Segítség

Ide is kiírom, hátha...

Egy boxra lenne szükségünk a jövő hét végére, 2 napra csak (24-25.). Jelenleg venni nem tudunk (esélytelen 15 ezret kiadni erre decemberben),és kutyás ismerőseinknek nincsen.
Ha valaki tudna nekünk kölcsönadni erre a két napra egy "vizslaméretű" (de még csak 5 hónapos az eb, szóval kisebb is megteszi) boxot, örök hálámban részesülne.
Kölcsönzési díjról is lehet szó
Ja, és Pesten lakunk.

Köszönöm!

Tápváltás

Újabb kétmondatos bejegyzés, mert csak erre van időm a vizsga-szakdoga-hajtásban:

Áttérünk a Josera Kids-re a Dog Chow helyett. Magasabb kategória, sokan ajánlják, ehhez képest viszont nem sokkal drágább. Nem volt gond a Dog Chow-val, de elég sokat kakilt tőle a szagkapitány - meglátjuk, mi változik a Joserával.

Update: Most voltunk "estisétálni" Hunterrel, egy nagyobb parkba mentünk, aminek a közepén kutyafuttató is van. Bár a bejutás most sem ment elsőre (kb. 5x fordultam vissza a futtató bejáratához menet, mert Hunter elkezdett megelőzni, húzni, mert persze játszani akart már... de következetesség mindenekelőtt: ha húz, én megfordulok. Így van, hogy 5 percig körözünk, mire bemegyünk egy futtatóba, de így a végén mindig elérem, amit akarok: szépen jön mellettem, a futtató bejáratánál leül, én lecsatolom a pórázt, kinyitom a kaput, bemegyek, ő még mindig szépen ül, és ha megengedem, akkor bejöhet, és kezdődhet a játék a többi kutymóval.).

Jó 7-8 kutya összegyűlt most, a pöttöm Jack Russeltől a mackó jugoszláv farkasölőig. A szagkapitány mindenkit imádott, mindenkivel kergetőzött, ahogy általában.

Amire büszke vagyok: amikor elhatároztam, hogy akkor indulok hazafelé, csak odaléptem a kapuhoz, füttyentettem Hunternek, és ő már jött is.

Hogy miért nagy dolog ez?

Mert épp 7 kutyával játszott teljes lelkesedéssel - mégis jött első hívásra. Meg is jegyezte az egyik gazdi (szintén klikkeres, népszigetis), hogy "Milyen okos, ügyes, egy ilyen játékból így kifordul első szóra... büszke lehetsz rá".

Az is vagyok:)

Lájkvadász lettem

Neveztem Huntert egy facebookos versenyre, lehet lájkolni a képét, hátha nyerünk egy Noés ajándékcsomagot. Mondjuk egy bárkát....:)
Megosztásnak is örülünk.


Ide katt.

Tolatás

Ó,  igen: hátrálunk. Vagyis én nem, csak Hunter. Más szóval: tolat.
Aranyos trükk, és állítólag jót tesz a kutymónak is: "hátsó láb tudatosság fejlesztés".
Tegnap kezdtük el, ma már 5-6 lépést is szépen tolat a szagkapitány.

Frizbiről szól a mese

Levittem ma a reggeli sétához a frizbit, rég nem játszottunk már vele. Talán amikor kezdtek kihullani Hunter tejfogai, és bizonytalanabb lett a fogása, harapása, akkor tettem el a szekrénybe az egyébként teljesen puha, gumiból készült (direkt kölyökkutyáknak) korongot.

Szóval ma levittem, és érdekes, hogy mennyire máshogy áll hozzá, mint a labdához. Az utóbbit ugyanis már mindig visszahozza, leteszi elém (néha csak 1 méterre tőle, de 90%-ban a lábam elé) és várja a jutalmat. Feladatként kezeli, persze szeret is a labda után rohanni.

Na de a frizbit meglátja, és teljesen bepörög. Ezzel ugye inkább játszottunk, húzogatósat, stb., hogy megszeresse a korongot. Megszerette...:) Kb. úgy pattog, mint amikor ronggyal játszunk. Szerencsére amikor  dobni akarom - még mindig a "lebegtető",  a kutya előtt történő dobásokról beszélünk, amikor a korong csak felfelé repül, ergo nem ELdobom, hanem FELdobom - Hunter szépen megáll, kivárja, amíg feldobom, megpróbálja levadászni a levegőből, egész ügyesen. De onnantól kezdve az az övé, pontosabban az egy zsákmány, mint a rongy, amivel húzódzkodni lehet. Nem hozza oda elém, mint a labdát - látszik, hogy teljesen más kategória neki a kettő.

Szerintem ez nem is baj, a frizbi legyen is neki játék, meg aztán ha tényleg a freestylenál maradunk, ott úgysem kell beapportíroznia az elkapott korongot, mert már szalad is a következőért. Tehát én is ezt fogom tenni: veszek még egy frizbit, és ha Hunter elkapja a Frizbi1-et, akkor pár másodperc múlva már fel is mutatom neki a Frizbi2-t, és dobom is. Kíváncsi leszek... ha tényleg a "vadászat", a levegőben lévő korong elkapása neki az élmény benne, akkor azonnal otthagyja majd a Frizbi1-et a másikért.

Mindenesetre nekem meg gyakorolnom kell a helyes feldobást, mert gyanús, hogy ha nem tudja elkapni a frizbit a kutya, az az én hibám. Elvileg a korongnak teljesen vízszintesnek kellene maradnia a levegőben, így a kutya rá tud harapni. Megjegyzem, életemben tán 3x frizbiztem, összesen 20 percig:)

Amúgy is azt vallom, hogy ha a kutya nem tud megcsinálni valamit, amire amúgy anatomiailag képes lenne, akkor ne benne keressük a hibát, hanem magunkban. Jelen esetben például az én nem tökéletes dobásaimban:)

És mielőtt bárki megijedne: a frizbizés, ill. a korong levegőből levadászása jelenleg annyit tesz, hogy általában a kutya fejmagasságáig, néha pár centivel feljebb dobom fel a korongot. Ergo nem kell nagyokat ugrania, hiszen kölyök még.

Ide be akartam illeszteni valami nagyon-nagyon-nagyon profi freestyle videót, de berágtam azon, hogy mindenhol csak border colliek vannak (nagyon szeretem őket, de lehangolónak tartom, hogy a kutyás sportokban szinte csak velük lehet találkozni), úgyhogy inkább egy kevésbé profi, ellenben nem borderes, sőt: vizslás videót kaptok.

Megint képek

A vasárnapi oviban találkoztunk egy kedves fotós sráccal, aki gyönyörűséges ridgeback kölökkutyáját fényképezte a kerítésen kívülről, míg párja az ebet oviztatta a kerítésen belül.
Odakommandóztunk hozzá, és megkértük, csináljon pár képet Hunterről is...
Nagyon jók lettek, a kutymorgón lobog a bőr játék közben, a fülei szerteszét. Ide most jól beteszem (majdnem) az összeset,meg lehet csodálni a ridgeback-et is, például amikor épp fenékbe harapja Huntert:)

Elvileg ha rákattintasz egy képre, meg tudod nézni nagyobban is. Elvileg.

