.

Ezt most tisztán formálással szeretném megtanítani Hunternek. Az első próbálkozás eredményei:
- nyáltól csöpögő zokni a lábamon
- zavarában sikítva ásítozó-nyüszögő kutya

Mivel mostanság a "hozzám"-parancsot használtam a leggyakrabban, Hunter beült elém a lehető legszorosabban, és áhitosan nézett. Kis idő elteltével  - mikor rájött, ez most nem jön be - elkezdett vinnyogni, sípolni. Mindig ezt csinálja formálásnál, valószínűleg sokkal többet kellene ezt a módszert gyakorolnunk, hogy jókedvűen, felszabadultan kísérletezzen.

Végül odáig eljutottunk, hogy jól összenyalogatta a zoknimat (amit ugye kicsit lejjebb húztam, hogy meg tudja fogni).

Anno Chesternek, a spánielemnek nagyon könnyen megtanítottam ezt a trükköt, pedig akkor még a klikkerről nem is hallottam. Azt hiszem, játékból indultunk ki, billegtettem előtte a félig lehúzott zoknimat, ő elkapta, én bíztatni kezdtem... Mindebből pár alkalom után az lett, hogy bármilyen zoknit le tudott húzni a lábamról, kicsit megrázta azért, de aztán odaadta nekem. És imádta.
Bár csábító, de Hunterrel maradok a formálásnál. Egyrészt, mert ő alapból zoknilopós típus (lenne, ha hagynánk), és így tán nem lesz abból probléma, hogy megértse: zoknit csak feladat esetén vehet a szájába.
Másrészt meg mert imád rongyozni, de komolyan: megőrül érte. Nála nem lenne olyan magától értetődő, hogy miután leráncigálja a lábamról a zoknit, utána tegye is le.

Szóval, lehet drukkolni, fogadásokat kötni, én azt mondom, 3 napon belül meglesz a feladat (bátor kijelentés vizsgaidőszakban, de egyszer élünk).

Élünk még

Ejj, de rég nem írtam ide....
Továbbra is a vizsgaidőszak a ludas, na meg 3 műhelymunka (kb. szakdolgozat) mellett az embernek már nincs sok motivációja összefüggő szövegeket fogalmazgatni.

Hunter él és virul, persze sajnos ő is megszenvedi ezt az időszakot, kevesebbet tudok vele foglalkozni. Annyira szeretnék felsétálni vele megint a Gellérthegyre, vagy a városban mászkálni, de a legtöbbször marad a házak által körülzárt kis park, vagy a közeli kutyafuttató. Nemsokára letudom ezt a félévet, és akkor majd igyekszem bepótolni az elmaradásokat.

Szerencsére időközben Hunter "megtanult labdázni", szereztem egy teniszlabdát (aztán gyorsan egy...ööö... hogy is hívják... szóval egy ilyen dobálókart hozzá, mert kegyetlenül szutykos és nyálas lesz a labda 2 kör után). A szagkapitány teljesen rá tud pörögni, vissza is hozza, leteszi a lábam elé (klikk, kaja). Így akkor is le tudom egy kicsit fárasztani, ha csak kevés időm van a sétára, és nincs játszópajtás a placcon.
Mert ha kutya van a láthatáron, azzal nem versenyezhet semmi:)
Hunter egyszerűen imád minden kutyát, soha nem agresszív, nem fél - a nagy, morcos leonbergitől kezdve a félkilós pincsiféleségig mindenkit játékra hív.
Persze előfordul, hogy a másik eb nem fogadja örömmel Hunter kitörő lelkesedését... Na meg a gazdik hozzáállása is érdekes sokszor, tekintve hogy a szagkapitányunk már egész nagyra nőtt. (lásd: az felháborító, ha Hunter játékra hívja, majd hancúrozás közben felborítja a kis fehér társasági kutymót, de az helyes és bátor dolog, ha a kis fehér társasági kutymó cserébe hisztérikusan ugatva-hörögve kitámad a gazdi lába mellől, és megharapja Huntert. Ezért dícséret és babusgatás jár neki)

