Zokniskodás

Divatos trükk, elkezdtük hát mi is: zoknilehúzós móka.

Ezt most tisztán formálással szeretném megtanítani Hunternek. Az első próbálkozás eredményei:
- nyáltól csöpögő zokni a lábamon
- zavarában sikítva ásítozó-nyüszögő kutya

Mivel mostanság a "hozzám"-parancsot használtam a leggyakrabban, Hunter beült elém a lehető legszorosabban, és áhitosan nézett. Kis idő elteltével  - mikor rájött, ez most nem jön be - elkezdett vinnyogni, sípolni. Mindig ezt csinálja formálásnál, valószínűleg sokkal többet kellene ezt a módszert gyakorolnunk, hogy jókedvűen, felszabadultan kísérletezzen.

Végül odáig eljutottunk, hogy jól összenyalogatta a zoknimat (amit ugye kicsit lejjebb húztam, hogy meg tudja fogni).

Anno Chesternek, a spánielemnek nagyon könnyen megtanítottam ezt a trükköt, pedig akkor még a klikkerről nem is hallottam. Azt hiszem, játékból indultunk ki, billegtettem előtte a félig lehúzott zoknimat, ő elkapta, én bíztatni kezdtem... Mindebből pár alkalom után az lett, hogy bármilyen zoknit le tudott húzni a lábamról, kicsit megrázta azért, de aztán odaadta nekem. És imádta.
Bár csábító, de Hunterrel maradok a formálásnál. Egyrészt, mert ő alapból zoknilopós típus (lenne, ha hagynánk), és így tán nem lesz abból probléma, hogy megértse: zoknit csak feladat esetén vehet a szájába.
Másrészt meg mert imád rongyozni, de komolyan: megőrül érte. Nála nem lenne olyan magától értetődő, hogy miután leráncigálja a lábamról a zoknit, utána tegye is le.

Szóval, lehet drukkolni, fogadásokat kötni, én azt mondom, 3 napon belül meglesz a feladat (bátor kijelentés vizsgaidőszakban, de egyszer élünk).

Élünk még

Ejj, de rég nem írtam ide....
Továbbra is a vizsgaidőszak a ludas, na meg 3 műhelymunka (kb. szakdolgozat) mellett az embernek már nincs sok motivációja összefüggő szövegeket fogalmazgatni.

Hunter él és virul, persze sajnos ő is megszenvedi ezt az időszakot, kevesebbet tudok vele foglalkozni. Annyira szeretnék felsétálni vele megint a Gellérthegyre, vagy a városban mászkálni, de a legtöbbször marad a házak által körülzárt kis park, vagy a közeli kutyafuttató. Nemsokára letudom ezt a félévet, és akkor majd igyekszem bepótolni az elmaradásokat.

Szerencsére időközben Hunter "megtanult labdázni", szereztem egy teniszlabdát (aztán gyorsan egy...ööö... hogy is hívják... szóval egy ilyen dobálókart hozzá, mert kegyetlenül szutykos és nyálas lesz a labda 2 kör után). A szagkapitány teljesen rá tud pörögni, vissza is hozza, leteszi a lábam elé (klikk, kaja). Így akkor is le tudom egy kicsit fárasztani, ha csak kevés időm van a sétára, és nincs játszópajtás a placcon.
Mert ha kutya van a láthatáron, azzal nem versenyezhet semmi:)
Hunter egyszerűen imád minden kutyát, soha nem agresszív, nem fél - a nagy, morcos leonbergitől kezdve a félkilós pincsiféleségig mindenkit játékra hív.
Persze előfordul, hogy a másik eb nem fogadja örömmel Hunter kitörő lelkesedését... Na meg a gazdik hozzáállása is érdekes sokszor, tekintve hogy a szagkapitányunk már egész nagyra nőtt. (lásd: az felháborító, ha Hunter játékra hívja, majd hancúrozás közben felborítja a kis fehér társasági kutymót, de az helyes és bátor dolog, ha a kis fehér társasági kutymó cserébe hisztérikusan ugatva-hörögve kitámad a gazdi lába mellől, és megharapja Huntert. Ezért dícséret és babusgatás jár neki)

