Voltunk ma oviban, majd jól leírom a történteket. (Hehe, ahogy szoktam:))
Most is megjegyezte pár ember, hogy Hunter milyen okos, milyen szépen megcsinál mindent (ül, fekszik, pacsi, forgás -ilyeneket gyakoroltam vele,hogy lekössem a figyelmét, amikor be kellett hívni és magunknál kellett tartani a kutyát.)
"Hát persze, hiszen vizsla, vadászkutya, azok okosak."
Hm.
És nem csak itt hallom ezt, mindennapos, hogy a sétáink során megjegyzik: "Úúú, ha az én kutyám lenne ilyen okos, de ő sajnos butuska." vagy "Az én kutyám fajtája nem tanulékony", vagy "Hát igen, az én kutyám nem tud megtanulni semmit, ezek a kis (pl. bolognese) kutyák nem okosak." és a kedvencem: " Az én kutyámat nem lehet megtanítani pórázon szépen sétálni."
Emberek! Ne legyetek buták!
Nincs olyan, hogy buta kutya.
Vagyis van, hiszen mi is mondjuk Hunternek, hogy buuuta kutya, amikor az idétlensége miatt elesik, vagy felszippant valamit és tüsszög tőle, vagy megszaglássza a frissen festett csövet, és fehér lesz a bajsza.
De sosem mondtuk neki még azt, hogy buta, amiért nem tudott végrehajtani egy feladatot.
Mert akkor nem a kutya a buta - hanem mi csinálunk valamit rosszul.
Hunter nem csodakutya, vagy nem szuperokos kutya. Miért tud mégis többet 4 hónaposan, mint más kutyák x évesen? Miért tanul meg valamit pár perc alatt?
Mert odafigyelünk rá. Nagyon.
Nézzük, mikor néz ránk, mikor mozdul, mikor csinál olyat, ami jó -és amiért meg lehet dícsérni.
Mert rengeteg, tényleg rengeteg munkánk van benne.
Mert a séta nálunk nem úgy néz ki, hogy flexi pórázon cikázik a kutya, mi meg beszélgetünk a szomszéddal a padon ülve. Séta közben én 100%-osan csak Hunterre figyelek. Figyelem a reakcióit, észreveszem, mit fog észrevenni a következő pillanatban. Ha húzná a pórázt, korrigálom (megállok, vagy a másik irányba indulok) - AZONNAL. Nincs kivétel.
Ha elengedem, és azt látom, nem figyel rám, az ellenkező irányba futok.
Ha tanítok neki valamit, akár trükköt, akár engedelmességi gyakorlatot, abban a pillanatban jutalmazom, amikor ő jól mozdul. Mert rá figyelek.
Mindez iszonyú sok munkát és türelmet igényel, azt elismerem. De hidd el , kedves "kis butafajta kutyám van"-gazdi, hogy ha te is így tennél, a te kutyád is olyan "okos" lenne, mint az enyém.
Fajtától függetlenül.
Mert minden kutya "okos" - ha a gazdi foglalkozik vele. Magától egy kutya sem fog megtanulni semmit.
2011. október 29., szombat
2011. október 26., szerda
Az természetes már, hogy Hunter itt fekszik mellettem a kanapén, miközben én változatosan lélekölő dolgokat magolok hasalva. Hunter ilyenkor békésen alszik. Megvan a testkontakt, neki több nem kell. De hogy galád módon álmában rendszeresen idepukizik, az pofátlanság.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.
Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.
A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.
Főleg, hogy nem is csak álmában: ébren is minden bűntudat nélkül ideereget.
Más: egy westivel haverkodtunk ma össze, jól kifárasztotta a szagkapitányt. Hunter gyors, de a maga 4 hónapjával még néha kicsit esetlen, futáskor összeakadnak olykor a lábai, és a kanyarokat is viccesen veszi be. A kis westi meg villámként száguldozott előle - Hunter kergette, ahogy tudta, de szegény sokszor leült, és nyüszögve méltatlankodott, hogy nem éri utol a nála kisebb fehér ördögöt.