Az utóbbi időben általánossá vált, hogy séta közben Hunter nem nagyon figyelt ránk, és a pórázfegyelemmel is gondok voltak, a klikker és a jutifalat sem használt, egyszerűen nem érdekelte annyira a kaja, hogy figyeljen. Forgalmasabb (villamosos, buszos, stb) utakon teljesen "elfelejtette", hogyan is kell pórázon sétálni, parkba érve pedig dettó: ott már csak arra várt, hogy vége elengedjem.
Így hát belekezdtünk egy kötődés-tréningbe (nem fix, hogy ez a hivatalos neve, már ha lehet ilyenről beszélni), a kutya csak kézből kap enni, csak séta során, és csak akkor, ha jól viselkedik - tehát ha szabadon futásnál is kontrollálható, visszahívható, ill. pórázos sétánál ha nem előz meg és olykor még a szemkontaktust is felveszi.
Nem kell riadozni, így is megkapja a napi adagját a szagkapitány.
Kicsit több, mint egy hete sétálunk így, és már most szembetűnő a változás: Hunter sokkal jobban figyel ránk, könnyebben behívható, sőt sokszor magától besorol láb mellé (ha szabadon van), akkor is, ha kutyák vannak a láthatáron. Tegnap szépen, gyakori szemkontaktussal, láb mellett pórázon sétálva végigmentünk azon az úton, amin pár hete még teljesen bepörgött a nagy tértől, villamosoktól, a sok járókelőtől.
Elvileg 5-6 hétig folytatjuk a tréninget.

Ó, ami még említésre érdemes: bevezettem a "hozzám" vezényszót, mert a "gyere ide" az inkább azt jelentette Hunternek, hogy a közelembe jön, becsekkolt, aztán elmászkál.
A "hozzám"-ra ezzel szemben egyenesen hozzám rohan, szorosan beül elém és rámnéz. Pálcával tanítottam, ami nálunk még mindig a fakanál:)  Egyszerűen fogtam a pálcát, és szorosan magam előtt tartottam. Mivel már régesrég bekondícionáltam, hogy az orrával megérintse a fakanalat, ezzel gyakorlatilag meg is volt a feladat.

Segítség

Ide is kiírom, hátha...

Egy boxra lenne szükségünk a jövő hét végére, 2 napra csak (24-25.). Jelenleg venni nem tudunk (esélytelen 15 ezret kiadni erre decemberben),és kutyás ismerőseinknek nincsen.
Ha valaki tudna nekünk kölcsönadni erre a két napra egy "vizslaméretű" (de még csak 5 hónapos az eb, szóval kisebb is megteszi) boxot, örök hálámban részesülne.
Kölcsönzési díjról is lehet szó
Ja, és Pesten lakunk.

Köszönöm!

Tápváltás

Újabb kétmondatos bejegyzés, mert csak erre van időm a vizsga-szakdoga-hajtásban:

Áttérünk a Josera Kids-re a Dog Chow helyett. Magasabb kategória, sokan ajánlják, ehhez képest viszont nem sokkal drágább. Nem volt gond a Dog Chow-val, de elég sokat kakilt tőle a szagkapitány - meglátjuk, mi változik a Joserával.

Update: Most voltunk "estisétálni" Hunterrel, egy nagyobb parkba mentünk, aminek a közepén kutyafuttató is van. Bár a bejutás most sem ment elsőre (kb. 5x fordultam vissza a futtató bejáratához menet, mert Hunter elkezdett megelőzni, húzni, mert persze játszani akart már... de következetesség mindenekelőtt: ha húz, én megfordulok. Így van, hogy 5 percig körözünk, mire bemegyünk egy futtatóba, de így a végén mindig elérem, amit akarok: szépen jön mellettem, a futtató bejáratánál leül, én lecsatolom a pórázt, kinyitom a kaput, bemegyek, ő még mindig szépen ül, és ha megengedem, akkor bejöhet, és kezdődhet a játék a többi kutymóval.).

Jó 7-8 kutya összegyűlt most, a pöttöm Jack Russeltől a mackó jugoszláv farkasölőig. A szagkapitány mindenkit imádott, mindenkivel kergetőzött, ahogy általában.

Amire büszke vagyok: amikor elhatároztam, hogy akkor indulok hazafelé, csak odaléptem a kapuhoz, füttyentettem Hunternek, és ő már jött is.

Hogy miért nagy dolog ez?