Az utóbbi időben általánossá vált, hogy séta közben Hunter nem nagyon figyelt ránk, és a pórázfegyelemmel is gondok voltak, a klikker és a jutifalat sem használt, egyszerűen nem érdekelte annyira a kaja, hogy figyeljen. Forgalmasabb (villamosos, buszos, stb) utakon teljesen "elfelejtette", hogyan is kell pórázon sétálni, parkba érve pedig dettó: ott már csak arra várt, hogy vége elengedjem.
Így hát belekezdtünk egy kötődés-tréningbe (nem fix, hogy ez a hivatalos neve, már ha lehet ilyenről beszélni), a kutya csak kézből kap enni, csak séta során, és csak akkor, ha jól viselkedik - tehát ha szabadon futásnál is kontrollálható, visszahívható, ill. pórázos sétánál ha nem előz meg és olykor még a szemkontaktust is felveszi.
Nem kell riadozni, így is megkapja a napi adagját a szagkapitány.
Kicsit több, mint egy hete sétálunk így, és már most szembetűnő a változás: Hunter sokkal jobban figyel ránk, könnyebben behívható, sőt sokszor magától besorol láb mellé (ha szabadon van), akkor is, ha kutyák vannak a láthatáron. Tegnap szépen, gyakori szemkontaktussal, láb mellett pórázon sétálva végigmentünk azon az úton, amin pár hete még teljesen bepörgött a nagy tértől, villamosoktól, a sok járókelőtől.
Elvileg 5-6 hétig folytatjuk a tréninget.

Ó, ami még említésre érdemes: bevezettem a "hozzám" vezényszót, mert a "gyere ide" az inkább azt jelentette Hunternek, hogy a közelembe jön, becsekkolt, aztán elmászkál.
A "hozzám"-ra ezzel szemben egyenesen hozzám rohan, szorosan beül elém és rámnéz. Pálcával tanítottam, ami nálunk még mindig a fakanál:)  Egyszerűen fogtam a pálcát, és szorosan magam előtt tartottam. Mivel már régesrég bekondícionáltam, hogy az orrával megérintse a fakanalat, ezzel gyakorlatilag meg is volt a feladat.

Tolatás

Ó,  igen: hátrálunk. Vagyis én nem, csak Hunter. Más szóval: tolat.
Aranyos trükk, és állítólag jót tesz a kutymónak is: "hátsó láb tudatosság fejlesztés".
Tegnap kezdtük el, ma már 5-6 lépést is szépen tolat a szagkapitány.

Ez, az, amaz

Megint sokáig nem tudtam írni.... Lenne mit mesélni minden nap, de 3 szakdolgozat írása mellett egyszerűen nincs idő.
Most csak random gondolatokat, eseményeket firkantok le. Morzsák:)

- Már nem köhög az eb (csak néha), viszont tegnap egész nap hányt. Nem maradt meg benne semmi, a vizet is sugárban kihányta. Tehetetlenség-érzés ON. Ma reggel újra állatorovos, aki közölte, hogy még a múltkori betegség terjedhetett le a gyomrára, emésztőrendszerére. Gyógyszert nem adott, megint a vitaminokkal jött ( már így is kap Ca-t és fél tabi multivitamint a kölyök - az utóbbiból 1-2 tabletta kéne, de jó tápot kap, nem akarom "túldoppingolni"), meg hogy áztassuk be neki a kaját, mert még mindig piros kicsit a torka.
És ne aggódjunk, amiért a kutya olyan volt tegnap, mint egy szerencsétlen agyonvert állat, akinek a farkát csóválni sincs ereje  - "a vizslák ilyen depressziósak tudnak lenni".
No comment.

- A kutyaoviban pár hete már a nagycsoportba jártunk, ahol mi voltunk a legkisebbek (nem kor, hanem méret és temperamentum alapján nagycsoport). Hunter mindig fekete lett a foglalkozás végére, könnyedén legyűrte őt bármelyik kutya. Részemről mondjuk nem bánom, hogy "hagyja magát": sosem agresszív, nem csinál problémát abból, ha a hátára fektetik - játéknak vesz mindent.
Viszont az "óvónénik" áttanácsolták a középső csoportba, mert talán mégsem jó a kutymorgónak, ha ilyen terminátorok szabadulnak rá:) A vele egy súlycsoportban lévőkkel felszabadultabban tud játszani, rohangálni.

