Élünk még

Ejj, de rég nem írtam ide....
Továbbra is a vizsgaidőszak a ludas, na meg 3 műhelymunka (kb. szakdolgozat) mellett az embernek már nincs sok motivációja összefüggő szövegeket fogalmazgatni.

Hunter él és virul, persze sajnos ő is megszenvedi ezt az időszakot, kevesebbet tudok vele foglalkozni. Annyira szeretnék felsétálni vele megint a Gellérthegyre, vagy a városban mászkálni, de a legtöbbször marad a házak által körülzárt kis park, vagy a közeli kutyafuttató. Nemsokára letudom ezt a félévet, és akkor majd igyekszem bepótolni az elmaradásokat.

Szerencsére időközben Hunter "megtanult labdázni", szereztem egy teniszlabdát (aztán gyorsan egy...ööö... hogy is hívják... szóval egy ilyen dobálókart hozzá, mert kegyetlenül szutykos és nyálas lesz a labda 2 kör után). A szagkapitány teljesen rá tud pörögni, vissza is hozza, leteszi a lábam elé (klikk, kaja). Így akkor is le tudom egy kicsit fárasztani, ha csak kevés időm van a sétára, és nincs játszópajtás a placcon.
Mert ha kutya van a láthatáron, azzal nem versenyezhet semmi:)
Hunter egyszerűen imád minden kutyát, soha nem agresszív, nem fél - a nagy, morcos leonbergitől kezdve a félkilós pincsiféleségig mindenkit játékra hív.
Persze előfordul, hogy a másik eb nem fogadja örömmel Hunter kitörő lelkesedését... Na meg a gazdik hozzáállása is érdekes sokszor, tekintve hogy a szagkapitányunk már egész nagyra nőtt. (lásd: az felháborító, ha Hunter játékra hívja, majd hancúrozás közben felborítja a kis fehér társasági kutymót, de az helyes és bátor dolog, ha a kis fehér társasági kutymó cserébe hisztérikusan ugatva-hörögve kitámad a gazdi lába mellől, és megharapja Huntert. Ezért dícséret és babusgatás jár neki)

Az utóbbi időben általánossá vált, hogy séta közben Hunter nem nagyon figyelt ránk, és a pórázfegyelemmel is gondok voltak, a klikker és a jutifalat sem használt, egyszerűen nem érdekelte annyira a kaja, hogy figyeljen. Forgalmasabb (villamosos, buszos, stb) utakon teljesen "elfelejtette", hogyan is kell pórázon sétálni, parkba érve pedig dettó: ott már csak arra várt, hogy vége elengedjem.
Így hát belekezdtünk egy kötődés-tréningbe (nem fix, hogy ez a hivatalos neve, már ha lehet ilyenről beszélni), a kutya csak kézből kap enni, csak séta során, és csak akkor, ha jól viselkedik - tehát ha szabadon futásnál is kontrollálható, visszahívható, ill. pórázos sétánál ha nem előz meg és olykor még a szemkontaktust is felveszi.
Nem kell riadozni, így is megkapja a napi adagját a szagkapitány.
Kicsit több, mint egy hete sétálunk így, és már most szembetűnő a változás: Hunter sokkal jobban figyel ránk, könnyebben behívható, sőt sokszor magától besorol láb mellé (ha szabadon van), akkor is, ha kutyák vannak a láthatáron. Tegnap szépen, gyakori szemkontaktussal, láb mellett pórázon sétálva végigmentünk azon az úton, amin pár hete még teljesen bepörgött a nagy tértől, villamosoktól, a sok járókelőtől.
Elvileg 5-6 hétig folytatjuk a tréninget.

Ó, ami még említésre érdemes: bevezettem a "hozzám" vezényszót, mert a "gyere ide" az inkább azt jelentette Hunternek, hogy a közelembe jön, becsekkolt, aztán elmászkál.
A "hozzám"-ra ezzel szemben egyenesen hozzám rohan, szorosan beül elém és rámnéz. Pálcával tanítottam, ami nálunk még mindig a fakanál:)  Egyszerűen fogtam a pálcát, és szorosan magam előtt tartottam. Mivel már régesrég bekondícionáltam, hogy az orrával megérintse a fakanalat, ezzel gyakorlatilag meg is volt a feladat.