Mert épp 7 kutyával játszott teljes lelkesedéssel - mégis jött első hívásra. Meg is jegyezte az egyik gazdi (szintén klikkeres, népszigetis), hogy "Milyen okos, ügyes, egy ilyen játékból így kifordul első szóra... büszke lehetsz rá".

Az is vagyok:)

Lájkvadász lettem

Neveztem Huntert egy facebookos versenyre, lehet lájkolni a képét, hátha nyerünk egy Noés ajándékcsomagot. Mondjuk egy bárkát....:)
Megosztásnak is örülünk.


Ide katt.

Tolatás

Ó,  igen: hátrálunk. Vagyis én nem, csak Hunter. Más szóval: tolat.
Aranyos trükk, és állítólag jót tesz a kutymónak is: "hátsó láb tudatosság fejlesztés".
Tegnap kezdtük el, ma már 5-6 lépést is szépen tolat a szagkapitány.

Frizbiről szól a mese

Levittem ma a reggeli sétához a frizbit, rég nem játszottunk már vele. Talán amikor kezdtek kihullani Hunter tejfogai, és bizonytalanabb lett a fogása, harapása, akkor tettem el a szekrénybe az egyébként teljesen puha, gumiból készült (direkt kölyökkutyáknak) korongot.

Szóval ma levittem, és érdekes, hogy mennyire máshogy áll hozzá, mint a labdához. Az utóbbit ugyanis már mindig visszahozza, leteszi elém (néha csak 1 méterre tőle, de 90%-ban a lábam elé) és várja a jutalmat. Feladatként kezeli, persze szeret is a labda után rohanni.

Na de a frizbit meglátja, és teljesen bepörög. Ezzel ugye inkább játszottunk, húzogatósat, stb., hogy megszeresse a korongot. Megszerette...:) Kb. úgy pattog, mint amikor ronggyal játszunk. Szerencsére amikor  dobni akarom - még mindig a "lebegtető",  a kutya előtt történő dobásokról beszélünk, amikor a korong csak felfelé repül, ergo nem ELdobom, hanem FELdobom - Hunter szépen megáll, kivárja, amíg feldobom, megpróbálja levadászni a levegőből, egész ügyesen. De onnantól kezdve az az övé, pontosabban az egy zsákmány, mint a rongy, amivel húzódzkodni lehet. Nem hozza oda elém, mint a labdát - látszik, hogy teljesen más kategória neki a kettő.

Szerintem ez nem is baj, a frizbi legyen is neki játék, meg aztán ha tényleg a freestylenál maradunk, ott úgysem kell beapportíroznia az elkapott korongot, mert már szalad is a következőért. Tehát én is ezt fogom tenni: veszek még egy frizbit, és ha Hunter elkapja a Frizbi1-et, akkor pár másodperc múlva már fel is mutatom neki a Frizbi2-t, és dobom is. Kíváncsi leszek... ha tényleg a "vadászat", a levegőben lévő korong elkapása neki az élmény benne, akkor azonnal otthagyja majd a Frizbi1-et a másikért.

Mindenesetre nekem meg gyakorolnom kell a helyes feldobást, mert gyanús, hogy ha nem tudja elkapni a frizbit a kutya, az az én hibám. Elvileg a korongnak teljesen vízszintesnek kellene maradnia a levegőben, így a kutya rá tud harapni. Megjegyzem, életemben tán 3x frizbiztem, összesen 20 percig:)

Amúgy is azt vallom, hogy ha a kutya nem tud megcsinálni valamit, amire amúgy anatomiailag képes lenne, akkor ne benne keressük a hibát, hanem magunkban. Jelen esetben például az én nem tökéletes dobásaimban:)

És mielőtt bárki megijedne: a frizbizés, ill. a korong levegőből levadászása jelenleg annyit tesz, hogy általában a kutya fejmagasságáig, néha pár centivel feljebb dobom fel a korongot. Ergo nem kell nagyokat ugrania, hiszen kölyök még.

Ide be akartam illeszteni valami nagyon-nagyon-nagyon profi freestyle videót, de berágtam azon, hogy mindenhol csak border colliek vannak (nagyon szeretem őket, de lehangolónak tartom, hogy a kutyás sportokban szinte csak velük lehet találkozni), úgyhogy inkább egy kevésbé profi, ellenben nem borderes, sőt: vizslás videót kaptok.