- Múlt héten szép dicséretet kaptunk, fülig is ért a szám: ültetést, fektetést gyakoroltunk, akinek ment, az közben már a szemkontaktusra is gyúrhatott. Mivel Hunternek  nem probléma az ülés, fekvés parancsra végrehajtása, mi inkább azt gyakoroltuk, hogy a pozicíókban is minél tovább tartsa a szemkontaktust. Az óvónéni (ok, kiképző, persze, de így sokkal jobban tetszik) megnézett minket, és közölte, hogy Hunter "nagyon okos, figyelmes kutya", mi pedig "ügyesek vagyunk". Hurrá:)

- Ha a kutyaovin be kell hívni, és magunk mellett tartani a kutyánkat, Huntert egyre többször rálehet venni, hogy a tanult trükköket ott is végrehajtsa. Természetesem nem szlalomozok vele (még), de a forgás, felugrás, lábrapacsi, lelövés már megy. Nem győzöm ismételni: nem a mutatvány a lényeg ezekben a dolgokban, hanem az, hogy a kutya akár nagyon ingergazdag környezetben is figyeljen rém, és végrehajtsa, amit kérek.

- Apropó, behívás: egyre szebben megy ez is a kutyaoviban, csak a "bent maradást" kellene erősíteni. Mindig odarohan hozzánk a kutymorgó, ha hívjuk, de 2-3 másodperc múlva megy is vissza, főleg ha a többi kölyök még összevissza rohangál  (nagy a csábítás). El szeretném érni, hogy ilyenkor pórázra vétel nélkül is bent maradjon, amíg nem engedem útjára a "mehetsz" paranccsal.
Note: ha rászólok, hogy maradjon, az általában megállítja, de én enélkül szeretném, hogy bent maradjon, tehát hogy a behívás ne azt jelentse neki, hogy csak becsekkol, aztán megy is tovább. A behívás legyen egyenlő neki azzal, hogy "a gazdi hívott, szóval odamegyek hozzá, és ott is maradok, amíg mást nem mond".

- Egyre többször fordul elő, hogy felemelt lábbal pisil. Tudom, ez egy olvasónak nem hírértékű esemény, de mi büszkék vagyunk rá:) Viccesen csinálja: elkezd pisilni, közben eszébe jut, hogy fel kéne emelnie a lábát, de akkor meg olyan magasra emeli, hogy néha felborul.... Mókásan próbál egyensúlyozni az égbe emelt lábával.

- A bukfenc tanítását újrakezdtem, mert mint írtam régebben, Hunter valamiért a "nem szeretem" feladatok közé sorolta a trükköt: inkább pörög, forog, ugat, nyafog, de nem csinálja meg. Most is megvezetéssel gyakorlok vele, de figyelek arra, hogy ha fel is ajánlja már sokszor a teljes feladatot, akkor sem tekintem "megtanultnak" a dolgot, és nem kötöm még vezényszóhoz, csak ha már tényleg minden helyzetben jól megcsinálja kaja-segítséggel.
Múltkor ott ronthattam el ugyanis, hogy mivel már az elején sokszor átfordult teljesen, úgy gondoltam, ez már megy neki, hozzácsaptam a vezényszót, és onnantól kezdve csak kértem tőle, egyértelműnek véve, hogy tudja, mit várok tőle.
Most inkább megszerettetem vele a bukfencet: mindig csak 2-3x kérem tőle maximum, és mindig nagyon örülök, ha sikerül megcsinálnia, valamint különlegesen finom jutalomfalatot kap érte (pl.: konzervtápból egy darabka - odavan érte:))

- Már nagyon várjuk, hogy leessen az első igazi nagy hó, és megnézhessük, mit fog hozzá szólni a szagkapitány. Aranyosak tudnak lenni az állatok, amikor ismerkednek a mély hóval...

Fürdés után:

5 hónapos nagykutya:

Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.

Tervek

Kitaláltam, hogy megtanítom Hunternek, hogy csukja be a szekrényajtókat.

És hogy kapcsolja fel az állólámpát. Csak ennyi, laza gyakorlásként:)

Lehet drukkolni, fogadásokat kötni, addig meg itt egy kis helyben maradós videó:
Nem, a blogspot most nem akarja, hogy videót szúrjak be. Majd tán később.

Az természetes már, hogy Hunter itt fekszik mellettem a kanapén, miközben én változatosan lélekölő dolgokat magolok hasalva.  Hunter ilyenkor békésen alszik. Megvan a testkontakt, neki több nem kell. De hogy galád módon álmában rendszeresen idepukizik, az pofátlanság.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.

Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.

A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.

Ebfog beforr

Hunternek a másik szemfoga is letört. Félig. Most mindkét szemfoga csonka, mindkettő játék közben törött le.
A maradandó fogai még sehol sem jelentkeznek, de ha így folytatja, ideje lenne megsürgetni őket..:) Nem lenne szerencsés, ha csak tejbegrízt tudna enni lassan.

Egy ideje kap kalcium tablettát is a tápjába, bár csak az előírt mennyiség felét (a doki így javasolta, hiszen végülis nem egy gyenge minőségű tápot kap). Apropó doki: az első fogbalesetnél még sokkos állapotban telefonáltam neki, hogy úristen, szegény kutyám, most mi lesz. Az állatorvos szerint semmi gond,  úgyis lesz majd helyette másik. Vajon más kiskutyának is ennyire könnyen törik a tejfoga?

Mindenesetre a kutya szépségén a dolgok nem változtattak, a lányok ugyanúgy buknak rá. Jóképű kölök, meg kell hagyni.

Más: elkezdtem szemkontaktusra gyúrni a szagkapitánnyal. Kicsit körülményes dolog, mert elvileg az lenne jó, ha nem csak egy kijelölt "klikkeres  20 percben" tudnám megerősíteni a szemkontaktust, hanem napközben szinte bármikor, ha spontán rámnéz.

Nos, ehhez viszont egyfolytában a kezem ügyében kell lennie egy klikkernek és némi jutalomfalatnak, azaz párizsinak, virslinek, sajtnak. A száraztáp nem jutifalat, ugye tudjuk.

Viszont nem tudom, mennyire fogom magam komfortosan érezni, ha egyfolytában virslikockákat hordok magammal. Hajajj.

apport-kedvetlenség

Szomorúan látom, hogy Hunter tényleg nem az az labdabolond kutya.

A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.

A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)

Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát,  rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )

Először "formáltunk":)

Azért kell(ene) szinte naponta blogolni, hogy ne gyűljenek fel így a leírandó események. Na majd...

Kipróbáltam Hunterrel a formálást.
Sok embertől  hallottam, hogy ez a klikkerképzés gyémántiskolája, a legfelsőbb megvilágosodás, örök élmény, stb:) És persze, hogy az az igazi klikkeres, aki leginkább formálással tanít.
Én eddig a megvezetést és a pálcakövetést használtam leginkább, olykor elkapást.Egyszerűen túl türelmetlennek éreztem magam a formáláshoz, és sokkal gyorsabb módszernek tartom a többit.
Aztán elolvastam Vámosi-Nagy Nóra sorait: "Mindenkinek vannak olyan emlékezetes pillanatai az életben, melyek sorsfordító jelentőségűek,melyekről szívesen mesélünk és sosem felejtjük el. Nekem az egyik ilyen pillanatom az volt, amikor Pákóval elkezdtünk klikkerezni, és neki végre leesett, mit is akarok tőle.Akkor úgy éreztem, hogy mindketten átérezzük a pillanat jelentőségét: mintha egy szótárt dobtak volna le nekünk az égből. Attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk megváltozott, a kettőnk közötti kommunikáció és összhang olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt sosem gondoltam volna, hogy efféle kutya és ember között egyáltalán létezhet."