 

 

Ez, az, amaz

Megint sokáig nem tudtam írni.... Lenne mit mesélni minden nap, de 3 szakdolgozat írása mellett egyszerűen nincs idő.
Most csak random gondolatokat, eseményeket firkantok le. Morzsák:)

- Már nem köhög az eb (csak néha), viszont tegnap egész nap hányt. Nem maradt meg benne semmi, a vizet is sugárban kihányta. Tehetetlenség-érzés ON. Ma reggel újra állatorovos, aki közölte, hogy még a múltkori betegség terjedhetett le a gyomrára, emésztőrendszerére. Gyógyszert nem adott, megint a vitaminokkal jött ( már így is kap Ca-t és fél tabi multivitamint a kölyök - az utóbbiból 1-2 tabletta kéne, de jó tápot kap, nem akarom "túldoppingolni"), meg hogy áztassuk be neki a kaját, mert még mindig piros kicsit a torka.
És ne aggódjunk, amiért a kutya olyan volt tegnap, mint egy szerencsétlen agyonvert állat, akinek a farkát csóválni sincs ereje  - "a vizslák ilyen depressziósak tudnak lenni".
No comment.

- A kutyaoviban pár hete már a nagycsoportba jártunk, ahol mi voltunk a legkisebbek (nem kor, hanem méret és temperamentum alapján nagycsoport). Hunter mindig fekete lett a foglalkozás végére, könnyedén legyűrte őt bármelyik kutya. Részemről mondjuk nem bánom, hogy "hagyja magát": sosem agresszív, nem csinál problémát abból, ha a hátára fektetik - játéknak vesz mindent.
Viszont az "óvónénik" áttanácsolták a középső csoportba, mert talán mégsem jó a kutymorgónak, ha ilyen terminátorok szabadulnak rá:) A vele egy súlycsoportban lévőkkel felszabadultabban tud játszani, rohangálni.

- Múlt héten szép dicséretet kaptunk, fülig is ért a szám: ültetést, fektetést gyakoroltunk, akinek ment, az közben már a szemkontaktusra is gyúrhatott. Mivel Hunternek  nem probléma az ülés, fekvés parancsra végrehajtása, mi inkább azt gyakoroltuk, hogy a pozicíókban is minél tovább tartsa a szemkontaktust. Az óvónéni (ok, kiképző, persze, de így sokkal jobban tetszik) megnézett minket, és közölte, hogy Hunter "nagyon okos, figyelmes kutya", mi pedig "ügyesek vagyunk". Hurrá:)

- Ha a kutyaovin be kell hívni, és magunk mellett tartani a kutyánkat, Huntert egyre többször rálehet venni, hogy a tanult trükköket ott is végrehajtsa. Természetesem nem szlalomozok vele (még), de a forgás, felugrás, lábrapacsi, lelövés már megy. Nem győzöm ismételni: nem a mutatvány a lényeg ezekben a dolgokban, hanem az, hogy a kutya akár nagyon ingergazdag környezetben is figyeljen rém, és végrehajtsa, amit kérek.

- Apropó, behívás: egyre szebben megy ez is a kutyaoviban, csak a "bent maradást" kellene erősíteni. Mindig odarohan hozzánk a kutymorgó, ha hívjuk, de 2-3 másodperc múlva megy is vissza, főleg ha a többi kölyök még összevissza rohangál  (nagy a csábítás). El szeretném érni, hogy ilyenkor pórázra vétel nélkül is bent maradjon, amíg nem engedem útjára a "mehetsz" paranccsal.
Note: ha rászólok, hogy maradjon, az általában megállítja, de én enélkül szeretném, hogy bent maradjon, tehát hogy a behívás ne azt jelentse neki, hogy csak becsekkol, aztán megy is tovább. A behívás legyen egyenlő neki azzal, hogy "a gazdi hívott, szóval odamegyek hozzá, és ott is maradok, amíg mást nem mond".

- Egyre többször fordul elő, hogy felemelt lábbal pisil. Tudom, ez egy olvasónak nem hírértékű esemény, de mi büszkék vagyunk rá:) Viccesen csinálja: elkezd pisilni, közben eszébe jut, hogy fel kéne emelnie a lábát, de akkor meg olyan magasra emeli, hogy néha felborul.... Mókásan próbál egyensúlyozni az égbe emelt lábával.

- A bukfenc tanítását újrakezdtem, mert mint írtam régebben, Hunter valamiért a "nem szeretem" feladatok közé sorolta a trükköt: inkább pörög, forog, ugat, nyafog, de nem csinálja meg. Most is megvezetéssel gyakorlok vele, de figyelek arra, hogy ha fel is ajánlja már sokszor a teljes feladatot, akkor sem tekintem "megtanultnak" a dolgot, és nem kötöm még vezényszóhoz, csak ha már tényleg minden helyzetben jól megcsinálja kaja-segítséggel.
Múltkor ott ronthattam el ugyanis, hogy mivel már az elején sokszor átfordult teljesen, úgy gondoltam, ez már megy neki, hozzácsaptam a vezényszót, és onnantól kezdve csak kértem tőle, egyértelműnek véve, hogy tudja, mit várok tőle.
Most inkább megszerettetem vele a bukfencet: mindig csak 2-3x kérem tőle maximum, és mindig nagyon örülök, ha sikerül megcsinálnia, valamint különlegesen finom jutalomfalatot kap érte (pl.: konzervtápból egy darabka - odavan érte:))

- Már nagyon várjuk, hogy leessen az első igazi nagy hó, és megnézhessük, mit fog hozzá szólni a szagkapitány. Aranyosak tudnak lenni az állatok, amikor ismerkednek a mély hóval...

Fürdés után:

5 hónapos nagykutya:

A fene,,,,

Nem múlik Hunter köhögése...
Lassan két hete köhög, kapott már ambroxolt, mézet, vitamint, a kaját csak langyosan tesszük elé (a megszokott tápját beáztatjuk, hogy ne sértse a torkát), stb. Amikor egy hét után visszavittük az állatorvoshoz, hogy hát na már, nem válnak be a dolgok,  akkor az ambroxolt leváltottuk mucoprontra, kapott injekciót, továbbra is langyos víz, beáztatott kaja... Talán már nem olyan erőlködő, fuldokló, száraz a köhögése, persze, enyhült és felszakadozóbbá vált, de akkor is... már két hete.

Még kb. másfél hónappal ezelőtt volt egy ilyen köhögős időszaka, akkor rögtön injekciót kapott, el is múlt pár napon belül.

Szörnyű ez, most megértem, mit éreznek a kisgyerekes szülők, ha beteg a babájuk. Nem jó ez a tehetetlenség, ráadásul a kutyának (mint a kisbabának) sem tudod elmondani, hogy nyugi, minden rendben lesz. Mondjuk Hunter kedvét, mozgékonyságát nem befolyásolta a betegség, de egy-egy csúnyább köhögőroham után olyan kis szerencsétlenül állt és nézett ránk...
Ahhoz képest már jobb a helyzet. De nem múlik el, és ez dühítő.