Tápváltás

Újabb kétmondatos bejegyzés, mert csak erre van időm a vizsga-szakdoga-hajtásban:

Áttérünk a Josera Kids-re a Dog Chow helyett. Magasabb kategória, sokan ajánlják, ehhez képest viszont nem sokkal drágább. Nem volt gond a Dog Chow-val, de elég sokat kakilt tőle a szagkapitány - meglátjuk, mi változik a Joserával.

Update: Most voltunk "estisétálni" Hunterrel, egy nagyobb parkba mentünk, aminek a közepén kutyafuttató is van. Bár a bejutás most sem ment elsőre (kb. 5x fordultam vissza a futtató bejáratához menet, mert Hunter elkezdett megelőzni, húzni, mert persze játszani akart már... de következetesség mindenekelőtt: ha húz, én megfordulok. Így van, hogy 5 percig körözünk, mire bemegyünk egy futtatóba, de így a végén mindig elérem, amit akarok: szépen jön mellettem, a futtató bejáratánál leül, én lecsatolom a pórázt, kinyitom a kaput, bemegyek, ő még mindig szépen ül, és ha megengedem, akkor bejöhet, és kezdődhet a játék a többi kutymóval.).

Jó 7-8 kutya összegyűlt most, a pöttöm Jack Russeltől a mackó jugoszláv farkasölőig. A szagkapitány mindenkit imádott, mindenkivel kergetőzött, ahogy általában.

Amire büszke vagyok: amikor elhatároztam, hogy akkor indulok hazafelé, csak odaléptem a kapuhoz, füttyentettem Hunternek, és ő már jött is.

Hogy miért nagy dolog ez?

Mert épp 7 kutyával játszott teljes lelkesedéssel - mégis jött első hívásra. Meg is jegyezte az egyik gazdi (szintén klikkeres, népszigetis), hogy "Milyen okos, ügyes, egy ilyen játékból így kifordul első szóra... büszke lehetsz rá".

Az is vagyok:)

Újabb felfedezés

Na,most, hogy kiderült, hogy nem vonzok olvasótömegeket, a kérdés el van döntve: arról írok, amiről akarok:)

Most például arról, hogy Gáborral és Hunterrel szintet léptünk. Így együtt, hárman.
Vagy csak mi ketten, kétlábúak?

Ugyanis eddig az volt a problémánk, hogy Hunter már egész szépen tud sétálni pórázon - ha egyedül viszem le. Vagy ha Gábor viszi le egyedül. Valószínűleg a nemrég leírtak miatt: olyankor csak rá figyelünk, ő meg ezt érzi. Ha ketten sétálunk vele, mindenképp megoszlik a figyelmünk, hiszen azért csak beszélgetünk, stb.

Így hát a közös séták elég gyötrelmesek voltak, nem kényelmes úgy csinálni a pórázfegyelmet (ha megelőz, megállok vagy a másik irányba indulok), hogy egy másik ember is sétál velem, mert neki nem túl nagy móka ez.
Ámde.
Egy karikacsapásra megváltozott minden, és jelenleg Hunter szebben sétál akkor, ha ketten megyünk vele, mint ha egyedül viszem.
Miért? Mert heurékáztunk egyet:)
Kitaláltuk, hogy "falkásat" játszunk, miközben sétálunk, azaz nem úgy megyünk, hogy mi ketten fogjuk egymás kezét, a kutya meg valamelyikünk oldalán, hanem Hunter közöttünk jön, és mi zárjuk őt közre. Oldalra így semmiképp sem tud kitérni - de ami meglepő volt, hogy előrefelé, amerre ugyebár sietni szokott, így nem is akart. Szépen jött köztünk, nem előzve meg minket.
Biztos van erre profibb magyarázat is, de nekem az jutott eszembe, hogy talán így tényleg azt érzi: falkaként vándorlunk. És így, kettőnket megelőzni már "nincs pofája", mert ezzel ugye kinevezné magát falkavezérnek... ez meg azért égbekiáltó szemtelenség lenne részéről:)

Úgyhogy jelenleg nagyon szépek vagyunk, ha sétálunk: két felnőtt gazdi között halad a poronty. Beszélgetni így is tudunk Gáborral, egymás kezét fogni annyira már nem, de ennyit tán kibírunk.