Megint képek

A vasárnapi oviban találkoztunk egy kedves fotós sráccal, aki gyönyörűséges ridgeback kölökkutyáját fényképezte a kerítésen kívülről, míg párja az ebet oviztatta a kerítésen belül.
Odakommandóztunk hozzá, és megkértük, csináljon pár képet Hunterről is...
Nagyon jók lettek, a kutymorgón lobog a bőr játék közben, a fülei szerteszét. Ide most jól beteszem (majdnem) az összeset,meg lehet csodálni a ridgeback-et is, például amikor épp fenékbe harapja Huntert:)

Elvileg ha rákattintasz egy képre, meg tudod nézni nagyobban is. Elvileg.

 

 

Ez, az, amaz

Megint sokáig nem tudtam írni.... Lenne mit mesélni minden nap, de 3 szakdolgozat írása mellett egyszerűen nincs idő.
Most csak random gondolatokat, eseményeket firkantok le. Morzsák:)

- Már nem köhög az eb (csak néha), viszont tegnap egész nap hányt. Nem maradt meg benne semmi, a vizet is sugárban kihányta. Tehetetlenség-érzés ON. Ma reggel újra állatorovos, aki közölte, hogy még a múltkori betegség terjedhetett le a gyomrára, emésztőrendszerére. Gyógyszert nem adott, megint a vitaminokkal jött ( már így is kap Ca-t és fél tabi multivitamint a kölyök - az utóbbiból 1-2 tabletta kéne, de jó tápot kap, nem akarom "túldoppingolni"), meg hogy áztassuk be neki a kaját, mert még mindig piros kicsit a torka.
És ne aggódjunk, amiért a kutya olyan volt tegnap, mint egy szerencsétlen agyonvert állat, akinek a farkát csóválni sincs ereje  - "a vizslák ilyen depressziósak tudnak lenni".
No comment.

- A kutyaoviban pár hete már a nagycsoportba jártunk, ahol mi voltunk a legkisebbek (nem kor, hanem méret és temperamentum alapján nagycsoport). Hunter mindig fekete lett a foglalkozás végére, könnyedén legyűrte őt bármelyik kutya. Részemről mondjuk nem bánom, hogy "hagyja magát": sosem agresszív, nem csinál problémát abból, ha a hátára fektetik - játéknak vesz mindent.
Viszont az "óvónénik" áttanácsolták a középső csoportba, mert talán mégsem jó a kutymorgónak, ha ilyen terminátorok szabadulnak rá:) A vele egy súlycsoportban lévőkkel felszabadultabban tud játszani, rohangálni.

- Múlt héten szép dicséretet kaptunk, fülig is ért a szám: ültetést, fektetést gyakoroltunk, akinek ment, az közben már a szemkontaktusra is gyúrhatott. Mivel Hunternek  nem probléma az ülés, fekvés parancsra végrehajtása, mi inkább azt gyakoroltuk, hogy a pozicíókban is minél tovább tartsa a szemkontaktust. Az óvónéni (ok, kiképző, persze, de így sokkal jobban tetszik) megnézett minket, és közölte, hogy Hunter "nagyon okos, figyelmes kutya", mi pedig "ügyesek vagyunk". Hurrá:)

- Ha a kutyaovin be kell hívni, és magunk mellett tartani a kutyánkat, Huntert egyre többször rálehet venni, hogy a tanult trükköket ott is végrehajtsa. Természetesem nem szlalomozok vele (még), de a forgás, felugrás, lábrapacsi, lelövés már megy. Nem győzöm ismételni: nem a mutatvány a lényeg ezekben a dolgokban, hanem az, hogy a kutya akár nagyon ingergazdag környezetben is figyeljen rém, és végrehajtsa, amit kérek.

- Apropó, behívás: egyre szebben megy ez is a kutyaoviban, csak a "bent maradást" kellene erősíteni. Mindig odarohan hozzánk a kutymorgó, ha hívjuk, de 2-3 másodperc múlva megy is vissza, főleg ha a többi kölyök még összevissza rohangál  (nagy a csábítás). El szeretném érni, hogy ilyenkor pórázra vétel nélkül is bent maradjon, amíg nem engedem útjára a "mehetsz" paranccsal.
Note: ha rászólok, hogy maradjon, az általában megállítja, de én enélkül szeretném, hogy bent maradjon, tehát hogy a behívás ne azt jelentse neki, hogy csak becsekkol, aztán megy is tovább. A behívás legyen egyenlő neki azzal, hogy "a gazdi hívott, szóval odamegyek hozzá, és ott is maradok, amíg mást nem mond".

