Ejj, de rég nem írtam ide....
Továbbra is a vizsgaidőszak a ludas, na meg 3 műhelymunka (kb. szakdolgozat) mellett az embernek már nincs sok motivációja összefüggő szövegeket fogalmazgatni.
Hunter él és virul, persze sajnos ő is megszenvedi ezt az időszakot, kevesebbet tudok vele foglalkozni. Annyira szeretnék felsétálni vele megint a Gellérthegyre, vagy a városban mászkálni, de a legtöbbször marad a házak által körülzárt kis park, vagy a közeli kutyafuttató. Nemsokára letudom ezt a félévet, és akkor majd igyekszem bepótolni az elmaradásokat.
Szerencsére időközben Hunter "megtanult labdázni", szereztem egy teniszlabdát (aztán gyorsan egy...ööö... hogy is hívják... szóval egy ilyen dobálókart hozzá, mert kegyetlenül szutykos és nyálas lesz a labda 2 kör után). A szagkapitány teljesen rá tud pörögni, vissza is hozza, leteszi a lábam elé (klikk, kaja). Így akkor is le tudom egy kicsit fárasztani, ha csak kevés időm van a sétára, és nincs játszópajtás a placcon.
Mert ha kutya van a láthatáron, azzal nem versenyezhet semmi:)
Hunter egyszerűen imád minden kutyát, soha nem agresszív, nem fél - a nagy, morcos leonbergitől kezdve a félkilós pincsiféleségig mindenkit játékra hív.
Persze előfordul, hogy a másik eb nem fogadja örömmel Hunter kitörő lelkesedését... Na meg a gazdik hozzáállása is érdekes sokszor, tekintve hogy a szagkapitányunk már egész nagyra nőtt. (lásd: az felháborító, ha Hunter játékra hívja, majd hancúrozás közben felborítja a kis fehér társasági kutymót, de az helyes és bátor dolog, ha a kis fehér társasági kutymó cserébe hisztérikusan ugatva-hörögve kitámad a gazdi lába mellől, és megharapja Huntert. Ezért dícséret és babusgatás jár neki)
Az utóbbi időben általánossá vált, hogy séta közben Hunter nem nagyon figyelt ránk, és a pórázfegyelemmel is gondok voltak, a klikker és a jutifalat sem használt, egyszerűen nem érdekelte annyira a kaja, hogy figyeljen. Forgalmasabb (villamosos, buszos, stb) utakon teljesen "elfelejtette", hogyan is kell pórázon sétálni, parkba érve pedig dettó: ott már csak arra várt, hogy vége elengedjem.
Így hát belekezdtünk egy kötődés-tréningbe (nem fix, hogy ez a hivatalos neve, már ha lehet ilyenről beszélni), a kutya csak kézből kap enni, csak séta során, és csak akkor, ha jól viselkedik - tehát ha szabadon futásnál is kontrollálható, visszahívható, ill. pórázos sétánál ha nem előz meg és olykor még a szemkontaktust is felveszi.
Nem kell riadozni, így is megkapja a napi adagját a szagkapitány.
Kicsit több, mint egy hete sétálunk így, és már most szembetűnő a változás: Hunter sokkal jobban figyel ránk, könnyebben behívható, sőt sokszor magától besorol láb mellé (ha szabadon van), akkor is, ha kutyák vannak a láthatáron. Tegnap szépen, gyakori szemkontaktussal, láb mellett pórázon sétálva végigmentünk azon az úton, amin pár hete még teljesen bepörgött a nagy tértől, villamosoktól, a sok járókelőtől.
Elvileg 5-6 hétig folytatjuk a tréninget.
Ó, ami még említésre érdemes: bevezettem a "hozzám" vezényszót, mert a "gyere ide" az inkább azt jelentette Hunternek, hogy a közelembe jön, becsekkolt, aztán elmászkál.
A "hozzám"-ra ezzel szemben egyenesen hozzám rohan, szorosan beül elém és rámnéz. Pálcával tanítottam, ami nálunk még mindig a fakanál:) Egyszerűen fogtam a pálcát, és szorosan magam előtt tartottam. Mivel már régesrég bekondícionáltam, hogy az orrával megérintse a fakanalat, ezzel gyakorlatilag meg is volt a feladat.