Hát jó: fogtam a klikkert, egy csomag bacont, egy dobozt, és leültem a konyhában. Feladatnak azt találtam ki, hogy bele kell lépnie két lábbal a dobozba.
Hunter eleinte ügyet sem vetett a dobozra,leült elém és várta, hogy adja valami parancsot neki. Miután parancs nem jött, önállósította magát: bemutatta az összes eddig tanult dolgot, hátha valami bejön: pörgött, lefeküdt, "meghalt", bukfencezett, ugatott, pacsit osztott kézre-lábra.... én meg csak derűsen néztem a kiscsikót. Nyafogni kezdett, hogy nem méltányolom az igyekezetét, aztán elült.Felállt. Leült.
Ment egy kört... és amikor a doboz felé ért, végre klikkelhettem.
Teljesen meglepődött az eb, hiszen most "nem csinált semmit", mégis klikk, mégis kaja:) Gyanakodva megszaglászta a doboz szélét, én meg ujjongva klikkeltem.
Itt elidőztünk egy darabig, szaglászás-klikk, aztán már nem jutalmaztam ezért, gondoltam, ideje tovább lépni. Hunter megint elcsodálkozott, eltávolodott a doboztól, leült, lefeküdt, nyűglődött.
Véletlenül ment megint a doboz felé, beledugta a fejét, hogy jól átszaglássza -> klikk.
Kb. 4x klikkeltem arra, ha teljesen beledugta a fejét, aztán megint nem jutalmaztam. És megtörtént a csoda: felemelte az egyik mellső lábát, és bizonytalanul belelépett (csak azért, mert nem ért el egy pontot, amit meg akart szagolni). Ujjongás, klikk, boldogság.
Ezután újabb visszaesés következett, megint csak a doboz szélét piszkálta az orrával, úgyhogy abbahagytuk a gyakorlást.
Este újra elővettem a dobozt, kíváncsi voltam, mire emlékszik. Komoly volt: most azonnal odament hozzá, tudta, hogy azzal kell kezdenie valamit. Szaglászás -> semmi klikk. Mellső lábával hozzáért -> boldogság, klikk.
Ezúttal kb. 2 percen belül beletette a lábát, aminek persze nagyon örültem, ment a klikk. És mintha itt tört volna meg a jég, itt esett le a kutyának a dolog: újra odament a dobozhoz, és bizonytalanul, mintha közben folyamatosan gondolkodna, óvatosan beletette a lábát, majd rám nézett.
El tudtam volna ájulni a gyönyörűségtől.
Klikk, kaja, jópárszor.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kezdeti bizonytalan, óvatos mancsolások után egyre határozottabban teszi be a lábát a dobozban.
Megint beszüntettem a jutalmat, és ekkor láttam igazán, hogy már tudatosan csinálta a belelépést a kutty: elkezdett határozottan betoppantgatni a lábával, hátha jön megint a jutalom.
Aztán nyafogott egyet, és türelmetlenül belelépett mindkét lábával a dobozba.
Agyondícsértem,  maréknyi bacont kapott.
Még 3x megismételte a mutatványt, aztán lezártuk a gyakorlást.

Igen, a kutya megtanulta, hogy a mellső lábaival bele kell lépnie a dobozba - egyetlen irányító szó, cél mutatása vagy bármi egyéb segítség nélkül, pusztán csak lépésről-lépésre kitalálva a gondolatomat.
És igen: tényleg hihetetlen érzés.

Sziporkázunk

Azt hiszem, kimondhatom: Hunter tud szlalomozni a lábam közt.
Vagy mégsem mondom ki még, majd csak holnap, ha kint, a szabadban is megcsinálja.

És megtanultunk "bukfencezni" is, egyelőre fekvésből. Mivel a lelövős trükk már jól ment (ilyenkor a kutymorgó a hátára fordul, mondhatni feldobja a talpát), csak ezt kellett továbbvinni, hogy teljes fordulatot tegyen. Pálcával kezdtem el 2 napja, anélkül folytattam kicsit tegnap (kajás megvezetés), ma meg gondoltam, átnézzük, hol is tartunk - erre megcsinálja, tök jól. Okos kis szagkapitány:)

Laza póráz: klikkerrel vagy anélkül?

Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne a laza pórázon való sétálást is klikkerrel tanítani a kutymorgónak.Jelenleg a "ha a kutya elkezd húzni, azonnal megállunk" című módszert alkalmazzuk, gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Próbáltuk a "ha a kutya elkezd húzni, az ellenkező irányba indulunk" című változatot is, de Hunter ezt annyira nem értékelte, hogy ilyenkor majd' megfulladt, vagy leült,stb., én meg nem akartam, hogy sérüljön a nyaka, légcsöve.