- Egyre többször fordul elő, hogy felemelt lábbal pisil. Tudom, ez egy olvasónak nem hírértékű esemény, de mi büszkék vagyunk rá:) Viccesen csinálja: elkezd pisilni, közben eszébe jut, hogy fel kéne emelnie a lábát, de akkor meg olyan magasra emeli, hogy néha felborul.... Mókásan próbál egyensúlyozni az égbe emelt lábával.

- A bukfenc tanítását újrakezdtem, mert mint írtam régebben, Hunter valamiért a "nem szeretem" feladatok közé sorolta a trükköt: inkább pörög, forog, ugat, nyafog, de nem csinálja meg. Most is megvezetéssel gyakorlok vele, de figyelek arra, hogy ha fel is ajánlja már sokszor a teljes feladatot, akkor sem tekintem "megtanultnak" a dolgot, és nem kötöm még vezényszóhoz, csak ha már tényleg minden helyzetben jól megcsinálja kaja-segítséggel.
Múltkor ott ronthattam el ugyanis, hogy mivel már az elején sokszor átfordult teljesen, úgy gondoltam, ez már megy neki, hozzácsaptam a vezényszót, és onnantól kezdve csak kértem tőle, egyértelműnek véve, hogy tudja, mit várok tőle.
Most inkább megszerettetem vele a bukfencet: mindig csak 2-3x kérem tőle maximum, és mindig nagyon örülök, ha sikerül megcsinálnia, valamint különlegesen finom jutalomfalatot kap érte (pl.: konzervtápból egy darabka - odavan érte:))

- Már nagyon várjuk, hogy leessen az első igazi nagy hó, és megnézhessük, mit fog hozzá szólni a szagkapitány. Aranyosak tudnak lenni az állatok, amikor ismerkednek a mély hóval...

Fürdés után:

5 hónapos nagykutya:

A fene,,,,

Nem múlik Hunter köhögése...
Lassan két hete köhög, kapott már ambroxolt, mézet, vitamint, a kaját csak langyosan tesszük elé (a megszokott tápját beáztatjuk, hogy ne sértse a torkát), stb. Amikor egy hét után visszavittük az állatorvoshoz, hogy hát na már, nem válnak be a dolgok,  akkor az ambroxolt leváltottuk mucoprontra, kapott injekciót, továbbra is langyos víz, beáztatott kaja... Talán már nem olyan erőlködő, fuldokló, száraz a köhögése, persze, enyhült és felszakadozóbbá vált, de akkor is... már két hete.

Még kb. másfél hónappal ezelőtt volt egy ilyen köhögős időszaka, akkor rögtön injekciót kapott, el is múlt pár napon belül.

Szörnyű ez, most megértem, mit éreznek a kisgyerekes szülők, ha beteg a babájuk. Nem jó ez a tehetetlenség, ráadásul a kutyának (mint a kisbabának) sem tudod elmondani, hogy nyugi, minden rendben lesz. Mondjuk Hunter kedvét, mozgékonyságát nem befolyásolta a betegség, de egy-egy csúnyább köhögőroham után olyan kis szerencsétlenül állt és nézett ránk...
Ahhoz képest már jobb a helyzet. De nem múlik el, és ez dühítő.

Az meg vicces, hogy az ugyanaz történik, mint ha én vagyok "nem tudok kilábalni belőle"- beteg: mindenkinek van egy tuti, atombiztos tippje. Vegyél ilyen cseppet, olyan szirupot, pálinkát, fokhagymát, mézet, sót, párologtass, gyógynövényezz.... Egyszerűen mindenki, aki meghallja, hogy betegségről van szó, kötelességének érzi, hogy tudassa velünk, szegény felvilágosulatlanokkal, hogy van 1 olyan módszer, ami egészen biztosan használni fog.