Az meg vicces, hogy az ugyanaz történik, mint ha én vagyok "nem tudok kilábalni belőle"- beteg: mindenkinek van egy tuti, atombiztos tippje. Vegyél ilyen cseppet, olyan szirupot, pálinkát, fokhagymát, mézet, sót, párologtass, gyógynövényezz.... Egyszerűen mindenki, aki meghallja, hogy betegségről van szó, kötelességének érzi, hogy tudassa velünk, szegény felvilágosulatlanokkal, hogy van 1 olyan módszer, ami egészen biztosan használni fog.

Porszívó

Hunternek teljesen egyértelmű, hogy ha valamit mi leejtünk vagy ledobunk a földre a jelenlétében, ahhoz ő nem nyúlhat hozzá, csak ha mi kiadjuk a "tessék" parancsot. Okos kutya:)
De az is teljesen egyértelmű neki, hogy amit ő talál a lakásban, azt megeheti. Ergo ha nem látta, hogy azt mi ejtettük le, akkor az nem hozzánk tartozik, ergo ő vadászta, ergo övé, nemde?
Úgyhogy most nagyban prüszköl, és kis adagokban hányja ki a vöröshagymadarabkát, amit a konyhában porszívózott fel, mielőtt észrevettük volna. Buta kutya:)


Szóval ezen még dolgoznunk kell.....

Tanácstalanság

Tiszteletben tartani. Valakit, valamit.
Társas interakcióban:)
Nem is olyan egyszerű.

Nekünk ugye most itt van Hunter, itt is lesz az elkövetkezendő 15-99 évben:) Fontos nekünk, családtag. Gyerek még, 4,5 hónapos.
Senki nem várja el egy másik embertől, hogy a "gyerekét", akiről gondoskodik, magára hagyja pár napra.
De azt is tiszteletben kell tartani, ha valaki nem akar kutyát látni a házában, mert még aszerint gondolkodik, hogy a biztosan minden kutya büdös, koszos, mindent szétrág, mindent lepisil, bekakil, ettől függetlenül jófej a kutya, de a kertben a helye.

Nos, én tiszteletben tartom az ő gondolkodását, még ha nagyon, nagyon nem is értek vele egyet.
Az, hogy ő tiszteletben tartja-e, hogy nekünk Hunter családtag, aki megszokott egy rendet, aki párhetes korától megszokta, hogy nincs kizárva sehova - ez jó kérdés.
De a két vélemény, mondhatni attitűd nem egyeztethető össze.

A sztori: el akartunk utazni apámhoz Szegedre. Nagy kertje van, a kertben kis társasági kutya, apám nem éppen kutyaértő ember, naponta ad neki enni,ennyi. Sétálni nem viszi.
Közöltük, hogy magunkkal vinnénk Huntert is, tekintve hogy még kölyök, és nem nagyon van olyan, akire rábíznánk, meg nem is szeretnénk 2-3 napra távol lenni tőle.
Ok, vihetjük, persze. De a házba nem jöhet be.
Én: Na de teljesen szobatiszta, ő maga is tiszta, nem tesz kárt semmiben, és megszokta, hogy velünk van, egy idegen helyen kizárva...
Ő: Nem jöhet be kutya a házba.
Azt már nem kezdtem el magyarázni, hogy Hunter valószínűleg végignyüszítené az éjszakát, ha egy idegen helyen, kint kéne aludnia, távol tőlünk. Másrészt meg: hideg van, és azt elvárni az ő kutyájától, hogy egy ismeretlen betolakodóval megossza a kutyaházat.... enyhén nevetséges.
Így hát itthon maradtunk.

Anyámék sem tartanak bent kutyát, de tiszteletben tartották, hogy mi igen - amikor látogatóba mentünk, természetes volt, hogy Hunter bemehetett a lakásba.

Mi lehet a megoldás?
A ház az ő háza - ebbe nem szólhatok bele, ő hozza a szabályokat.
Hunter az én családom tagja, a "részem" - ebbe ő nem szólhat bele. Ahogy azt sem mondhatná, hogy ne vigyem magammal Gábort.

Van megoldás?

Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.

Most csak képek

 

Tervek

Kitaláltam, hogy megtanítom Hunternek, hogy csukja be a szekrényajtókat.

És hogy kapcsolja fel az állólámpát. Csak ennyi, laza gyakorlásként:)

Lehet drukkolni, fogadásokat kötni, addig meg itt egy kis helyben maradós videó:
Nem, a blogspot most nem akarja, hogy videót szúrjak be. Majd tán később.

Újabb felfedezés

Na,most, hogy kiderült, hogy nem vonzok olvasótömegeket, a kérdés el van döntve: arról írok, amiről akarok:)

Most például arról, hogy Gáborral és Hunterrel szintet léptünk. Így együtt, hárman.
Vagy csak mi ketten, kétlábúak?

Ugyanis eddig az volt a problémánk, hogy Hunter már egész szépen tud sétálni pórázon - ha egyedül viszem le. Vagy ha Gábor viszi le egyedül. Valószínűleg a nemrég leírtak miatt: olyankor csak rá figyelünk, ő meg ezt érzi. Ha ketten sétálunk vele, mindenképp megoszlik a figyelmünk, hiszen azért csak beszélgetünk, stb.

Így hát a közös séták elég gyötrelmesek voltak, nem kényelmes úgy csinálni a pórázfegyelmet (ha megelőz, megállok vagy a másik irányba indulok), hogy egy másik ember is sétál velem, mert neki nem túl nagy móka ez.
Ámde.
Egy karikacsapásra megváltozott minden, és jelenleg Hunter szebben sétál akkor, ha ketten megyünk vele, mint ha egyedül viszem.
Miért? Mert heurékáztunk egyet:)
Kitaláltuk, hogy "falkásat" játszunk, miközben sétálunk, azaz nem úgy megyünk, hogy mi ketten fogjuk egymás kezét, a kutya meg valamelyikünk oldalán, hanem Hunter közöttünk jön, és mi zárjuk őt közre. Oldalra így semmiképp sem tud kitérni - de ami meglepő volt, hogy előrefelé, amerre ugyebár sietni szokott, így nem is akart. Szépen jött köztünk, nem előzve meg minket.
Biztos van erre profibb magyarázat is, de nekem az jutott eszembe, hogy talán így tényleg azt érzi: falkaként vándorlunk. És így, kettőnket megelőzni már "nincs pofája", mert ezzel ugye kinevezné magát falkavezérnek... ez meg azért égbekiáltó szemtelenség lenne részéről:)

Úgyhogy jelenleg nagyon szépek vagyunk, ha sétálunk: két felnőtt gazdi között halad a poronty. Beszélgetni így is tudunk Gáborral, egymás kezét fogni annyira már nem, de ennyit tán kibírunk.

Aki hall, kopogjon kettőt!

Elgondolkodtam azon, hogy vajon olvassa-e egyáltalán valaki ezt a blogot?
Lehetne mindegy is, de igazából számít egy kicsit:) Mert ha csak magamnak írom, akkor nem jegyzem le Hunter hihetetlenül aranyos kis megmozdulásait, stb - hiszen úgyis látom, megélem (most is itt hasalunk egymás mellett, és elmélyülten, teljes beleéléssel nyalogatja a könyökömet percek óta).
Maradnak a kis emlékeztető jellegű, "hol is tartunk?"- típusú bejegyzések.

De ha van rá igény....
De ha nincs?:)
Viszont képek a tegnapi Gellérthegyes sétánkról, ahol a kismókus gyönyörűen viselkedett, vannak, csak sajna telefonnal fényképezve nem adják vissza az eredeti színeket.