Hunter, ez itt az erdő. Erdő, ő itt Hunter.

Hétfőn elmentünk kirándulni a Pilisbe, kíváncsiak voltunk,mit szól Hunter az erdőhöz. 

Őszintén szólva, hihetetlen élmény volt. A 4 hónapos hiperaktív kiscsikó teljesen megváltozott az erdőben. Nem rohangált-ugrándozott-idiótáskodott, mint a kutyafuttatón, parkokban, Duna-parton. Valahogy "megkomolyodott" arra az időre. Nem ment el messzire tőlünk, 3-4 méteren belül maradt mindig, orra a földön, módszeresen haladt, egyenletes tempóban, átnézett egy-két bokrot, beleszagolt egy üregbe, majdnem fogott egy egeret is (végül eliszkolt a kisegér). Folyamatosan nézte, merre vagyunk, és ha kicsit külön váltunk (teszem azt, Gábor épp tüzet rakott,én meg elmentem még fáért), akkor ide-oda szaladt köztünk, mindkettőnket "ellenőrizve". 

Teszteltük is kicsit a kutymót, volt, hogy lemaradtam és elbújtam, míg ők Gáborral haladtak előre. Hunter hallotta maga mögött a lépteket, így nem vette észre, hogy kevesebben követik.... Aztán amikor kellőképp eltávolodtak tőlem, elkezdtem hangosan hívni őt. Nagyon édes volt: azonnal felkapta a fejét, megmerevedett, körbenézett, észrevette, hogy nem vagyok ott, és onnantól kezdve mint akit puskából lőttek ki, rohant vissza, keresett engem.
Amikor letáboroztunk, Hunter átvizsgálta a táborhelyünk 4-5 méteres körzetét, aztán lefeküdt, de ha valami (hangosabb madár az avarban) közeledett felénk, felemelte a fejét, és mély torokhangon, figyelmeztetően morgott egyet - ilyet se hallottunk tőle még soha. 

A lényeg: tetszett, amit láttunk. Összességében egy komoly, fegyelmezett, mindenre figyelő vizsla lett belőle arra az időre, amíg az erdőben bóklásztunk.

És hihetetlenül izgalmas hírek: a szagkapitány olykor már tudatosan emelt lábbal pisil. Nem gyakran, de ha megteszi, nagyon szépen emeli a lábát, mi meg el vagyunk ájulva tőle. Különösen az "apja" büszke ilyenkor:)

Valamint megjelent az első maradandó foga is. Még csak pici, most bukkant ki, de már tolja ki a tejfogat, aminek a helyére érkezik. Az a tejfog jelenleg annyira lötyög már, hogy szerintem kézzel könnyedén ki tudnám húzni  - nem kell félni, nem teszem meg.

Az természetes már, hogy Hunter itt fekszik mellettem a kanapén, miközben én változatosan lélekölő dolgokat magolok hasalva.  Hunter ilyenkor békésen alszik. Megvan a testkontakt, neki több nem kell. De hogy galád módon álmában rendszeresen idepukizik, az pofátlanság.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.

Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.

A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.

Frizbizünk! - avagy: Az ember összerakja a kirakós részleteit

Ha valaki olvasta az eddigi "a kutya nem labdamániás"  jellegű kesergéseimet, illetve hogy a rongyot viszont imádja, az már korábban rájöhetett arra,amire én csak kb 3. napja.