Porszívó

Hunternek teljesen egyértelmű, hogy ha valamit mi leejtünk vagy ledobunk a földre a jelenlétében, ahhoz ő nem nyúlhat hozzá, csak ha mi kiadjuk a "tessék" parancsot. Okos kutya:)
De az is teljesen egyértelmű neki, hogy amit ő talál a lakásban, azt megeheti. Ergo ha nem látta, hogy azt mi ejtettük le, akkor az nem hozzánk tartozik, ergo ő vadászta, ergo övé, nemde?
Úgyhogy most nagyban prüszköl, és kis adagokban hányja ki a vöröshagymadarabkát, amit a konyhában porszívózott fel, mielőtt észrevettük volna. Buta kutya:)


Szóval ezen még dolgoznunk kell.....

Tanácstalanság

Tiszteletben tartani. Valakit, valamit.
Társas interakcióban:)
Nem is olyan egyszerű.

Nekünk ugye most itt van Hunter, itt is lesz az elkövetkezendő 15-99 évben:) Fontos nekünk, családtag. Gyerek még, 4,5 hónapos.
Senki nem várja el egy másik embertől, hogy a "gyerekét", akiről gondoskodik, magára hagyja pár napra.
De azt is tiszteletben kell tartani, ha valaki nem akar kutyát látni a házában, mert még aszerint gondolkodik, hogy a biztosan minden kutya büdös, koszos, mindent szétrág, mindent lepisil, bekakil, ettől függetlenül jófej a kutya, de a kertben a helye.

Nos, én tiszteletben tartom az ő gondolkodását, még ha nagyon, nagyon nem is értek vele egyet.
Az, hogy ő tiszteletben tartja-e, hogy nekünk Hunter családtag, aki megszokott egy rendet, aki párhetes korától megszokta, hogy nincs kizárva sehova - ez jó kérdés.
De a két vélemény, mondhatni attitűd nem egyeztethető össze.

A sztori: el akartunk utazni apámhoz Szegedre. Nagy kertje van, a kertben kis társasági kutya, apám nem éppen kutyaértő ember, naponta ad neki enni,ennyi. Sétálni nem viszi.
Közöltük, hogy magunkkal vinnénk Huntert is, tekintve hogy még kölyök, és nem nagyon van olyan, akire rábíznánk, meg nem is szeretnénk 2-3 napra távol lenni tőle.
Ok, vihetjük, persze. De a házba nem jöhet be.
Én: Na de teljesen szobatiszta, ő maga is tiszta, nem tesz kárt semmiben, és megszokta, hogy velünk van, egy idegen helyen kizárva...
Ő: Nem jöhet be kutya a házba.
Azt már nem kezdtem el magyarázni, hogy Hunter valószínűleg végignyüszítené az éjszakát, ha egy idegen helyen, kint kéne aludnia, távol tőlünk. Másrészt meg: hideg van, és azt elvárni az ő kutyájától, hogy egy ismeretlen betolakodóval megossza a kutyaházat.... enyhén nevetséges.
Így hát itthon maradtunk.

Anyámék sem tartanak bent kutyát, de tiszteletben tartották, hogy mi igen - amikor látogatóba mentünk, természetes volt, hogy Hunter bemehetett a lakásba.

Mi lehet a megoldás?
A ház az ő háza - ebbe nem szólhatok bele, ő hozza a szabályokat.
Hunter az én családom tagja, a "részem" - ebbe ő nem szólhat bele. Ahogy azt sem mondhatná, hogy ne vigyem magammal Gábort.

Van megoldás?

Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.

Most csak képek

 

Tervek

Kitaláltam, hogy megtanítom Hunternek, hogy csukja be a szekrényajtókat.

És hogy kapcsolja fel az állólámpát. Csak ennyi, laza gyakorlásként:)

Lehet drukkolni, fogadásokat kötni, addig meg itt egy kis helyben maradós videó:
Nem, a blogspot most nem akarja, hogy videót szúrjak be. Majd tán később.

Újabb felfedezés

Na,most, hogy kiderült, hogy nem vonzok olvasótömegeket, a kérdés el van döntve: arról írok, amiről akarok:)

Most például arról, hogy Gáborral és Hunterrel szintet léptünk. Így együtt, hárman.
Vagy csak mi ketten, kétlábúak?