Hunter, ez itt az erdő. Erdő, ő itt Hunter.

Hétfőn elmentünk kirándulni a Pilisbe, kíváncsiak voltunk,mit szól Hunter az erdőhöz. 

Őszintén szólva, hihetetlen élmény volt. A 4 hónapos hiperaktív kiscsikó teljesen megváltozott az erdőben. Nem rohangált-ugrándozott-idiótáskodott, mint a kutyafuttatón, parkokban, Duna-parton. Valahogy "megkomolyodott" arra az időre. Nem ment el messzire tőlünk, 3-4 méteren belül maradt mindig, orra a földön, módszeresen haladt, egyenletes tempóban, átnézett egy-két bokrot, beleszagolt egy üregbe, majdnem fogott egy egeret is (végül eliszkolt a kisegér). Folyamatosan nézte, merre vagyunk, és ha kicsit külön váltunk (teszem azt, Gábor épp tüzet rakott,én meg elmentem még fáért), akkor ide-oda szaladt köztünk, mindkettőnket "ellenőrizve". 

Teszteltük is kicsit a kutymót, volt, hogy lemaradtam és elbújtam, míg ők Gáborral haladtak előre. Hunter hallotta maga mögött a lépteket, így nem vette észre, hogy kevesebben követik.... Aztán amikor kellőképp eltávolodtak tőlem, elkezdtem hangosan hívni őt. Nagyon édes volt: azonnal felkapta a fejét, megmerevedett, körbenézett, észrevette, hogy nem vagyok ott, és onnantól kezdve mint akit puskából lőttek ki, rohant vissza, keresett engem.
Amikor letáboroztunk, Hunter átvizsgálta a táborhelyünk 4-5 méteres körzetét, aztán lefeküdt, de ha valami (hangosabb madár az avarban) közeledett felénk, felemelte a fejét, és mély torokhangon, figyelmeztetően morgott egyet - ilyet se hallottunk tőle még soha. 

A lényeg: tetszett, amit láttunk. Összességében egy komoly, fegyelmezett, mindenre figyelő vizsla lett belőle arra az időre, amíg az erdőben bóklásztunk.

És hihetetlenül izgalmas hírek: a szagkapitány olykor már tudatosan emelt lábbal pisil. Nem gyakran, de ha megteszi, nagyon szépen emeli a lábát, mi meg el vagyunk ájulva tőle. Különösen az "apja" büszke ilyenkor:)

Valamint megjelent az első maradandó foga is. Még csak pici, most bukkant ki, de már tolja ki a tejfogat, aminek a helyére érkezik. Az a tejfog jelenleg annyira lötyög már, hogy szerintem kézzel könnyedén ki tudnám húzni  - nem kell félni, nem teszem meg.

Buta kutyák? Okos kutyák?

Voltunk ma oviban, majd jól leírom a történteket. (Hehe, ahogy szoktam:))
Most is megjegyezte pár ember, hogy Hunter milyen okos, milyen szépen megcsinál mindent (ül, fekszik, pacsi, forgás -ilyeneket gyakoroltam vele,hogy lekössem a figyelmét, amikor be kellett hívni és magunknál kellett tartani a kutyát.)
"Hát persze, hiszen vizsla, vadászkutya, azok okosak."

Hm.

És nem csak itt hallom ezt, mindennapos, hogy a sétáink során megjegyzik: "Úúú, ha az én kutyám lenne ilyen okos, de ő sajnos butuska." vagy "Az én kutyám fajtája nem tanulékony", vagy "Hát igen, az én kutyám nem tud megtanulni semmit, ezek a kis (pl. bolognese) kutyák nem okosak." és a kedvencem: " Az én kutyámat nem lehet megtanítani pórázon szépen sétálni."

Emberek! Ne legyetek buták!
Nincs olyan, hogy buta kutya.
Vagyis van, hiszen mi is mondjuk Hunternek, hogy buuuta kutya, amikor az idétlensége miatt elesik, vagy felszippant valamit és tüsszög tőle, vagy megszaglássza a frissen festett csövet, és fehér lesz a bajsza.
De sosem mondtuk neki még azt, hogy buta, amiért nem tudott végrehajtani egy feladatot.
Mert akkor nem a kutya a buta - hanem mi csinálunk valamit rosszul.

Hunter nem csodakutya, vagy nem szuperokos kutya. Miért tud mégis többet 4 hónaposan, mint más kutyák x évesen? Miért tanul meg valamit pár perc alatt?
 Mert odafigyelünk rá. Nagyon.
Nézzük, mikor néz ránk, mikor mozdul, mikor csinál olyat, ami jó -és amiért meg lehet dícsérni.
Mert rengeteg, tényleg rengeteg munkánk van benne.
Mert a séta nálunk nem úgy néz ki, hogy flexi pórázon cikázik a kutya, mi meg beszélgetünk a szomszéddal a padon ülve. Séta közben én 100%-osan csak Hunterre figyelek. Figyelem a reakcióit, észreveszem, mit fog észrevenni a következő pillanatban.  Ha húzná a pórázt, korrigálom (megállok, vagy a másik irányba indulok) - AZONNAL. Nincs kivétel.
Ha elengedem, és azt látom, nem figyel rám, az ellenkező irányba futok.
Ha tanítok neki valamit, akár trükköt, akár engedelmességi gyakorlatot, abban a pillanatban jutalmazom, amikor ő jól mozdul. Mert rá figyelek.

Mindez iszonyú sok munkát és türelmet igényel, azt elismerem. De hidd el , kedves "kis butafajta kutyám van"-gazdi, hogy ha te is így tennél, a te kutyád is olyan "okos" lenne, mint az enyém.

Fajtától függetlenül.
Mert minden kutya "okos" - ha a gazdi foglalkozik vele. Magától egy kutya sem fog megtanulni semmit.

Az természetes már, hogy Hunter itt fekszik mellettem a kanapén, miközben én változatosan lélekölő dolgokat magolok hasalva.  Hunter ilyenkor békésen alszik. Megvan a testkontakt, neki több nem kell. De hogy galád módon álmában rendszeresen idepukizik, az pofátlanság.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.

Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.

A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.

Ebfog beforr

Hunternek a másik szemfoga is letört. Félig. Most mindkét szemfoga csonka, mindkettő játék közben törött le.
A maradandó fogai még sehol sem jelentkeznek, de ha így folytatja, ideje lenne megsürgetni őket..:) Nem lenne szerencsés, ha csak tejbegrízt tudna enni lassan.

Egy ideje kap kalcium tablettát is a tápjába, bár csak az előírt mennyiség felét (a doki így javasolta, hiszen végülis nem egy gyenge minőségű tápot kap). Apropó doki: az első fogbalesetnél még sokkos állapotban telefonáltam neki, hogy úristen, szegény kutyám, most mi lesz. Az állatorvos szerint semmi gond,  úgyis lesz majd helyette másik. Vajon más kiskutyának is ennyire könnyen törik a tejfoga?

Mindenesetre a kutya szépségén a dolgok nem változtattak, a lányok ugyanúgy buknak rá. Jóképű kölök, meg kell hagyni.