Nézzük át:

1. Hunter nem hozza vissza a labdát, ha kint játszunk. Szalad érte, de vissza már nem hozza, mert elvonja a figyelmét egy fűcsomó, vagy bármi más. Addig érdekes a frizbi, amíg üldözni lehet.
2. Ha kint kutyák vannak, és úgy dobom el a labdát, frizbit, akkor még csak utána sem szalad. Nem izgalmas.
3. Rongyot húzni, küzdeni viszont imád. Morog, repül, teljesen rápörög. Ha felveszek séta közben egy lombos gallyat, azzal is jót játszunk, olyankor csak rám figyel.
4. Kíváncsiságból levittem a rongyát a parkba, és amikor szabadon engedtem, elővettem a szakadt pólót. Nos. Hunter innentől kezdve rápörgött a rongyra, a közelemben maradt, vagy ha el is ment játszani más kutyákkal, simán behívható volt, csak fel kellett mutatnom neki a rongyot.
Ha kértem, ült, feküdt, szlalomozott - bármit megtett, hogy "rongyoljak" vele.
Ledöbbentem. A rongy lesz a mi "labdánk"? (Ugye általában vagy jutalomfalattal, vagy labdával lehet jutalmazni, motiválni a kutyákat munka közben)

És itt végképp letettem arról, hogy Hunterből frizbis kutya legyen.
Egy teljes napig. Aztán elkezdtem gondolkodni:)

Mit szeret Hunter?
Vadászni. Elkapni. Ugrani a rongyért. Üldözni.
Mindez mellettem zajlik, folyamatos interakcióban. Míg a frizbizés, ahogy eddig próbáltuk? Eldobom a frizbit, messzire, ő rohan... de hol marad a folyamatos izgalom?
S lőn a megvilágosodás: hiszen nem csak távolsági frizbizés létezik. Ott a freestyle. Ahol a kutya kergeti a korongot, figyel, elkapja, s már engedi is el, mert ugrik a következőért. Nincs unalmas behozatal, apport, csak "vadászat".

Így hát 2-3 napja frizbizünk Hunterrel:) Nem kell komoly dolgokra gondolni, hiszen neki még nem szabad sokat ugrálnia. Így néz ki a pár perces játék:
- előveszem a frizbit, pörgetem, elhúzom párszor a kutymorgó előtt -> Hunter rápörög
- húzódzkodunk vele egy kicsit, majd a "kérem" vezényszóra elengedi (ügyes)
- elgurítom a földön, elkapja, fejét rázva hozza vissza, megint küzdünk egy kicsit, majd elkérem tőle
- leguggolok, és lentről indítva feldobom a frizbit úgy, hogy vízszintesen maradjon a korong (szinte csak felfelé "lebeg" ekkor, egy kicsivel dobom csak magasabbra a kuty a fejmagasságánál)
- Hunter utánakap, és a legtöbbször már el is kapja - a levegőben pörgő korongot!

Tehát a kutya max. másfél méterre van tőlem, és egyszerűen levadássza a levegőből a frizbit. Diadalittasan megrázza, kicsit birtokolhatja a zsákmányt, majd elkérem tőle és újra dobom. Mindezt maximum 6-7x ismétlem, aztán elteszem a játékot.

És hol tartunk most?
Ha kint előveszem a frizbit, Huntert nem érdekli már a döglött galamb, a másik kutya, az emberek. Csak a zsákmány:)

A Megállapodás

Huhh.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.

Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.

És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.

Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....


Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.

Egyesítjük erőinket

Beszerveztem pár ismerősömet, hogy legyenek "ismeretlen látogatók". Azaz jöjjenek el hozzánk, kopogjanak/csengessenek, aztán ha beengedem őket, legyenek nagyon erősek, szorítsák ökölbe a lábujjukat is - és nézzék levegőnek a farokcsóváló, lelkesedő kiscsikót.

