Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.