A fene,,,,

Nem múlik Hunter köhögése...
Lassan két hete köhög, kapott már ambroxolt, mézet, vitamint, a kaját csak langyosan tesszük elé (a megszokott tápját beáztatjuk, hogy ne sértse a torkát), stb. Amikor egy hét után visszavittük az állatorvoshoz, hogy hát na már, nem válnak be a dolgok,  akkor az ambroxolt leváltottuk mucoprontra, kapott injekciót, továbbra is langyos víz, beáztatott kaja... Talán már nem olyan erőlködő, fuldokló, száraz a köhögése, persze, enyhült és felszakadozóbbá vált, de akkor is... már két hete.

Még kb. másfél hónappal ezelőtt volt egy ilyen köhögős időszaka, akkor rögtön injekciót kapott, el is múlt pár napon belül.

Szörnyű ez, most megértem, mit éreznek a kisgyerekes szülők, ha beteg a babájuk. Nem jó ez a tehetetlenség, ráadásul a kutyának (mint a kisbabának) sem tudod elmondani, hogy nyugi, minden rendben lesz. Mondjuk Hunter kedvét, mozgékonyságát nem befolyásolta a betegség, de egy-egy csúnyább köhögőroham után olyan kis szerencsétlenül állt és nézett ránk...
Ahhoz képest már jobb a helyzet. De nem múlik el, és ez dühítő.

Az meg vicces, hogy az ugyanaz történik, mint ha én vagyok "nem tudok kilábalni belőle"- beteg: mindenkinek van egy tuti, atombiztos tippje. Vegyél ilyen cseppet, olyan szirupot, pálinkát, fokhagymát, mézet, sót, párologtass, gyógynövényezz.... Egyszerűen mindenki, aki meghallja, hogy betegségről van szó, kötelességének érzi, hogy tudassa velünk, szegény felvilágosulatlanokkal, hogy van 1 olyan módszer, ami egészen biztosan használni fog.

Porszívó

Hunternek teljesen egyértelmű, hogy ha valamit mi leejtünk vagy ledobunk a földre a jelenlétében, ahhoz ő nem nyúlhat hozzá, csak ha mi kiadjuk a "tessék" parancsot. Okos kutya:)
De az is teljesen egyértelmű neki, hogy amit ő talál a lakásban, azt megeheti. Ergo ha nem látta, hogy azt mi ejtettük le, akkor az nem hozzánk tartozik, ergo ő vadászta, ergo övé, nemde?
Úgyhogy most nagyban prüszköl, és kis adagokban hányja ki a vöröshagymadarabkát, amit a konyhában porszívózott fel, mielőtt észrevettük volna. Buta kutya:)


Szóval ezen még dolgoznunk kell.....

Tanácstalanság

Tiszteletben tartani. Valakit, valamit.
Társas interakcióban:)
Nem is olyan egyszerű.

Nekünk ugye most itt van Hunter, itt is lesz az elkövetkezendő 15-99 évben:) Fontos nekünk, családtag. Gyerek még, 4,5 hónapos.
Senki nem várja el egy másik embertől, hogy a "gyerekét", akiről gondoskodik, magára hagyja pár napra.
De azt is tiszteletben kell tartani, ha valaki nem akar kutyát látni a házában, mert még aszerint gondolkodik, hogy a biztosan minden kutya büdös, koszos, mindent szétrág, mindent lepisil, bekakil, ettől függetlenül jófej a kutya, de a kertben a helye.

Nos, én tiszteletben tartom az ő gondolkodását, még ha nagyon, nagyon nem is értek vele egyet.
Az, hogy ő tiszteletben tartja-e, hogy nekünk Hunter családtag, aki megszokott egy rendet, aki párhetes korától megszokta, hogy nincs kizárva sehova - ez jó kérdés.
De a két vélemény, mondhatni attitűd nem egyeztethető össze.