Hunter ugyanis hihetetlenül lelkes, ha ismerkedésről van szó, ami nem is baj, legyen barátságos, de a későbbiekben talán nem mindenki fog örülni neki, ha egy 30-35 kilós csupaizom kutya örömében szaltózva váratlanul ráugrik.
Így hát a projekt: megtanítani Huntert arra, hogy:
- ha valaki jön hozzánk, a falkavezérek (azaz Gábor és én) üdvözöljük először, ő addig csendben, nyugodtan viselkedik
- felugrálás idegenre semmilyen esetben sincs (mondjuk ismerősre se...)
- a "kapuszabály" akkor is érvényes, ha becsöngetnek hozzánk, ha látogató jön ki-be az ajtón ( ha csak mi vagyunk itthon, sosem megy ki a nyitott ajtón a lépcsőházba, és be is akkor jön csak séta után, miután mi már beléptünk. Az ajtóban le kell ülnie, és megvárnia, hogy be- vagy kiengedjük. Ez megy is neki, de ha látogató jön, valahogy törlődnek a szabályok a fejéből:) )


Ugyanígy szeretnék majd önkénteseket szerezni egy kis utcai melóra is: kötődésesdit játszani (mint a kutyaoviban: valaki megfogja Huntert, mi elfutunk...stb.), behívósdit játszani ( magunkhoz hívjuk, miközben az "idegenek" épp játszanak vele, vagy simogatják),  kínált étel megtagadását gyakorolni.

Szintet léptünk

Bátortalanul, de csakazértis kimondom: Hunter szobatiszta lett :)

Kutyapelust használtunk a megérkezésétől kezdve, 1 nap alatt megtanulta, hogy csak arra végezheti az ügyeit. Viszont sokat járkáltunk is le vele, és mivel megtanítottuk neki a "pisilj" vezényszót (na jó, ez nem teljesen vezényszó, de a lényeg ugyanaz),  kint is mindig mondogattuk neki, és ha pisilt, nagyon örültünk.

Hunter is jobban szeretett kint pisilni, kakilni, de az első hetekben még gyakorlatilag óránként képes volt csurgatni, annyiszor meg nem tudtuk levinni. Nem is akartuk. (Kőkegyetlenek vagyunk?:D)
Most úgy állunk, hogy a napi 3 kaja előtt mindenképp sétálunk (Cesar-módszer: a kutya "megdolgozik" az ételért, meg aztán teli hólyaggal,stb. nem is tud enni), és kaja után pár órával is.
Az éjszaka volt necces sokáig: hajnalban mindig arra keltünk, hogy szagkapitánykodott... durva dolog arra ébredni, hogy megcsapja az orrodat Valami. Mivel 8-kor kapja a vacsit, gondoltam, elég érthető,hogy nem bírja ki reggel 8-ig, amikor megint levisszük, úgyhogy kitaláltuk, hogy mielőtt lefekszünk (11 és éjfél környékén) még levisszük pár percre.
Nos, ezzel a módszerrel Hunter már 4 napja semmit nem intézett lakáson belül:)
Öröm és boldogság.


Nemrég sétáltunk egyet a városban (némi parkos- szabadon engedős résszel, persze), Hunter sokáig szépen jött, később elvesztette kicsit a türelmét. A zebráknál sokszor már magától leül, de nem a kedvence a várakozás, meg a nagy forgalmat sem mindenképp imádja - jól meg is ugatott egy buszt mérgében.


Vittem frizbit is a sétára, nem pörgött rá nagyon. Bezzeg ha rongy van nálam, vagy akár csak egy leveles faág, amiért lehet küzdeni...  Lehet, hogy a végén majd el kell dobnom frizbis álmaimat, és örző-védőzni fogok vele nagykorában. Egy magyar vizslával. Eszem megáll:)



Az első képek egyike. amikor még bőven elfért az ágyában:

Laza póráz: klikkerrel vagy anélkül?

Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne a laza pórázon való sétálást is klikkerrel tanítani a kutymorgónak.Jelenleg a "ha a kutya elkezd húzni, azonnal megállunk" című módszert alkalmazzuk, gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Próbáltuk a "ha a kutya elkezd húzni, az ellenkező irányba indulunk" című változatot is, de Hunter ezt annyira nem értékelte, hogy ilyenkor majd' megfulladt, vagy leült,stb., én meg nem akartam, hogy sérüljön a nyaka, légcsöve.

