Buta kutyák? Okos kutyák?

Voltunk ma oviban, majd jól leírom a történteket. (Hehe, ahogy szoktam:))
Most is megjegyezte pár ember, hogy Hunter milyen okos, milyen szépen megcsinál mindent (ül, fekszik, pacsi, forgás -ilyeneket gyakoroltam vele,hogy lekössem a figyelmét, amikor be kellett hívni és magunknál kellett tartani a kutyát.)
"Hát persze, hiszen vizsla, vadászkutya, azok okosak."

Hm.

És nem csak itt hallom ezt, mindennapos, hogy a sétáink során megjegyzik: "Úúú, ha az én kutyám lenne ilyen okos, de ő sajnos butuska." vagy "Az én kutyám fajtája nem tanulékony", vagy "Hát igen, az én kutyám nem tud megtanulni semmit, ezek a kis (pl. bolognese) kutyák nem okosak." és a kedvencem: " Az én kutyámat nem lehet megtanítani pórázon szépen sétálni."

Emberek! Ne legyetek buták!
Nincs olyan, hogy buta kutya.
Vagyis van, hiszen mi is mondjuk Hunternek, hogy buuuta kutya, amikor az idétlensége miatt elesik, vagy felszippant valamit és tüsszög tőle, vagy megszaglássza a frissen festett csövet, és fehér lesz a bajsza.
De sosem mondtuk neki még azt, hogy buta, amiért nem tudott végrehajtani egy feladatot.
Mert akkor nem a kutya a buta - hanem mi csinálunk valamit rosszul.

Hunter nem csodakutya, vagy nem szuperokos kutya. Miért tud mégis többet 4 hónaposan, mint más kutyák x évesen? Miért tanul meg valamit pár perc alatt?
 Mert odafigyelünk rá. Nagyon.
Nézzük, mikor néz ránk, mikor mozdul, mikor csinál olyat, ami jó -és amiért meg lehet dícsérni.
Mert rengeteg, tényleg rengeteg munkánk van benne.
Mert a séta nálunk nem úgy néz ki, hogy flexi pórázon cikázik a kutya, mi meg beszélgetünk a szomszéddal a padon ülve. Séta közben én 100%-osan csak Hunterre figyelek. Figyelem a reakcióit, észreveszem, mit fog észrevenni a következő pillanatban.  Ha húzná a pórázt, korrigálom (megállok, vagy a másik irányba indulok) - AZONNAL. Nincs kivétel.
Ha elengedem, és azt látom, nem figyel rám, az ellenkező irányba futok.
Ha tanítok neki valamit, akár trükköt, akár engedelmességi gyakorlatot, abban a pillanatban jutalmazom, amikor ő jól mozdul. Mert rá figyelek.

Mindez iszonyú sok munkát és türelmet igényel, azt elismerem. De hidd el , kedves "kis butafajta kutyám van"-gazdi, hogy ha te is így tennél, a te kutyád is olyan "okos" lenne, mint az enyém.

Fajtától függetlenül.
Mert minden kutya "okos" - ha a gazdi foglalkozik vele. Magától egy kutya sem fog megtanulni semmit.

Az természetes már, hogy Hunter itt fekszik mellettem a kanapén, miközben én változatosan lélekölő dolgokat magolok hasalva.  Hunter ilyenkor békésen alszik. Megvan a testkontakt, neki több nem kell. De hogy galád módon álmában rendszeresen idepukizik, az pofátlanság.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.

Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.

A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.

Ebfog beforr

Hunternek a másik szemfoga is letört. Félig. Most mindkét szemfoga csonka, mindkettő játék közben törött le.
A maradandó fogai még sehol sem jelentkeznek, de ha így folytatja, ideje lenne megsürgetni őket..:) Nem lenne szerencsés, ha csak tejbegrízt tudna enni lassan.

Egy ideje kap kalcium tablettát is a tápjába, bár csak az előírt mennyiség felét (a doki így javasolta, hiszen végülis nem egy gyenge minőségű tápot kap). Apropó doki: az első fogbalesetnél még sokkos állapotban telefonáltam neki, hogy úristen, szegény kutyám, most mi lesz. Az állatorvos szerint semmi gond,  úgyis lesz majd helyette másik. Vajon más kiskutyának is ennyire könnyen törik a tejfoga?

Mindenesetre a kutya szépségén a dolgok nem változtattak, a lányok ugyanúgy buknak rá. Jóképű kölök, meg kell hagyni.

Más: elkezdtem szemkontaktusra gyúrni a szagkapitánnyal. Kicsit körülményes dolog, mert elvileg az lenne jó, ha nem csak egy kijelölt "klikkeres  20 percben" tudnám megerősíteni a szemkontaktust, hanem napközben szinte bármikor, ha spontán rámnéz.

Nos, ehhez viszont egyfolytában a kezem ügyében kell lennie egy klikkernek és némi jutalomfalatnak, azaz párizsinak, virslinek, sajtnak. A száraztáp nem jutifalat, ugye tudjuk.