Más: elkezdtem szemkontaktusra gyúrni a szagkapitánnyal. Kicsit körülményes dolog, mert elvileg az lenne jó, ha nem csak egy kijelölt "klikkeres  20 percben" tudnám megerősíteni a szemkontaktust, hanem napközben szinte bármikor, ha spontán rámnéz.

Nos, ehhez viszont egyfolytában a kezem ügyében kell lennie egy klikkernek és némi jutalomfalatnak, azaz párizsinak, virslinek, sajtnak. A száraztáp nem jutifalat, ugye tudjuk.

Viszont nem tudom, mennyire fogom magam komfortosan érezni, ha egyfolytában virslikockákat hordok magammal. Hajajj.

Frizbizünk! - avagy: Az ember összerakja a kirakós részleteit

Ha valaki olvasta az eddigi "a kutya nem labdamániás"  jellegű kesergéseimet, illetve hogy a rongyot viszont imádja, az már korábban rájöhetett arra,amire én csak kb 3. napja.

Nézzük át:

1. Hunter nem hozza vissza a labdát, ha kint játszunk. Szalad érte, de vissza már nem hozza, mert elvonja a figyelmét egy fűcsomó, vagy bármi más. Addig érdekes a frizbi, amíg üldözni lehet.
2. Ha kint kutyák vannak, és úgy dobom el a labdát, frizbit, akkor még csak utána sem szalad. Nem izgalmas.
3. Rongyot húzni, küzdeni viszont imád. Morog, repül, teljesen rápörög. Ha felveszek séta közben egy lombos gallyat, azzal is jót játszunk, olyankor csak rám figyel.
4. Kíváncsiságból levittem a rongyát a parkba, és amikor szabadon engedtem, elővettem a szakadt pólót. Nos. Hunter innentől kezdve rápörgött a rongyra, a közelemben maradt, vagy ha el is ment játszani más kutyákkal, simán behívható volt, csak fel kellett mutatnom neki a rongyot.
Ha kértem, ült, feküdt, szlalomozott - bármit megtett, hogy "rongyoljak" vele.
Ledöbbentem. A rongy lesz a mi "labdánk"? (Ugye általában vagy jutalomfalattal, vagy labdával lehet jutalmazni, motiválni a kutyákat munka közben)

És itt végképp letettem arról, hogy Hunterből frizbis kutya legyen.
Egy teljes napig. Aztán elkezdtem gondolkodni:)

Mit szeret Hunter?
Vadászni. Elkapni. Ugrani a rongyért. Üldözni.
Mindez mellettem zajlik, folyamatos interakcióban. Míg a frizbizés, ahogy eddig próbáltuk? Eldobom a frizbit, messzire, ő rohan... de hol marad a folyamatos izgalom?
S lőn a megvilágosodás: hiszen nem csak távolsági frizbizés létezik. Ott a freestyle. Ahol a kutya kergeti a korongot, figyel, elkapja, s már engedi is el, mert ugrik a következőért. Nincs unalmas behozatal, apport, csak "vadászat".

Így hát 2-3 napja frizbizünk Hunterrel:) Nem kell komoly dolgokra gondolni, hiszen neki még nem szabad sokat ugrálnia. Így néz ki a pár perces játék:
- előveszem a frizbit, pörgetem, elhúzom párszor a kutymorgó előtt -> Hunter rápörög
- húzódzkodunk vele egy kicsit, majd a "kérem" vezényszóra elengedi (ügyes)
- elgurítom a földön, elkapja, fejét rázva hozza vissza, megint küzdünk egy kicsit, majd elkérem tőle
- leguggolok, és lentről indítva feldobom a frizbit úgy, hogy vízszintesen maradjon a korong (szinte csak felfelé "lebeg" ekkor, egy kicsivel dobom csak magasabbra a kuty a fejmagasságánál)
- Hunter utánakap, és a legtöbbször már el is kapja - a levegőben pörgő korongot!

Tehát a kutya max. másfél méterre van tőlem, és egyszerűen levadássza a levegőből a frizbit. Diadalittasan megrázza, kicsit birtokolhatja a zsákmányt, majd elkérem tőle és újra dobom. Mindezt maximum 6-7x ismétlem, aztán elteszem a játékot.

És hol tartunk most?
Ha kint előveszem a frizbit, Huntert nem érdekli már a döglött galamb, a másik kutya, az emberek. Csak a zsákmány:)

Pillanatkép

A kalózkapitány itt fekszik mellettem a kanapén (én hasaló pozícióban kérdőívet gyártok, ő szorosan mellém gömbölyödve-tekeredve-rámmancsolva alszik), és üvöltve korog a gyomra.

Ja kérem, aki inkább kiscsikóskodik, minthogy megegye a reggelijét....

Note 1.:
Szabály: ha letesszük neki a kajáját -és engedélyt adnunk neki az evéshez, ofkorz -, ő meg inkább szaladgál, játszik, stb, azt úgy értelmezzük, hogy nem éhes, és elvesszük tőle, kb. 10 perc múlva. Kiscsikó hoppon marad. Lehet felháborodni, kegyetlennek nevezni minket.

Note 2.:
Hátsó lábai kb. a nyakában, mellső lábai az égben, feje zsiráfpozícióban. Így aludni is csak egy vizsla tud.

apport-kedvetlenség

Szomorúan látom, hogy Hunter tényleg nem az az labdabolond kutya.

A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.

A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)

Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát,  rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )

Először "formáltunk":)

Azért kell(ene) szinte naponta blogolni, hogy ne gyűljenek fel így a leírandó események. Na majd...

Kipróbáltam Hunterrel a formálást.
Sok embertől  hallottam, hogy ez a klikkerképzés gyémántiskolája, a legfelsőbb megvilágosodás, örök élmény, stb:) És persze, hogy az az igazi klikkeres, aki leginkább formálással tanít.
Én eddig a megvezetést és a pálcakövetést használtam leginkább, olykor elkapást.Egyszerűen túl türelmetlennek éreztem magam a formáláshoz, és sokkal gyorsabb módszernek tartom a többit.
Aztán elolvastam Vámosi-Nagy Nóra sorait: "Mindenkinek vannak olyan emlékezetes pillanatai az életben, melyek sorsfordító jelentőségűek,melyekről szívesen mesélünk és sosem felejtjük el. Nekem az egyik ilyen pillanatom az volt, amikor Pákóval elkezdtünk klikkerezni, és neki végre leesett, mit is akarok tőle.Akkor úgy éreztem, hogy mindketten átérezzük a pillanat jelentőségét: mintha egy szótárt dobtak volna le nekünk az égből. Attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk megváltozott, a kettőnk közötti kommunikáció és összhang olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt sosem gondoltam volna, hogy efféle kutya és ember között egyáltalán létezhet."