A megállós módszer végülis nem rossz, csak tényleg iszonyú türelem és következetesség kell hozzá. Ha már a hajamat tépném, mert 3 lépésenként meg kell állni, akkor is ki kell tartani, nem engedni a kutyának. Én nem vagyok az az igazán türelmes alkat, szóval ez jó próba nekem is (meg Gábornak is, de ebben én következetesebb vagyok, ő néha hagyja húzni az ebet, ha siet).
A nagykönyvek szerint ennél a módszernél, ha megállunk, meg kell várni, amíg a kutya "beigazodik", addig semmit nem szabad csinálni. Nos, Hunter ilyenkor némi kajláskodás után nyafogva leült, és nézett ránk - de ezt ott, ahol volt, ergo pl. 1 méterrel előttünk.
Így hát én módosítottam a dolgot azzal, hogy ilyenkor beigazítottam a kutyát láb mellé (+ lábhoz vezényszó), és ha szépen ott maradt, akkor indultunk tovább. A vezényszóval persze tisztában van, ha kaja van kilátásban, szépen jön mellettem... És most már eljutottunk odáig, hogy ha húz, előreszalad, és megállok, akkor ő jön vissza és igazítja be magát a jó pozícióba.
Ja igen, nem csak annyi az elvárás, hogy ne húzzon, hanem hogy ne előzzön meg engem, mellettem jöjjön, így akkor is megállok, ha nagyon előre tör. Szintén a kezdetektől. Nem kell rámtapadnia, stb, de nem előzhet meg engem és nem húzhat, ennyi. A pórázt rövidre fogom, de így pont laza, ha szépen jön. Ha meg nem jön szépen, nem megyünk - ergo sosem feszül a nyakán a nyakörv, nem lóg a kutya a levegőben a rövid póráz miatt.

Visszatérve a klikkerre: nagyon szerettem volna azzal tanítani Hunternek a kulturált módon való sétát, egyrészt mert mégiscsak a pozitív megerősítés a legjobb, másrészt meg mert eddig mindent, amit klikkerrel tanult, nagyon hamar megjegyzett.
Ámde.
Elvileg kis lépésben kéne haladni, először már pár lépés után klikkelni, ha szépen jön. Ezzel 2 probléma is volt: Hunternek nem volt türelme hozzá, érdekesebb volt az utca, a bokrok, meg amúgy minden, mint a kaja -érthető egy kiskutyánál:) Másrészt meg mivel kicsi, le kellett hozzá hajolnom, hogy oda tudjam adni neki a jutifalatot, ergo neki meg meg kellett állnia...  Szerintem kb. menet közben lenne szerencsés odaadni neki a jutalmat, hiszen épp azért kapja,mert szépen jön. A legfontosabb pedig: szerintem a laza pórázon való sétakor egyfajta "tudatállapotban"  (nem tudok rá jobb kifejezést) van a kutya is, a gazdi is. Flow:) És ezt ha megszakítom egy jutifalattal, klikkel, megtorpanással, elveszik az egész.
Szóval nem klikkerezek a pórázas sétáknál, de ha találok jó megoldást, vagy kapok jó tanácsot, még mindig  nyitott vagyok rá:)

(szabadon követésnél viszont - "lábhoz", Hunter beigazodik,persze nem tökéletesen, és követ - ott a klikker, azt egyelőre úgyis csak pár lépés erejéig csinálja)

Amúgy nem panaszkodhatunk, a séták 75%-ában már szépen jön laza pórázon, láb mellett a szagkapitány. Izgalmas környezet, sok ember esetén vannak nehézségek (sajnos erről az emberek is tehetnek, 100-ból 1 kérdezi meg, hogy megsimogathatja-e a "cukiii kiskutyát", a többi csak rávetődik a semmiből -> Hunter is bepróbálkozik mindenkinél, megszokta, hogy szinte minden idegen járókelő egyenlő a simogatással).


(Hunter jelen pillanatban olyan kitekert pózban alszik itt tőlem egy méterre, amilyenben csak a vizslák tudnak. Szanaszét tudnám ölelgetni.)