Viszont nem tudom, mennyire fogom magam komfortosan érezni, ha egyfolytában virslikockákat hordok magammal. Hajajj.

Frizbizünk! - avagy: Az ember összerakja a kirakós részleteit

Ha valaki olvasta az eddigi "a kutya nem labdamániás"  jellegű kesergéseimet, illetve hogy a rongyot viszont imádja, az már korábban rájöhetett arra,amire én csak kb 3. napja.

Nézzük át:

1. Hunter nem hozza vissza a labdát, ha kint játszunk. Szalad érte, de vissza már nem hozza, mert elvonja a figyelmét egy fűcsomó, vagy bármi más. Addig érdekes a frizbi, amíg üldözni lehet.
2. Ha kint kutyák vannak, és úgy dobom el a labdát, frizbit, akkor még csak utána sem szalad. Nem izgalmas.
3. Rongyot húzni, küzdeni viszont imád. Morog, repül, teljesen rápörög. Ha felveszek séta közben egy lombos gallyat, azzal is jót játszunk, olyankor csak rám figyel.
4. Kíváncsiságból levittem a rongyát a parkba, és amikor szabadon engedtem, elővettem a szakadt pólót. Nos. Hunter innentől kezdve rápörgött a rongyra, a közelemben maradt, vagy ha el is ment játszani más kutyákkal, simán behívható volt, csak fel kellett mutatnom neki a rongyot.
Ha kértem, ült, feküdt, szlalomozott - bármit megtett, hogy "rongyoljak" vele.
Ledöbbentem. A rongy lesz a mi "labdánk"? (Ugye általában vagy jutalomfalattal, vagy labdával lehet jutalmazni, motiválni a kutyákat munka közben)

És itt végképp letettem arról, hogy Hunterből frizbis kutya legyen.
Egy teljes napig. Aztán elkezdtem gondolkodni:)

Mit szeret Hunter?
Vadászni. Elkapni. Ugrani a rongyért. Üldözni.
Mindez mellettem zajlik, folyamatos interakcióban. Míg a frizbizés, ahogy eddig próbáltuk? Eldobom a frizbit, messzire, ő rohan... de hol marad a folyamatos izgalom?
S lőn a megvilágosodás: hiszen nem csak távolsági frizbizés létezik. Ott a freestyle. Ahol a kutya kergeti a korongot, figyel, elkapja, s már engedi is el, mert ugrik a következőért. Nincs unalmas behozatal, apport, csak "vadászat".

Így hát 2-3 napja frizbizünk Hunterrel:) Nem kell komoly dolgokra gondolni, hiszen neki még nem szabad sokat ugrálnia. Így néz ki a pár perces játék:
- előveszem a frizbit, pörgetem, elhúzom párszor a kutymorgó előtt -> Hunter rápörög
- húzódzkodunk vele egy kicsit, majd a "kérem" vezényszóra elengedi (ügyes)
- elgurítom a földön, elkapja, fejét rázva hozza vissza, megint küzdünk egy kicsit, majd elkérem tőle
- leguggolok, és lentről indítva feldobom a frizbit úgy, hogy vízszintesen maradjon a korong (szinte csak felfelé "lebeg" ekkor, egy kicsivel dobom csak magasabbra a kuty a fejmagasságánál)
- Hunter utánakap, és a legtöbbször már el is kapja - a levegőben pörgő korongot!

Tehát a kutya max. másfél méterre van tőlem, és egyszerűen levadássza a levegőből a frizbit. Diadalittasan megrázza, kicsit birtokolhatja a zsákmányt, majd elkérem tőle és újra dobom. Mindezt maximum 6-7x ismétlem, aztán elteszem a játékot.

És hol tartunk most?
Ha kint előveszem a frizbit, Huntert nem érdekli már a döglött galamb, a másik kutya, az emberek. Csak a zsákmány:)

Pillanatkép

A kalózkapitány itt fekszik mellettem a kanapén (én hasaló pozícióban kérdőívet gyártok, ő szorosan mellém gömbölyödve-tekeredve-rámmancsolva alszik), és üvöltve korog a gyomra.

Ja kérem, aki inkább kiscsikóskodik, minthogy megegye a reggelijét....

Note 1.:
Szabály: ha letesszük neki a kajáját -és engedélyt adnunk neki az evéshez, ofkorz -, ő meg inkább szaladgál, játszik, stb, azt úgy értelmezzük, hogy nem éhes, és elvesszük tőle, kb. 10 perc múlva. Kiscsikó hoppon marad. Lehet felháborodni, kegyetlennek nevezni minket.

Note 2.:
Hátsó lábai kb. a nyakában, mellső lábai az égben, feje zsiráfpozícióban. Így aludni is csak egy vizsla tud.

apport-kedvetlenség

Szomorúan látom, hogy Hunter tényleg nem az az labdabolond kutya.