A megállós módszer végülis nem rossz, csak tényleg iszonyú türelem és következetesség kell hozzá. Ha már a hajamat tépném, mert 3 lépésenként meg kell állni, akkor is ki kell tartani, nem engedni a kutyának. Én nem vagyok az az igazán türelmes alkat, szóval ez jó próba nekem is (meg Gábornak is, de ebben én következetesebb vagyok, ő néha hagyja húzni az ebet, ha siet).
A nagykönyvek szerint ennél a módszernél, ha megállunk, meg kell várni, amíg a kutya "beigazodik", addig semmit nem szabad csinálni. Nos, Hunter ilyenkor némi kajláskodás után nyafogva leült, és nézett ránk - de ezt ott, ahol volt, ergo pl. 1 méterrel előttünk.
Így hát én módosítottam a dolgot azzal, hogy ilyenkor beigazítottam a kutyát láb mellé (+ lábhoz vezényszó), és ha szépen ott maradt, akkor indultunk tovább. A vezényszóval persze tisztában van, ha kaja van kilátásban, szépen jön mellettem... És most már eljutottunk odáig, hogy ha húz, előreszalad, és megállok, akkor ő jön vissza és igazítja be magát a jó pozícióba.
Ja igen, nem csak annyi az elvárás, hogy ne húzzon, hanem hogy ne előzzön meg engem, mellettem jöjjön, így akkor is megállok, ha nagyon előre tör. Szintén a kezdetektől. Nem kell rámtapadnia, stb, de nem előzhet meg engem és nem húzhat, ennyi. A pórázt rövidre fogom, de így pont laza, ha szépen jön. Ha meg nem jön szépen, nem megyünk - ergo sosem feszül a nyakán a nyakörv, nem lóg a kutya a levegőben a rövid póráz miatt.

Visszatérve a klikkerre: nagyon szerettem volna azzal tanítani Hunternek a kulturált módon való sétát, egyrészt mert mégiscsak a pozitív megerősítés a legjobb, másrészt meg mert eddig mindent, amit klikkerrel tanult, nagyon hamar megjegyzett.
Ámde.
Elvileg kis lépésben kéne haladni, először már pár lépés után klikkelni, ha szépen jön. Ezzel 2 probléma is volt: Hunternek nem volt türelme hozzá, érdekesebb volt az utca, a bokrok, meg amúgy minden, mint a kaja -érthető egy kiskutyánál:) Másrészt meg mivel kicsi, le kellett hozzá hajolnom, hogy oda tudjam adni neki a jutifalatot, ergo neki meg meg kellett állnia...  Szerintem kb. menet közben lenne szerencsés odaadni neki a jutalmat, hiszen épp azért kapja,mert szépen jön. A legfontosabb pedig: szerintem a laza pórázon való sétakor egyfajta "tudatállapotban"  (nem tudok rá jobb kifejezést) van a kutya is, a gazdi is. Flow:) És ezt ha megszakítom egy jutifalattal, klikkel, megtorpanással, elveszik az egész.
Szóval nem klikkerezek a pórázas sétáknál, de ha találok jó megoldást, vagy kapok jó tanácsot, még mindig  nyitott vagyok rá:)

(szabadon követésnél viszont - "lábhoz", Hunter beigazodik,persze nem tökéletesen, és követ - ott a klikker, azt egyelőre úgyis csak pár lépés erejéig csinálja)

Amúgy nem panaszkodhatunk, a séták 75%-ában már szépen jön laza pórázon, láb mellett a szagkapitány. Izgalmas környezet, sok ember esetén vannak nehézségek (sajnos erről az emberek is tehetnek, 100-ból 1 kérdezi meg, hogy megsimogathatja-e a "cukiii kiskutyát", a többi csak rávetődik a semmiből -> Hunter is bepróbálkozik mindenkinél, megszokta, hogy szinte minden idegen járókelő egyenlő a simogatással).


(Hunter jelen pillanatban olyan kitekert pózban alszik itt tőlem egy méterre, amilyenben csak a vizslák tudnak. Szanaszét tudnám ölelgetni.)

 Voltunk kutyaoviban!

Az Őrmezői kutyasuliba mentünk el, egy hónapja voltunk már ott (akkor még Huntert itthon hagytuk), tetszett,amit láttunk.

Most rengetegen voltunk ovisok, a kifliméretű tacskókölyöktől kezdve a mackós pireneusin át a szőrgombőc keverékig mindenféle kutyagyerek hancúrozott-ugatott-ismerkedett-szaglászott. Mindet meg akartam dögönyözni!
Nem tettem,erős vagyok.

Két másik kis vizsla is volt Hunterön kívül (ez kb. olyan idiótán néz ki leírva,mint a "baconös") , az egyik szintén 3 hónapos, csak lány, a másik már kicsit nagyobb fiú - szépek voltak.
Hunter imád ismerkedni, játszani, soha nem volt még gondja más kutyákkal, most is teljesen felszabadultan viselkedett, haverkodott mindegyik ebbel, a lányoknak udvarolt is.... erről majd bővebben később, a lényeg az, hogy elég korán érő típus Őkajlasága.