Hát jó: fogtam a klikkert, egy csomag bacont, egy dobozt, és leültem a konyhában. Feladatnak azt találtam ki, hogy bele kell lépnie két lábbal a dobozba.
Hunter eleinte ügyet sem vetett a dobozra,leült elém és várta, hogy adja valami parancsot neki. Miután parancs nem jött, önállósította magát: bemutatta az összes eddig tanult dolgot, hátha valami bejön: pörgött, lefeküdt, "meghalt", bukfencezett, ugatott, pacsit osztott kézre-lábra.... én meg csak derűsen néztem a kiscsikót. Nyafogni kezdett, hogy nem méltányolom az igyekezetét, aztán elült.Felállt. Leült.
Ment egy kört... és amikor a doboz felé ért, végre klikkelhettem.
Teljesen meglepődött az eb, hiszen most "nem csinált semmit", mégis klikk, mégis kaja:) Gyanakodva megszaglászta a doboz szélét, én meg ujjongva klikkeltem.
Itt elidőztünk egy darabig, szaglászás-klikk, aztán már nem jutalmaztam ezért, gondoltam, ideje tovább lépni. Hunter megint elcsodálkozott, eltávolodott a doboztól, leült, lefeküdt, nyűglődött.
Véletlenül ment megint a doboz felé, beledugta a fejét, hogy jól átszaglássza -> klikk.
Kb. 4x klikkeltem arra, ha teljesen beledugta a fejét, aztán megint nem jutalmaztam. És megtörtént a csoda: felemelte az egyik mellső lábát, és bizonytalanul belelépett (csak azért, mert nem ért el egy pontot, amit meg akart szagolni). Ujjongás, klikk, boldogság.
Ezután újabb visszaesés következett, megint csak a doboz szélét piszkálta az orrával, úgyhogy abbahagytuk a gyakorlást.
Este újra elővettem a dobozt, kíváncsi voltam, mire emlékszik. Komoly volt: most azonnal odament hozzá, tudta, hogy azzal kell kezdenie valamit. Szaglászás -> semmi klikk. Mellső lábával hozzáért -> boldogság, klikk.
Ezúttal kb. 2 percen belül beletette a lábát, aminek persze nagyon örültem, ment a klikk. És mintha itt tört volna meg a jég, itt esett le a kutyának a dolog: újra odament a dobozhoz, és bizonytalanul, mintha közben folyamatosan gondolkodna, óvatosan beletette a lábát, majd rám nézett.
El tudtam volna ájulni a gyönyörűségtől.
Klikk, kaja, jópárszor.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kezdeti bizonytalan, óvatos mancsolások után egyre határozottabban teszi be a lábát a dobozban.
Megint beszüntettem a jutalmat, és ekkor láttam igazán, hogy már tudatosan csinálta a belelépést a kutty: elkezdett határozottan betoppantgatni a lábával, hátha jön megint a jutalom.
Aztán nyafogott egyet, és türelmetlenül belelépett mindkét lábával a dobozba.
Agyondícsértem,  maréknyi bacont kapott.
Még 3x megismételte a mutatványt, aztán lezártuk a gyakorlást.

Igen, a kutya megtanulta, hogy a mellső lábaival bele kell lépnie a dobozba - egyetlen irányító szó, cél mutatása vagy bármi egyéb segítség nélkül, pusztán csak lépésről-lépésre kitalálva a gondolatomat.
És igen: tényleg hihetetlen érzés.

A Megállapodás

Huhh.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.

Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.

És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.

Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....


Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.

Egyesítjük erőinket

Beszerveztem pár ismerősömet, hogy legyenek "ismeretlen látogatók". Azaz jöjjenek el hozzánk, kopogjanak/csengessenek, aztán ha beengedem őket, legyenek nagyon erősek, szorítsák ökölbe a lábujjukat is - és nézzék levegőnek a farokcsóváló, lelkesedő kiscsikót.

Hunter ugyanis hihetetlenül lelkes, ha ismerkedésről van szó, ami nem is baj, legyen barátságos, de a későbbiekben talán nem mindenki fog örülni neki, ha egy 30-35 kilós csupaizom kutya örömében szaltózva váratlanul ráugrik.
Így hát a projekt: megtanítani Huntert arra, hogy:
- ha valaki jön hozzánk, a falkavezérek (azaz Gábor és én) üdvözöljük először, ő addig csendben, nyugodtan viselkedik
- felugrálás idegenre semmilyen esetben sincs (mondjuk ismerősre se...)
- a "kapuszabály" akkor is érvényes, ha becsöngetnek hozzánk, ha látogató jön ki-be az ajtón ( ha csak mi vagyunk itthon, sosem megy ki a nyitott ajtón a lépcsőházba, és be is akkor jön csak séta után, miután mi már beléptünk. Az ajtóban le kell ülnie, és megvárnia, hogy be- vagy kiengedjük. Ez megy is neki, de ha látogató jön, valahogy törlődnek a szabályok a fejéből:) )


Ugyanígy szeretnék majd önkénteseket szerezni egy kis utcai melóra is: kötődésesdit játszani (mint a kutyaoviban: valaki megfogja Huntert, mi elfutunk...stb.), behívósdit játszani ( magunkhoz hívjuk, miközben az "idegenek" épp játszanak vele, vagy simogatják),  kínált étel megtagadását gyakorolni.

Sziporkázunk

Azt hiszem, kimondhatom: Hunter tud szlalomozni a lábam közt.
Vagy mégsem mondom ki még, majd csak holnap, ha kint, a szabadban is megcsinálja.

És megtanultunk "bukfencezni" is, egyelőre fekvésből. Mivel a lelövős trükk már jól ment (ilyenkor a kutymorgó a hátára fordul, mondhatni feldobja a talpát), csak ezt kellett továbbvinni, hogy teljes fordulatot tegyen. Pálcával kezdtem el 2 napja, anélkül folytattam kicsit tegnap (kajás megvezetés), ma meg gondoltam, átnézzük, hol is tartunk - erre megcsinálja, tök jól. Okos kis szagkapitány:)

Szintet léptünk

Bátortalanul, de csakazértis kimondom: Hunter szobatiszta lett :)

Kutyapelust használtunk a megérkezésétől kezdve, 1 nap alatt megtanulta, hogy csak arra végezheti az ügyeit. Viszont sokat járkáltunk is le vele, és mivel megtanítottuk neki a "pisilj" vezényszót (na jó, ez nem teljesen vezényszó, de a lényeg ugyanaz),  kint is mindig mondogattuk neki, és ha pisilt, nagyon örültünk.

Hunter is jobban szeretett kint pisilni, kakilni, de az első hetekben még gyakorlatilag óránként képes volt csurgatni, annyiszor meg nem tudtuk levinni. Nem is akartuk. (Kőkegyetlenek vagyunk?:D)
Most úgy állunk, hogy a napi 3 kaja előtt mindenképp sétálunk (Cesar-módszer: a kutya "megdolgozik" az ételért, meg aztán teli hólyaggal,stb. nem is tud enni), és kaja után pár órával is.
Az éjszaka volt necces sokáig: hajnalban mindig arra keltünk, hogy szagkapitánykodott... durva dolog arra ébredni, hogy megcsapja az orrodat Valami. Mivel 8-kor kapja a vacsit, gondoltam, elég érthető,hogy nem bírja ki reggel 8-ig, amikor megint levisszük, úgyhogy kitaláltuk, hogy mielőtt lefekszünk (11 és éjfél környékén) még levisszük pár percre.
Nos, ezzel a módszerrel Hunter már 4 napja semmit nem intézett lakáson belül:)
Öröm és boldogság.


Nemrég sétáltunk egyet a városban (némi parkos- szabadon engedős résszel, persze), Hunter sokáig szépen jött, később elvesztette kicsit a türelmét. A zebráknál sokszor már magától leül, de nem a kedvence a várakozás, meg a nagy forgalmat sem mindenképp imádja - jól meg is ugatott egy buszt mérgében.