A bukfencezést meg újra fogom tanítani a kapitánynak, valamiért "nem kedvelt feladat" lett neki. Nem akarja megcsinálni, nyüszög, stb. Talán elsiettem anno, örültem, hogy szinte azonnal ráérzett a dologra. Most kis lépésekben fogom felépíteni a feladatot. Megvezetéssel, pálcakövetéssel? Jó kérdés.
2011. október 25., kedd
Ebfog beforr
Hunternek a másik szemfoga is letört. Félig. Most mindkét szemfoga csonka, mindkettő játék közben törött le.
A maradandó fogai még sehol sem jelentkeznek, de ha így folytatja, ideje lenne megsürgetni őket..:) Nem lenne szerencsés, ha csak tejbegrízt tudna enni lassan.
Egy ideje kap kalcium tablettát is a tápjába, bár csak az előírt mennyiség felét (a doki így javasolta, hiszen végülis nem egy gyenge minőségű tápot kap). Apropó doki: az első fogbalesetnél még sokkos állapotban telefonáltam neki, hogy úristen, szegény kutyám, most mi lesz. Az állatorvos szerint semmi gond, úgyis lesz majd helyette másik. Vajon más kiskutyának is ennyire könnyen törik a tejfoga?
Mindenesetre a kutya szépségén a dolgok nem változtattak, a lányok ugyanúgy buknak rá. Jóképű kölök, meg kell hagyni.
A maradandó fogai még sehol sem jelentkeznek, de ha így folytatja, ideje lenne megsürgetni őket..:) Nem lenne szerencsés, ha csak tejbegrízt tudna enni lassan.
Egy ideje kap kalcium tablettát is a tápjába, bár csak az előírt mennyiség felét (a doki így javasolta, hiszen végülis nem egy gyenge minőségű tápot kap). Apropó doki: az első fogbalesetnél még sokkos állapotban telefonáltam neki, hogy úristen, szegény kutyám, most mi lesz. Az állatorvos szerint semmi gond, úgyis lesz majd helyette másik. Vajon más kiskutyának is ennyire könnyen törik a tejfoga?
Mindenesetre a kutya szépségén a dolgok nem változtattak, a lányok ugyanúgy buknak rá. Jóképű kölök, meg kell hagyni.
Más: elkezdtem szemkontaktusra gyúrni a szagkapitánnyal. Kicsit körülményes dolog, mert elvileg az lenne jó, ha nem csak egy kijelölt "klikkeres 20 percben" tudnám megerősíteni a szemkontaktust, hanem napközben szinte bármikor, ha spontán rámnéz.
Nos, ehhez viszont egyfolytában a kezem ügyében kell lennie egy klikkernek és némi jutalomfalatnak, azaz párizsinak, virslinek, sajtnak. A száraztáp nem jutifalat, ugye tudjuk.
Viszont nem tudom, mennyire fogom magam komfortosan érezni, ha egyfolytában virslikockákat hordok magammal. Hajajj.
2011. október 23., vasárnap
Frizbizünk! - avagy: Az ember összerakja a kirakós részleteit
Ha valaki olvasta az eddigi "a kutya nem labdamániás" jellegű kesergéseimet, illetve hogy a rongyot viszont imádja, az már korábban rájöhetett arra,amire én csak kb 3. napja.
Nézzük át:
1. Hunter nem hozza vissza a labdát, ha kint játszunk. Szalad érte, de vissza már nem hozza, mert elvonja a figyelmét egy fűcsomó, vagy bármi más. Addig érdekes a frizbi, amíg üldözni lehet.
2. Ha kint kutyák vannak, és úgy dobom el a labdát, frizbit, akkor még csak utána sem szalad. Nem izgalmas.
3. Rongyot húzni, küzdeni viszont imád. Morog, repül, teljesen rápörög. Ha felveszek séta közben egy lombos gallyat, azzal is jót játszunk, olyankor csak rám figyel.
4. Kíváncsiságból levittem a rongyát a parkba, és amikor szabadon engedtem, elővettem a szakadt pólót. Nos. Hunter innentől kezdve rápörgött a rongyra, a közelemben maradt, vagy ha el is ment játszani más kutyákkal, simán behívható volt, csak fel kellett mutatnom neki a rongyot.
Ha kértem, ült, feküdt, szlalomozott - bármit megtett, hogy "rongyoljak" vele.