Összességében pedig ügyes volt, a behívások alakulnak, az első "szélrózsa-futásnál" nagyon tetszett, ahogy megállt a nagy kavarodásban, és figyelt, honnan hallja a hangunkat, keresett minket.
A másodiknál épp ivott, és az nagyon lekötötte a figyelmét, mi meg a pálya túlsó végéről hívtuk - így csak segítséggel sikerült, az egyik óvónéni útba igazította a maflát.
A harmadiknál is messze volt tőlünk, először végigjárt pár embert,aztán észrevett minket, és szépen odajött hozzánk - klikk, virsli, boldogság.

Doktorosdi-játék következett: a kutyának fel kellett állnia egy rögtönzött "asztalra", ahol megtapogatták,megnézték a fülét, fogait. Hunterrel most sem volt probléma, bátran felmászott az asztalra, farokcsóválva fogadta a tapogatást, tipikus vizsla: imádja, ha hozzáérnek.


Az utolsó feladatnál (az ovónénik megfogják a kutyát,mi elszaladunk, elbújunk egy sátor mögé,miközben folyamatosan hívjuk) Hunter rohant szépen hozzánk, nem lófrált el.

Elég kevés feladatra jutott idő, többször is betrappoltak kamerákkal, fényképezőgépekkel, forgatás zajlott épp.  Korom Gábor problémás kutyát nevel, hmm. Legyen egy magyar Cesar Millan show? Mindenesetre kíváncsi leszek a filmre, vagy sorozatra, meg aztán sosem árt, ha az emberek látják a tévében is a kutyasulikat. Hátha kedvük támad kicsit foglalkozni a hátsó kertben unatkozó kutyájukkal.... Szóval remélem, sikere lesz a dolognak.
Az mondjuk nem mindenképp tetszett, hogy az oktató által "masszív agresszívként" jellemzett kutyát behozták a kis ovisok közé, ahol volt több  olyan tenyérnyi kiskutya is, aki még sosem volt kutyák közt, alapból félt... Szerencsére az agresszor nem csinált bajt, nem verekedett, pedig az oktató pont ezért hozta be. (Hogy jól lefilmezzék, ahogy megtép-harap egy kiskutyát, aki első alkalommal van oviban?)


Hamar eltelt az egy órás foglalkozás, bezsebeltük a szokásos dícséreteket (milyen gyönyörű, szép, aranyos, mekkora lesz,stb), elindultunk hazafelé. Hunter még játszott volna, de igazából úgy elfáradt a hihetetlen ingeráradattól és a sok hancúrozástól, hogy azóta is csak alszik, vagy kómásan jár-kel.


Délután klikkereztünk egy kicsit, mókás, ahogy a lelövős trükknél sokszor nyafog egyet,mielőtt eldőlne, így még életszerűbb a dolog.
A szlalomból kivettem a fakanalat (pálcát..), az első lépésnél mutatom neki az ujjammal,merre, onnantól kezdve már csak a vezényszót mondom ("át") - megy neki.
Még nem gyorsan és folyékonyan, de majd kialakul, ilyen pici korban még nem véresen komoly dolgok ezek. Meg nagy korban sem. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat közben.


Kutyaovis kép még nincs, jövő héten majd viszek fényképezőgépet. Itt a két srác hülyéskedik épp, bár Gáborból nem sok látszik:

Nna, ahhoz képest,hogy több,mint egy hónapja létrehoztam ezt a blogot,elég szégyenteljes dolog,hogy ez az első bejegyzésem.

A főszereplő Hunter ("vadász", angolosan ejtsd,különben harapok), a jelen pillanatban már majdnem 13 hetes magyar vizsla fiú.

A nevét onnan kapta....
Honnan is?
Szép lett volna, ha ránézünk,és rögtön érezzük: az ő neve nem lehet más, csak Hunter. Nem így történt, amikor elhoztuk, órákon át intenzíven törtük a fejünket. Jack Sparrow. Stephen King. Timo. Májló - na ez utóbbitól és a hasonlóktól én allergiás rohamot kapok.