Vittem frizbit is a sétára, nem pörgött rá nagyon. Bezzeg ha rongy van nálam, vagy akár csak egy leveles faág, amiért lehet küzdeni...  Lehet, hogy a végén majd el kell dobnom frizbis álmaimat, és örző-védőzni fogok vele nagykorában. Egy magyar vizslával. Eszem megáll:)



Az első képek egyike. amikor még bőven elfért az ágyában:

Laza póráz: klikkerrel vagy anélkül?

Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne a laza pórázon való sétálást is klikkerrel tanítani a kutymorgónak.Jelenleg a "ha a kutya elkezd húzni, azonnal megállunk" című módszert alkalmazzuk, gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Próbáltuk a "ha a kutya elkezd húzni, az ellenkező irányba indulunk" című változatot is, de Hunter ezt annyira nem értékelte, hogy ilyenkor majd' megfulladt, vagy leült,stb., én meg nem akartam, hogy sérüljön a nyaka, légcsöve.

A megállós módszer végülis nem rossz, csak tényleg iszonyú türelem és következetesség kell hozzá. Ha már a hajamat tépném, mert 3 lépésenként meg kell állni, akkor is ki kell tartani, nem engedni a kutyának. Én nem vagyok az az igazán türelmes alkat, szóval ez jó próba nekem is (meg Gábornak is, de ebben én következetesebb vagyok, ő néha hagyja húzni az ebet, ha siet).
A nagykönyvek szerint ennél a módszernél, ha megállunk, meg kell várni, amíg a kutya "beigazodik", addig semmit nem szabad csinálni. Nos, Hunter ilyenkor némi kajláskodás után nyafogva leült, és nézett ránk - de ezt ott, ahol volt, ergo pl. 1 méterrel előttünk.
Így hát én módosítottam a dolgot azzal, hogy ilyenkor beigazítottam a kutyát láb mellé (+ lábhoz vezényszó), és ha szépen ott maradt, akkor indultunk tovább. A vezényszóval persze tisztában van, ha kaja van kilátásban, szépen jön mellettem... És most már eljutottunk odáig, hogy ha húz, előreszalad, és megállok, akkor ő jön vissza és igazítja be magát a jó pozícióba.
Ja igen, nem csak annyi az elvárás, hogy ne húzzon, hanem hogy ne előzzön meg engem, mellettem jöjjön, így akkor is megállok, ha nagyon előre tör. Szintén a kezdetektől. Nem kell rámtapadnia, stb, de nem előzhet meg engem és nem húzhat, ennyi. A pórázt rövidre fogom, de így pont laza, ha szépen jön. Ha meg nem jön szépen, nem megyünk - ergo sosem feszül a nyakán a nyakörv, nem lóg a kutya a levegőben a rövid póráz miatt.

Visszatérve a klikkerre: nagyon szerettem volna azzal tanítani Hunternek a kulturált módon való sétát, egyrészt mert mégiscsak a pozitív megerősítés a legjobb, másrészt meg mert eddig mindent, amit klikkerrel tanult, nagyon hamar megjegyzett.
Ámde.
Elvileg kis lépésben kéne haladni, először már pár lépés után klikkelni, ha szépen jön. Ezzel 2 probléma is volt: Hunternek nem volt türelme hozzá, érdekesebb volt az utca, a bokrok, meg amúgy minden, mint a kaja -érthető egy kiskutyánál:) Másrészt meg mivel kicsi, le kellett hozzá hajolnom, hogy oda tudjam adni neki a jutifalatot, ergo neki meg meg kellett állnia...  Szerintem kb. menet közben lenne szerencsés odaadni neki a jutalmat, hiszen épp azért kapja,mert szépen jön. A legfontosabb pedig: szerintem a laza pórázon való sétakor egyfajta "tudatállapotban"  (nem tudok rá jobb kifejezést) van a kutya is, a gazdi is. Flow:) És ezt ha megszakítom egy jutifalattal, klikkel, megtorpanással, elveszik az egész.
Szóval nem klikkerezek a pórázas sétáknál, de ha találok jó megoldást, vagy kapok jó tanácsot, még mindig  nyitott vagyok rá:)

(szabadon követésnél viszont - "lábhoz", Hunter beigazodik,persze nem tökéletesen, és követ - ott a klikker, azt egyelőre úgyis csak pár lépés erejéig csinálja)

Amúgy nem panaszkodhatunk, a séták 75%-ában már szépen jön laza pórázon, láb mellett a szagkapitány. Izgalmas környezet, sok ember esetén vannak nehézségek (sajnos erről az emberek is tehetnek, 100-ból 1 kérdezi meg, hogy megsimogathatja-e a "cukiii kiskutyát", a többi csak rávetődik a semmiből -> Hunter is bepróbálkozik mindenkinél, megszokta, hogy szinte minden idegen járókelő egyenlő a simogatással).


(Hunter jelen pillanatban olyan kitekert pózban alszik itt tőlem egy méterre, amilyenben csak a vizslák tudnak. Szanaszét tudnám ölelgetni.)

 Voltunk kutyaoviban!

Az Őrmezői kutyasuliba mentünk el, egy hónapja voltunk már ott (akkor még Huntert itthon hagytuk), tetszett,amit láttunk.

Most rengetegen voltunk ovisok, a kifliméretű tacskókölyöktől kezdve a mackós pireneusin át a szőrgombőc keverékig mindenféle kutyagyerek hancúrozott-ugatott-ismerkedett-szaglászott. Mindet meg akartam dögönyözni!
Nem tettem,erős vagyok.

Két másik kis vizsla is volt Hunterön kívül (ez kb. olyan idiótán néz ki leírva,mint a "baconös") , az egyik szintén 3 hónapos, csak lány, a másik már kicsit nagyobb fiú - szépek voltak.
Hunter imád ismerkedni, játszani, soha nem volt még gondja más kutyákkal, most is teljesen felszabadultan viselkedett, haverkodott mindegyik ebbel, a lányoknak udvarolt is.... erről majd bővebben később, a lényeg az, hogy elég korán érő típus Őkajlasága.

Összességében pedig ügyes volt, a behívások alakulnak, az első "szélrózsa-futásnál" nagyon tetszett, ahogy megállt a nagy kavarodásban, és figyelt, honnan hallja a hangunkat, keresett minket.
A másodiknál épp ivott, és az nagyon lekötötte a figyelmét, mi meg a pálya túlsó végéről hívtuk - így csak segítséggel sikerült, az egyik óvónéni útba igazította a maflát.
A harmadiknál is messze volt tőlünk, először végigjárt pár embert,aztán észrevett minket, és szépen odajött hozzánk - klikk, virsli, boldogság.

Doktorosdi-játék következett: a kutyának fel kellett állnia egy rögtönzött "asztalra", ahol megtapogatták,megnézték a fülét, fogait. Hunterrel most sem volt probléma, bátran felmászott az asztalra, farokcsóválva fogadta a tapogatást, tipikus vizsla: imádja, ha hozzáérnek.


Az utolsó feladatnál (az ovónénik megfogják a kutyát,mi elszaladunk, elbújunk egy sátor mögé,miközben folyamatosan hívjuk) Hunter rohant szépen hozzánk, nem lófrált el.