Ledöbbentem. A rongy lesz a mi "labdánk"? (Ugye általában vagy jutalomfalattal, vagy labdával lehet jutalmazni, motiválni a kutyákat munka közben)
És itt végképp letettem arról, hogy Hunterből frizbis kutya legyen.
Egy teljes napig. Aztán elkezdtem gondolkodni:)
Mit szeret Hunter?
Vadászni. Elkapni. Ugrani a rongyért. Üldözni.
Mindez mellettem zajlik, folyamatos interakcióban. Míg a frizbizés, ahogy eddig próbáltuk? Eldobom a frizbit, messzire, ő rohan... de hol marad a folyamatos izgalom?
S lőn a megvilágosodás: hiszen nem csak távolsági frizbizés létezik. Ott a freestyle. Ahol a kutya kergeti a korongot, figyel, elkapja, s már engedi is el, mert ugrik a következőért. Nincs unalmas behozatal, apport, csak "vadászat".
Így hát 2-3 napja frizbizünk Hunterrel:) Nem kell komoly dolgokra gondolni, hiszen neki még nem szabad sokat ugrálnia. Így néz ki a pár perces játék:
- előveszem a frizbit, pörgetem, elhúzom párszor a kutymorgó előtt -> Hunter rápörög
- húzódzkodunk vele egy kicsit, majd a "kérem" vezényszóra elengedi (ügyes)
- elgurítom a földön, elkapja, fejét rázva hozza vissza, megint küzdünk egy kicsit, majd elkérem tőle
- leguggolok, és lentről indítva feldobom a frizbit úgy, hogy vízszintesen maradjon a korong (szinte csak felfelé "lebeg" ekkor, egy kicsivel dobom csak magasabbra a kuty a fejmagasságánál)
- Hunter utánakap, és a legtöbbször már el is kapja - a levegőben pörgő korongot!
Tehát a kutya max. másfél méterre van tőlem, és egyszerűen levadássza a levegőből a frizbit. Diadalittasan megrázza, kicsit birtokolhatja a zsákmányt, majd elkérem tőle és újra dobom. Mindezt maximum 6-7x ismétlem, aztán elteszem a játékot.
És hol tartunk most?
Ha kint előveszem a frizbit, Huntert nem érdekli már a döglött galamb, a másik kutya, az emberek. Csak a zsákmány:)
Nézzük át:
1. Hunter nem hozza vissza a labdát, ha kint játszunk. Szalad érte, de vissza már nem hozza, mert elvonja a figyelmét egy fűcsomó, vagy bármi más. Addig érdekes a frizbi, amíg üldözni lehet.
2. Ha kint kutyák vannak, és úgy dobom el a labdát, frizbit, akkor még csak utána sem szalad. Nem izgalmas.
3. Rongyot húzni, küzdeni viszont imád. Morog, repül, teljesen rápörög. Ha felveszek séta közben egy lombos gallyat, azzal is jót játszunk, olyankor csak rám figyel.
4. Kíváncsiságból levittem a rongyát a parkba, és amikor szabadon engedtem, elővettem a szakadt pólót. Nos. Hunter innentől kezdve rápörgött a rongyra, a közelemben maradt, vagy ha el is ment játszani más kutyákkal, simán behívható volt, csak fel kellett mutatnom neki a rongyot.
Ha kértem, ült, feküdt, szlalomozott - bármit megtett, hogy "rongyoljak" vele.
Ledöbbentem. A rongy lesz a mi "labdánk"? (Ugye általában vagy jutalomfalattal, vagy labdával lehet jutalmazni, motiválni a kutyákat munka közben)
És itt végképp letettem arról, hogy Hunterből frizbis kutya legyen.
Egy teljes napig. Aztán elkezdtem gondolkodni:)
Mit szeret Hunter?
Vadászni. Elkapni. Ugrani a rongyért. Üldözni.
Mindez mellettem zajlik, folyamatos interakcióban. Míg a frizbizés, ahogy eddig próbáltuk? Eldobom a frizbit, messzire, ő rohan... de hol marad a folyamatos izgalom?
S lőn a megvilágosodás: hiszen nem csak távolsági frizbizés létezik. Ott a freestyle. Ahol a kutya kergeti a korongot, figyel, elkapja, s már engedi is el, mert ugrik a következőért. Nincs unalmas behozatal, apport, csak "vadászat".