Ugyanis eddig az volt a problémánk, hogy Hunter már egész szépen tud sétálni pórázon - ha egyedül viszem le. Vagy ha Gábor viszi le egyedül. Valószínűleg a nemrég leírtak miatt: olyankor csak rá figyelünk, ő meg ezt érzi. Ha ketten sétálunk vele, mindenképp megoszlik a figyelmünk, hiszen azért csak beszélgetünk, stb.

Így hát a közös séták elég gyötrelmesek voltak, nem kényelmes úgy csinálni a pórázfegyelmet (ha megelőz, megállok vagy a másik irányba indulok), hogy egy másik ember is sétál velem, mert neki nem túl nagy móka ez.
Ámde.
Egy karikacsapásra megváltozott minden, és jelenleg Hunter szebben sétál akkor, ha ketten megyünk vele, mint ha egyedül viszem.
Miért? Mert heurékáztunk egyet:)
Kitaláltuk, hogy "falkásat" játszunk, miközben sétálunk, azaz nem úgy megyünk, hogy mi ketten fogjuk egymás kezét, a kutya meg valamelyikünk oldalán, hanem Hunter közöttünk jön, és mi zárjuk őt közre. Oldalra így semmiképp sem tud kitérni - de ami meglepő volt, hogy előrefelé, amerre ugyebár sietni szokott, így nem is akart. Szépen jött köztünk, nem előzve meg minket.
Biztos van erre profibb magyarázat is, de nekem az jutott eszembe, hogy talán így tényleg azt érzi: falkaként vándorlunk. És így, kettőnket megelőzni már "nincs pofája", mert ezzel ugye kinevezné magát falkavezérnek... ez meg azért égbekiáltó szemtelenség lenne részéről:)

Úgyhogy jelenleg nagyon szépek vagyunk, ha sétálunk: két felnőtt gazdi között halad a poronty. Beszélgetni így is tudunk Gáborral, egymás kezét fogni annyira már nem, de ennyit tán kibírunk.

Aki hall, kopogjon kettőt!

Elgondolkodtam azon, hogy vajon olvassa-e egyáltalán valaki ezt a blogot?
Lehetne mindegy is, de igazából számít egy kicsit:) Mert ha csak magamnak írom, akkor nem jegyzem le Hunter hihetetlenül aranyos kis megmozdulásait, stb - hiszen úgyis látom, megélem (most is itt hasalunk egymás mellett, és elmélyülten, teljes beleéléssel nyalogatja a könyökömet percek óta).
Maradnak a kis emlékeztető jellegű, "hol is tartunk?"- típusú bejegyzések.

De ha van rá igény....
De ha nincs?:)
Viszont képek a tegnapi Gellérthegyes sétánkról, ahol a kismókus gyönyörűen viselkedett, vannak, csak sajna telefonnal fényképezve nem adják vissza az eredeti színeket.

Hunter, ez itt az erdő. Erdő, ő itt Hunter.

Hétfőn elmentünk kirándulni a Pilisbe, kíváncsiak voltunk,mit szól Hunter az erdőhöz. 

Őszintén szólva, hihetetlen élmény volt. A 4 hónapos hiperaktív kiscsikó teljesen megváltozott az erdőben. Nem rohangált-ugrándozott-idiótáskodott, mint a kutyafuttatón, parkokban, Duna-parton. Valahogy "megkomolyodott" arra az időre. Nem ment el messzire tőlünk, 3-4 méteren belül maradt mindig, orra a földön, módszeresen haladt, egyenletes tempóban, átnézett egy-két bokrot, beleszagolt egy üregbe, majdnem fogott egy egeret is (végül eliszkolt a kisegér). Folyamatosan nézte, merre vagyunk, és ha kicsit külön váltunk (teszem azt, Gábor épp tüzet rakott,én meg elmentem még fáért), akkor ide-oda szaladt köztünk, mindkettőnket "ellenőrizve". 

Teszteltük is kicsit a kutymót, volt, hogy lemaradtam és elbújtam, míg ők Gáborral haladtak előre. Hunter hallotta maga mögött a lépteket, így nem vette észre, hogy kevesebben követik.... Aztán amikor kellőképp eltávolodtak tőlem, elkezdtem hangosan hívni őt. Nagyon édes volt: azonnal felkapta a fejét, megmerevedett, körbenézett, észrevette, hogy nem vagyok ott, és onnantól kezdve mint akit puskából lőttek ki, rohant vissza, keresett engem.
Amikor letáboroztunk, Hunter átvizsgálta a táborhelyünk 4-5 méteres körzetét, aztán lefeküdt, de ha valami (hangosabb madár az avarban) közeledett felénk, felemelte a fejét, és mély torokhangon, figyelmeztetően morgott egyet - ilyet se hallottunk tőle még soha. 