A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.

A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)

Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát,  rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )

Először "formáltunk":)

Azért kell(ene) szinte naponta blogolni, hogy ne gyűljenek fel így a leírandó események. Na majd...

Kipróbáltam Hunterrel a formálást.
Sok embertől  hallottam, hogy ez a klikkerképzés gyémántiskolája, a legfelsőbb megvilágosodás, örök élmény, stb:) És persze, hogy az az igazi klikkeres, aki leginkább formálással tanít.
Én eddig a megvezetést és a pálcakövetést használtam leginkább, olykor elkapást.Egyszerűen túl türelmetlennek éreztem magam a formáláshoz, és sokkal gyorsabb módszernek tartom a többit.
Aztán elolvastam Vámosi-Nagy Nóra sorait: "Mindenkinek vannak olyan emlékezetes pillanatai az életben, melyek sorsfordító jelentőségűek,melyekről szívesen mesélünk és sosem felejtjük el. Nekem az egyik ilyen pillanatom az volt, amikor Pákóval elkezdtünk klikkerezni, és neki végre leesett, mit is akarok tőle.Akkor úgy éreztem, hogy mindketten átérezzük a pillanat jelentőségét: mintha egy szótárt dobtak volna le nekünk az égből. Attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk megváltozott, a kettőnk közötti kommunikáció és összhang olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt sosem gondoltam volna, hogy efféle kutya és ember között egyáltalán létezhet."

Hát jó: fogtam a klikkert, egy csomag bacont, egy dobozt, és leültem a konyhában. Feladatnak azt találtam ki, hogy bele kell lépnie két lábbal a dobozba.
Hunter eleinte ügyet sem vetett a dobozra,leült elém és várta, hogy adja valami parancsot neki. Miután parancs nem jött, önállósította magát: bemutatta az összes eddig tanult dolgot, hátha valami bejön: pörgött, lefeküdt, "meghalt", bukfencezett, ugatott, pacsit osztott kézre-lábra.... én meg csak derűsen néztem a kiscsikót. Nyafogni kezdett, hogy nem méltányolom az igyekezetét, aztán elült.Felállt. Leült.
Ment egy kört... és amikor a doboz felé ért, végre klikkelhettem.
Teljesen meglepődött az eb, hiszen most "nem csinált semmit", mégis klikk, mégis kaja:) Gyanakodva megszaglászta a doboz szélét, én meg ujjongva klikkeltem.
Itt elidőztünk egy darabig, szaglászás-klikk, aztán már nem jutalmaztam ezért, gondoltam, ideje tovább lépni. Hunter megint elcsodálkozott, eltávolodott a doboztól, leült, lefeküdt, nyűglődött.
Véletlenül ment megint a doboz felé, beledugta a fejét, hogy jól átszaglássza -> klikk.
Kb. 4x klikkeltem arra, ha teljesen beledugta a fejét, aztán megint nem jutalmaztam. És megtörtént a csoda: felemelte az egyik mellső lábát, és bizonytalanul belelépett (csak azért, mert nem ért el egy pontot, amit meg akart szagolni). Ujjongás, klikk, boldogság.
Ezután újabb visszaesés következett, megint csak a doboz szélét piszkálta az orrával, úgyhogy abbahagytuk a gyakorlást.
Este újra elővettem a dobozt, kíváncsi voltam, mire emlékszik. Komoly volt: most azonnal odament hozzá, tudta, hogy azzal kell kezdenie valamit. Szaglászás -> semmi klikk. Mellső lábával hozzáért -> boldogság, klikk.
Ezúttal kb. 2 percen belül beletette a lábát, aminek persze nagyon örültem, ment a klikk. És mintha itt tört volna meg a jég, itt esett le a kutyának a dolog: újra odament a dobozhoz, és bizonytalanul, mintha közben folyamatosan gondolkodna, óvatosan beletette a lábát, majd rám nézett.
El tudtam volna ájulni a gyönyörűségtől.
Klikk, kaja, jópárszor.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kezdeti bizonytalan, óvatos mancsolások után egyre határozottabban teszi be a lábát a dobozban.
Megint beszüntettem a jutalmat, és ekkor láttam igazán, hogy már tudatosan csinálta a belelépést a kutty: elkezdett határozottan betoppantgatni a lábával, hátha jön megint a jutalom.
Aztán nyafogott egyet, és türelmetlenül belelépett mindkét lábával a dobozba.
Agyondícsértem,  maréknyi bacont kapott.
Még 3x megismételte a mutatványt, aztán lezártuk a gyakorlást.

Igen, a kutya megtanulta, hogy a mellső lábaival bele kell lépnie a dobozba - egyetlen irányító szó, cél mutatása vagy bármi egyéb segítség nélkül, pusztán csak lépésről-lépésre kitalálva a gondolatomat.
És igen: tényleg hihetetlen érzés.