Így hát 2-3 napja frizbizünk Hunterrel:) Nem kell komoly dolgokra gondolni, hiszen neki még nem szabad sokat ugrálnia. Így néz ki a pár perces játék:
- előveszem a frizbit, pörgetem, elhúzom párszor a kutymorgó előtt -> Hunter rápörög
- húzódzkodunk vele egy kicsit, majd a "kérem" vezényszóra elengedi (ügyes)
- elgurítom a földön, elkapja, fejét rázva hozza vissza, megint küzdünk egy kicsit, majd elkérem tőle
- leguggolok, és lentről indítva feldobom a frizbit úgy, hogy vízszintesen maradjon a korong (szinte csak felfelé "lebeg" ekkor, egy kicsivel dobom csak magasabbra a kuty a fejmagasságánál)
- Hunter utánakap, és a legtöbbször már el is kapja - a levegőben pörgő korongot!
Tehát a kutya max. másfél méterre van tőlem, és egyszerűen levadássza a levegőből a frizbit. Diadalittasan megrázza, kicsit birtokolhatja a zsákmányt, majd elkérem tőle és újra dobom. Mindezt maximum 6-7x ismétlem, aztán elteszem a játékot.
És hol tartunk most?
Ha kint előveszem a frizbit, Huntert nem érdekli már a döglött galamb, a másik kutya, az emberek. Csak a zsákmány:)
2011. október 19., szerda
Pillanatkép
A kalózkapitány itt fekszik mellettem a kanapén (én hasaló pozícióban kérdőívet gyártok, ő szorosan mellém gömbölyödve-tekeredve-rámmancsolva alszik), és üvöltve korog a gyomra.
Ja kérem, aki inkább kiscsikóskodik, minthogy megegye a reggelijét....
Note 1.:
Szabály: ha letesszük neki a kajáját -és engedélyt adnunk neki az evéshez, ofkorz -, ő meg inkább szaladgál, játszik, stb, azt úgy értelmezzük, hogy nem éhes, és elvesszük tőle, kb. 10 perc múlva. Kiscsikó hoppon marad. Lehet felháborodni, kegyetlennek nevezni minket.
Note 2.:
Hátsó lábai kb. a nyakában, mellső lábai az égben, feje zsiráfpozícióban. Így aludni is csak egy vizsla tud.
Ja kérem, aki inkább kiscsikóskodik, minthogy megegye a reggelijét....
Note 1.:
Szabály: ha letesszük neki a kajáját -és engedélyt adnunk neki az evéshez, ofkorz -, ő meg inkább szaladgál, játszik, stb, azt úgy értelmezzük, hogy nem éhes, és elvesszük tőle, kb. 10 perc múlva. Kiscsikó hoppon marad. Lehet felháborodni, kegyetlennek nevezni minket.
Note 2.:
Hátsó lábai kb. a nyakában, mellső lábai az égben, feje zsiráfpozícióban. Így aludni is csak egy vizsla tud.
2011. október 16., vasárnap
apport-kedvetlenség
Szomorúan látom, hogy Hunter tényleg nem az az labdabolond kutya.
A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.
A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)
Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát, rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )
A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.
A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)
Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát, rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )
2011. október 15., szombat
Először "formáltunk":)
Azért kell(ene) szinte naponta blogolni, hogy ne gyűljenek fel így a leírandó események. Na majd...
Kipróbáltam Hunterrel a formálást.
Sok embertől hallottam, hogy ez a klikkerképzés gyémántiskolája, a legfelsőbb megvilágosodás, örök élmény, stb:) És persze, hogy az az igazi klikkeres, aki leginkább formálással tanít.
Én eddig a megvezetést és a pálcakövetést használtam leginkább, olykor elkapást.Egyszerűen túl türelmetlennek éreztem magam a formáláshoz, és sokkal gyorsabb módszernek tartom a többit.