Hunter lett, aminek az az előnye, hogy sokan abszolút nem tudják hova tenni,mint kutyanevet, így a kiskutyánkat gyakran szólítják Hántelnek, Hántornak, legrosszabb esetben Hédának.
Elcsalni így nem fogják tőlünk,az tuti.
További jellemzője a kutyának, hogy kalóz- és szagkapitány. Az utóbbi nem arra utal, hogy kitűnő szaglása lenne... hanem arra,amit ez a falatnyi kis kutya produkálni tud hajnalban a kutyapelenkára.


Egy 11. kerületi ház 5. emeletén lakunk egy másfél szobás lakásban egy vizslával Szerintem ennyiből is érthető, hogy miért tartom nagyon - NAGYON - fontosnak, hogy Huntert az első perctől kezdve tudatosan, következetesen neveljem.
Szerintem nagy felelősség városban kutyát tartani, egyrészt az embertársaink miatt (élni és élni hagyni -> a kutyám nem zavarhat senkit, nem okozhat senkinek kellemetlenséget se a fogalmamsincshánylakásos házban,se az utcán), másrészt a kutya miatt (kötelességem biztosítani neki a boldog és teljes életet, sok sétával,rohangálással,játékkal, együtt mozgással -> ehhez pedig jól nevelt és szocializált kutya kell).

Tanitani meg amúgy is imádok.
Az előző kutyám egy spániel volt, hihetetlen trükkökre tudtam megtanítani,de a behívással komoly gondjaim voltak, és a laza pórázon való séta is reménytelen volt.
Tanultam az esetből, Huntert sokkal következetesebben nevelem, hogy később tényleg bárhova velem tudjon jönni. A célom, hogy később póráz nélkül sétálhassunk a városban - ehhez persze rengeteget kell vele foglalkozni:) Most, hogy megkapta minden oltását, vasárnap elsettenkedünk egy kutyaoviba. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk profitálni a dologból...
Amit én várok (remélek): Hunter megtanulja, hogy nagyobb tömegben, sok kutya között is figyeljen rám, azonnal odajöjjön,ha hívom, és barátságosan, de közömbösen viselkedjen a többi emberrel - ne ugráljon fel rájuk,stb.

Az engedelmességi gyakorlatokkal szerintem nem sok problémánk lesz (kop-kop), a fiatalúr 7 hetes kora óta tanul. Klikkerrel tanulunk,amit én most használok először (látszik is, sokat bénázok,rosszkor klikkelek,stb). Sokat olvastam róla, hittem is meg nem is,amiket írtak. Klikk,mi? Persze.
De azóta is egyik ámulatból a másikba esek: működik.
Hunterrel 3 napig kondícionáltunk, onnantól kezdve viszont maximum 10 perc alatt bármit megtanult eddig.
Jelenleg parancsra ül,fekszik, ugat, pacsit ad kézre, lábra, átbújik a lábam közt, és ha "lelövöm", elveti magát. Megtanulta, hogy a hálószobába nem jöhet be, ajtón csak utánunk mehet ki és be.Most tanuljuk a pálcakövetést,amit pálca híján én egy fakanállal csinálok...
És a pálca segítségével pár napja gyakoroljuk a szlalomot is.
Ha eldobom a labdáját, rohan utána, a legtöbbször vissza is hozza,de oda már nem szívesen adja:) Így hát elkezdtem ezt is klikkerrel tanítani neki (még semmi komolykodós leül-tart-majd én elveszem dolog, csak ejtse le a lábam elé, ennyi elég). Kíváncsi vagyok, később, ha már nem viszketős tejfogai lesznek, és nem akar mindig rágcsálni, mennyire lesz apportos kutya. Örülnék,ha szeretne apportírozni, szívesebben jutalmaznám labdával, mint jutifalattal.

Meg aztán.... frizbis álmaim is vannak, de ahhoz az kell, hogy a szagkapitánynak is legyen kedve hozzá:)

Huhh. Millió dolgot írhatnék még, hiszen azalatt a másfél hónap alatt,mióta elhoztuk ővizslaságát, rengeteg dolog történt, de nem akarom lexikon-hosszúságúra az első bejegyzést, úgyhogy majd. Máskor.

Íme, egy videó a kapitányról,itt épp kómásan ügyeskedik, de hozok majd olyat is, ahol egyszerűen csak jófej kiscsikóként hancúrozik.