Elég kevés feladatra jutott idő, többször is betrappoltak kamerákkal, fényképezőgépekkel, forgatás zajlott épp.  Korom Gábor problémás kutyát nevel, hmm. Legyen egy magyar Cesar Millan show? Mindenesetre kíváncsi leszek a filmre, vagy sorozatra, meg aztán sosem árt, ha az emberek látják a tévében is a kutyasulikat. Hátha kedvük támad kicsit foglalkozni a hátsó kertben unatkozó kutyájukkal.... Szóval remélem, sikere lesz a dolognak.
Az mondjuk nem mindenképp tetszett, hogy az oktató által "masszív agresszívként" jellemzett kutyát behozták a kis ovisok közé, ahol volt több  olyan tenyérnyi kiskutya is, aki még sosem volt kutyák közt, alapból félt... Szerencsére az agresszor nem csinált bajt, nem verekedett, pedig az oktató pont ezért hozta be. (Hogy jól lefilmezzék, ahogy megtép-harap egy kiskutyát, aki első alkalommal van oviban?)


Hamar eltelt az egy órás foglalkozás, bezsebeltük a szokásos dícséreteket (milyen gyönyörű, szép, aranyos, mekkora lesz,stb), elindultunk hazafelé. Hunter még játszott volna, de igazából úgy elfáradt a hihetetlen ingeráradattól és a sok hancúrozástól, hogy azóta is csak alszik, vagy kómásan jár-kel.


Délután klikkereztünk egy kicsit, mókás, ahogy a lelövős trükknél sokszor nyafog egyet,mielőtt eldőlne, így még életszerűbb a dolog.
A szlalomból kivettem a fakanalat (pálcát..), az első lépésnél mutatom neki az ujjammal,merre, onnantól kezdve már csak a vezényszót mondom ("át") - megy neki.
Még nem gyorsan és folyékonyan, de majd kialakul, ilyen pici korban még nem véresen komoly dolgok ezek. Meg nagy korban sem. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat közben.


Kutyaovis kép még nincs, jövő héten majd viszek fényképezőgépet. Itt a két srác hülyéskedik épp, bár Gáborból nem sok látszik:

Nna, ahhoz képest,hogy több,mint egy hónapja létrehoztam ezt a blogot,elég szégyenteljes dolog,hogy ez az első bejegyzésem.

A főszereplő Hunter ("vadász", angolosan ejtsd,különben harapok), a jelen pillanatban már majdnem 13 hetes magyar vizsla fiú.

A nevét onnan kapta....
Honnan is?
Szép lett volna, ha ránézünk,és rögtön érezzük: az ő neve nem lehet más, csak Hunter. Nem így történt, amikor elhoztuk, órákon át intenzíven törtük a fejünket. Jack Sparrow. Stephen King. Timo. Májló - na ez utóbbitól és a hasonlóktól én allergiás rohamot kapok.

Hunter lett, aminek az az előnye, hogy sokan abszolút nem tudják hova tenni,mint kutyanevet, így a kiskutyánkat gyakran szólítják Hántelnek, Hántornak, legrosszabb esetben Hédának.
Elcsalni így nem fogják tőlünk,az tuti.
További jellemzője a kutyának, hogy kalóz- és szagkapitány. Az utóbbi nem arra utal, hogy kitűnő szaglása lenne... hanem arra,amit ez a falatnyi kis kutya produkálni tud hajnalban a kutyapelenkára.


Egy 11. kerületi ház 5. emeletén lakunk egy másfél szobás lakásban egy vizslával Szerintem ennyiből is érthető, hogy miért tartom nagyon - NAGYON - fontosnak, hogy Huntert az első perctől kezdve tudatosan, következetesen neveljem.
Szerintem nagy felelősség városban kutyát tartani, egyrészt az embertársaink miatt (élni és élni hagyni -> a kutyám nem zavarhat senkit, nem okozhat senkinek kellemetlenséget se a fogalmamsincshánylakásos házban,se az utcán), másrészt a kutya miatt (kötelességem biztosítani neki a boldog és teljes életet, sok sétával,rohangálással,játékkal, együtt mozgással -> ehhez pedig jól nevelt és szocializált kutya kell).

Tanitani meg amúgy is imádok.
Az előző kutyám egy spániel volt, hihetetlen trükkökre tudtam megtanítani,de a behívással komoly gondjaim voltak, és a laza pórázon való séta is reménytelen volt.
Tanultam az esetből, Huntert sokkal következetesebben nevelem, hogy később tényleg bárhova velem tudjon jönni. A célom, hogy később póráz nélkül sétálhassunk a városban - ehhez persze rengeteget kell vele foglalkozni:) Most, hogy megkapta minden oltását, vasárnap elsettenkedünk egy kutyaoviba. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk profitálni a dologból...
Amit én várok (remélek): Hunter megtanulja, hogy nagyobb tömegben, sok kutya között is figyeljen rám, azonnal odajöjjön,ha hívom, és barátságosan, de közömbösen viselkedjen a többi emberrel - ne ugráljon fel rájuk,stb.

Az engedelmességi gyakorlatokkal szerintem nem sok problémánk lesz (kop-kop), a fiatalúr 7 hetes kora óta tanul. Klikkerrel tanulunk,amit én most használok először (látszik is, sokat bénázok,rosszkor klikkelek,stb). Sokat olvastam róla, hittem is meg nem is,amiket írtak. Klikk,mi? Persze.
De azóta is egyik ámulatból a másikba esek: működik.
Hunterrel 3 napig kondícionáltunk, onnantól kezdve viszont maximum 10 perc alatt bármit megtanult eddig.
Jelenleg parancsra ül,fekszik, ugat, pacsit ad kézre, lábra, átbújik a lábam közt, és ha "lelövöm", elveti magát. Megtanulta, hogy a hálószobába nem jöhet be, ajtón csak utánunk mehet ki és be.Most tanuljuk a pálcakövetést,amit pálca híján én egy fakanállal csinálok...
És a pálca segítségével pár napja gyakoroljuk a szlalomot is.
Ha eldobom a labdáját, rohan utána, a legtöbbször vissza is hozza,de oda már nem szívesen adja:) Így hát elkezdtem ezt is klikkerrel tanítani neki (még semmi komolykodós leül-tart-majd én elveszem dolog, csak ejtse le a lábam elé, ennyi elég). Kíváncsi vagyok, később, ha már nem viszketős tejfogai lesznek, és nem akar mindig rágcsálni, mennyire lesz apportos kutya. Örülnék,ha szeretne apportírozni, szívesebben jutalmaznám labdával, mint jutifalattal.

Meg aztán.... frizbis álmaim is vannak, de ahhoz az kell, hogy a szagkapitánynak is legyen kedve hozzá:)

Huhh. Millió dolgot írhatnék még, hiszen azalatt a másfél hónap alatt,mióta elhoztuk ővizslaságát, rengeteg dolog történt, de nem akarom lexikon-hosszúságúra az első bejegyzést, úgyhogy majd. Máskor.

Íme, egy videó a kapitányról,itt épp kómásan ügyeskedik, de hozok majd olyat is, ahol egyszerűen csak jófej kiscsikóként hancúrozik.