A lényeg: tetszett, amit láttunk. Összességében egy komoly, fegyelmezett, mindenre figyelő vizsla lett belőle arra az időre, amíg az erdőben bóklásztunk.

És hihetetlenül izgalmas hírek: a szagkapitány olykor már tudatosan emelt lábbal pisil. Nem gyakran, de ha megteszi, nagyon szépen emeli a lábát, mi meg el vagyunk ájulva tőle. Különösen az "apja" büszke ilyenkor:)

Valamint megjelent az első maradandó foga is. Még csak pici, most bukkant ki, de már tolja ki a tejfogat, aminek a helyére érkezik. Az a tejfog jelenleg annyira lötyög már, hogy szerintem kézzel könnyedén ki tudnám húzni  - nem kell félni, nem teszem meg.

Buta kutyák? Okos kutyák?

Voltunk ma oviban, majd jól leírom a történteket. (Hehe, ahogy szoktam:))
Most is megjegyezte pár ember, hogy Hunter milyen okos, milyen szépen megcsinál mindent (ül, fekszik, pacsi, forgás -ilyeneket gyakoroltam vele,hogy lekössem a figyelmét, amikor be kellett hívni és magunknál kellett tartani a kutyát.)
"Hát persze, hiszen vizsla, vadászkutya, azok okosak."

Hm.

És nem csak itt hallom ezt, mindennapos, hogy a sétáink során megjegyzik: "Úúú, ha az én kutyám lenne ilyen okos, de ő sajnos butuska." vagy "Az én kutyám fajtája nem tanulékony", vagy "Hát igen, az én kutyám nem tud megtanulni semmit, ezek a kis (pl. bolognese) kutyák nem okosak." és a kedvencem: " Az én kutyámat nem lehet megtanítani pórázon szépen sétálni."

Emberek! Ne legyetek buták!
Nincs olyan, hogy buta kutya.
Vagyis van, hiszen mi is mondjuk Hunternek, hogy buuuta kutya, amikor az idétlensége miatt elesik, vagy felszippant valamit és tüsszög tőle, vagy megszaglássza a frissen festett csövet, és fehér lesz a bajsza.
De sosem mondtuk neki még azt, hogy buta, amiért nem tudott végrehajtani egy feladatot.
Mert akkor nem a kutya a buta - hanem mi csinálunk valamit rosszul.

Hunter nem csodakutya, vagy nem szuperokos kutya. Miért tud mégis többet 4 hónaposan, mint más kutyák x évesen? Miért tanul meg valamit pár perc alatt?
 Mert odafigyelünk rá. Nagyon.
Nézzük, mikor néz ránk, mikor mozdul, mikor csinál olyat, ami jó -és amiért meg lehet dícsérni.
Mert rengeteg, tényleg rengeteg munkánk van benne.
Mert a séta nálunk nem úgy néz ki, hogy flexi pórázon cikázik a kutya, mi meg beszélgetünk a szomszéddal a padon ülve. Séta közben én 100%-osan csak Hunterre figyelek. Figyelem a reakcióit, észreveszem, mit fog észrevenni a következő pillanatban.  Ha húzná a pórázt, korrigálom (megállok, vagy a másik irányba indulok) - AZONNAL. Nincs kivétel.
Ha elengedem, és azt látom, nem figyel rám, az ellenkező irányba futok.
Ha tanítok neki valamit, akár trükköt, akár engedelmességi gyakorlatot, abban a pillanatban jutalmazom, amikor ő jól mozdul. Mert rá figyelek.

Mindez iszonyú sok munkát és türelmet igényel, azt elismerem. De hidd el , kedves "kis butafajta kutyám van"-gazdi, hogy ha te is így tennél, a te kutyád is olyan "okos" lenne, mint az enyém.

Fajtától függetlenül.
Mert minden kutya "okos" - ha a gazdi foglalkozik vele. Magától egy kutya sem fog megtanulni semmit.