A sztori: el akartunk utazni apámhoz Szegedre. Nagy kertje van, a kertben kis társasági kutya, apám nem éppen kutyaértő ember, naponta ad neki enni,ennyi. Sétálni nem viszi.
Közöltük, hogy magunkkal vinnénk Huntert is, tekintve hogy még kölyök, és nem nagyon van olyan, akire rábíznánk, meg nem is szeretnénk 2-3 napra távol lenni tőle.
Ok, vihetjük, persze. De a házba nem jöhet be.
Én: Na de teljesen szobatiszta, ő maga is tiszta, nem tesz kárt semmiben, és megszokta, hogy velünk van, egy idegen helyen kizárva...
Ő: Nem jöhet be kutya a házba.
Azt már nem kezdtem el magyarázni, hogy Hunter valószínűleg végignyüszítené az éjszakát, ha egy idegen helyen, kint kéne aludnia, távol tőlünk. Másrészt meg: hideg van, és azt elvárni az ő kutyájától, hogy egy ismeretlen betolakodóval megossza a kutyaházat.... enyhén nevetséges.
Így hát itthon maradtunk.

Anyámék sem tartanak bent kutyát, de tiszteletben tartották, hogy mi igen - amikor látogatóba mentünk, természetes volt, hogy Hunter bemehetett a lakásba.

Mi lehet a megoldás?
A ház az ő háza - ebbe nem szólhatok bele, ő hozza a szabályokat.
Hunter az én családom tagja, a "részem" - ebbe ő nem szólhat bele. Ahogy azt sem mondhatná, hogy ne vigyem magammal Gábort.

Van megoldás?

Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.

Most csak képek

 

Tervek

Kitaláltam, hogy megtanítom Hunternek, hogy csukja be a szekrényajtókat.

És hogy kapcsolja fel az állólámpát. Csak ennyi, laza gyakorlásként:)

Lehet drukkolni, fogadásokat kötni, addig meg itt egy kis helyben maradós videó:
Nem, a blogspot most nem akarja, hogy videót szúrjak be. Majd tán később.

Újabb felfedezés

Na,most, hogy kiderült, hogy nem vonzok olvasótömegeket, a kérdés el van döntve: arról írok, amiről akarok:)

Most például arról, hogy Gáborral és Hunterrel szintet léptünk. Így együtt, hárman.
Vagy csak mi ketten, kétlábúak?

Ugyanis eddig az volt a problémánk, hogy Hunter már egész szépen tud sétálni pórázon - ha egyedül viszem le. Vagy ha Gábor viszi le egyedül. Valószínűleg a nemrég leírtak miatt: olyankor csak rá figyelünk, ő meg ezt érzi. Ha ketten sétálunk vele, mindenképp megoszlik a figyelmünk, hiszen azért csak beszélgetünk, stb.

Így hát a közös séták elég gyötrelmesek voltak, nem kényelmes úgy csinálni a pórázfegyelmet (ha megelőz, megállok vagy a másik irányba indulok), hogy egy másik ember is sétál velem, mert neki nem túl nagy móka ez.
Ámde.
Egy karikacsapásra megváltozott minden, és jelenleg Hunter szebben sétál akkor, ha ketten megyünk vele, mint ha egyedül viszem.
Miért? Mert heurékáztunk egyet:)
Kitaláltuk, hogy "falkásat" játszunk, miközben sétálunk, azaz nem úgy megyünk, hogy mi ketten fogjuk egymás kezét, a kutya meg valamelyikünk oldalán, hanem Hunter közöttünk jön, és mi zárjuk őt közre. Oldalra így semmiképp sem tud kitérni - de ami meglepő volt, hogy előrefelé, amerre ugyebár sietni szokott, így nem is akart. Szépen jött köztünk, nem előzve meg minket.
Biztos van erre profibb magyarázat is, de nekem az jutott eszembe, hogy talán így tényleg azt érzi: falkaként vándorlunk. És így, kettőnket megelőzni már "nincs pofája", mert ezzel ugye kinevezné magát falkavezérnek... ez meg azért égbekiáltó szemtelenség lenne részéről:)

Úgyhogy jelenleg nagyon szépek vagyunk, ha sétálunk: két felnőtt gazdi között halad a poronty. Beszélgetni így is tudunk Gáborral, egymás kezét fogni annyira már nem, de ennyit tán kibírunk.

Aki hall, kopogjon kettőt!

Elgondolkodtam azon, hogy vajon olvassa-e egyáltalán valaki ezt a blogot?
Lehetne mindegy is, de igazából számít egy kicsit:) Mert ha csak magamnak írom, akkor nem jegyzem le Hunter hihetetlenül aranyos kis megmozdulásait, stb - hiszen úgyis látom, megélem (most is itt hasalunk egymás mellett, és elmélyülten, teljes beleéléssel nyalogatja a könyökömet percek óta).
Maradnak a kis emlékeztető jellegű, "hol is tartunk?"- típusú bejegyzések.

De ha van rá igény....
De ha nincs?:)
Viszont képek a tegnapi Gellérthegyes sétánkról, ahol a kismókus gyönyörűen viselkedett, vannak, csak sajna telefonnal fényképezve nem adják vissza az eredeti színeket.

Hunter, ez itt az erdő. Erdő, ő itt Hunter.

Hétfőn elmentünk kirándulni a Pilisbe, kíváncsiak voltunk,mit szól Hunter az erdőhöz. 

Őszintén szólva, hihetetlen élmény volt. A 4 hónapos hiperaktív kiscsikó teljesen megváltozott az erdőben. Nem rohangált-ugrándozott-idiótáskodott, mint a kutyafuttatón, parkokban, Duna-parton. Valahogy "megkomolyodott" arra az időre. Nem ment el messzire tőlünk, 3-4 méteren belül maradt mindig, orra a földön, módszeresen haladt, egyenletes tempóban, átnézett egy-két bokrot, beleszagolt egy üregbe, majdnem fogott egy egeret is (végül eliszkolt a kisegér). Folyamatosan nézte, merre vagyunk, és ha kicsit külön váltunk (teszem azt, Gábor épp tüzet rakott,én meg elmentem még fáért), akkor ide-oda szaladt köztünk, mindkettőnket "ellenőrizve". 

Teszteltük is kicsit a kutymót, volt, hogy lemaradtam és elbújtam, míg ők Gáborral haladtak előre. Hunter hallotta maga mögött a lépteket, így nem vette észre, hogy kevesebben követik.... Aztán amikor kellőképp eltávolodtak tőlem, elkezdtem hangosan hívni őt. Nagyon édes volt: azonnal felkapta a fejét, megmerevedett, körbenézett, észrevette, hogy nem vagyok ott, és onnantól kezdve mint akit puskából lőttek ki, rohant vissza, keresett engem.
Amikor letáboroztunk, Hunter átvizsgálta a táborhelyünk 4-5 méteres körzetét, aztán lefeküdt, de ha valami (hangosabb madár az avarban) közeledett felénk, felemelte a fejét, és mély torokhangon, figyelmeztetően morgott egyet - ilyet se hallottunk tőle még soha. 

A lényeg: tetszett, amit láttunk. Összességében egy komoly, fegyelmezett, mindenre figyelő vizsla lett belőle arra az időre, amíg az erdőben bóklásztunk.

És hihetetlenül izgalmas hírek: a szagkapitány olykor már tudatosan emelt lábbal pisil. Nem gyakran, de ha megteszi, nagyon szépen emeli a lábát, mi meg el vagyunk ájulva tőle. Különösen az "apja" büszke ilyenkor:)

Valamint megjelent az első maradandó foga is. Még csak pici, most bukkant ki, de már tolja ki a tejfogat, aminek a helyére érkezik. Az a tejfog jelenleg annyira lötyög már, hogy szerintem kézzel könnyedén ki tudnám húzni  - nem kell félni, nem teszem meg.