Aztán elolvastam Vámosi-Nagy Nóra sorait: "Mindenkinek vannak olyan emlékezetes pillanatai az életben, melyek sorsfordító jelentőségűek,melyekről szívesen mesélünk és sosem felejtjük el. Nekem az egyik ilyen pillanatom az volt, amikor Pákóval elkezdtünk klikkerezni, és neki végre leesett, mit is akarok tőle.Akkor úgy éreztem, hogy mindketten átérezzük a pillanat jelentőségét: mintha egy szótárt dobtak volna le nekünk az égből. Attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk megváltozott, a kettőnk közötti kommunikáció és összhang olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt sosem gondoltam volna, hogy efféle kutya és ember között egyáltalán létezhet."
Hát jó: fogtam a klikkert, egy csomag bacont, egy dobozt, és leültem a konyhában. Feladatnak azt találtam ki, hogy bele kell lépnie két lábbal a dobozba.
Hunter eleinte ügyet sem vetett a dobozra,leült elém és várta, hogy adja valami parancsot neki. Miután parancs nem jött, önállósította magát: bemutatta az összes eddig tanult dolgot, hátha valami bejön: pörgött, lefeküdt, "meghalt", bukfencezett, ugatott, pacsit osztott kézre-lábra.... én meg csak derűsen néztem a kiscsikót. Nyafogni kezdett, hogy nem méltányolom az igyekezetét, aztán elült.Felállt. Leült.
Ment egy kört... és amikor a doboz felé ért, végre klikkelhettem.
Teljesen meglepődött az eb, hiszen most "nem csinált semmit", mégis klikk, mégis kaja:) Gyanakodva megszaglászta a doboz szélét, én meg ujjongva klikkeltem.
Itt elidőztünk egy darabig, szaglászás-klikk, aztán már nem jutalmaztam ezért, gondoltam, ideje tovább lépni. Hunter megint elcsodálkozott, eltávolodott a doboztól, leült, lefeküdt, nyűglődött.
Véletlenül ment megint a doboz felé, beledugta a fejét, hogy jól átszaglássza -> klikk.
Kb. 4x klikkeltem arra, ha teljesen beledugta a fejét, aztán megint nem jutalmaztam. És megtörtént a csoda: felemelte az egyik mellső lábát, és bizonytalanul belelépett (csak azért, mert nem ért el egy pontot, amit meg akart szagolni). Ujjongás, klikk, boldogság.
Ezután újabb visszaesés következett, megint csak a doboz szélét piszkálta az orrával, úgyhogy abbahagytuk a gyakorlást.
Este újra elővettem a dobozt, kíváncsi voltam, mire emlékszik. Komoly volt: most azonnal odament hozzá, tudta, hogy azzal kell kezdenie valamit. Szaglászás -> semmi klikk. Mellső lábával hozzáért -> boldogság, klikk.
Ezúttal kb. 2 percen belül beletette a lábát, aminek persze nagyon örültem, ment a klikk. És mintha itt tört volna meg a jég, itt esett le a kutyának a dolog: újra odament a dobozhoz, és bizonytalanul, mintha közben folyamatosan gondolkodna, óvatosan beletette a lábát, majd rám nézett.
El tudtam volna ájulni a gyönyörűségtől.
Klikk, kaja, jópárszor.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kezdeti bizonytalan, óvatos mancsolások után egyre határozottabban teszi be a lábát a dobozban.
Megint beszüntettem a jutalmat, és ekkor láttam igazán, hogy már tudatosan csinálta a belelépést a kutty: elkezdett határozottan betoppantgatni a lábával, hátha jön megint a jutalom.
Aztán nyafogott egyet, és türelmetlenül belelépett mindkét lábával a dobozba.
Agyondícsértem, maréknyi bacont kapott.
Még 3x megismételte a mutatványt, aztán lezártuk a gyakorlást.
Igen, a kutya megtanulta, hogy a mellső lábaival bele kell lépnie a dobozba - egyetlen irányító szó, cél mutatása vagy bármi egyéb segítség nélkül, pusztán csak lépésről-lépésre kitalálva a gondolatomat.
És igen: tényleg hihetetlen érzés.
Kipróbáltam Hunterrel a formálást.
Sok embertől hallottam, hogy ez a klikkerképzés gyémántiskolája, a legfelsőbb megvilágosodás, örök élmény, stb:) És persze, hogy az az igazi klikkeres, aki leginkább formálással tanít.
Én eddig a megvezetést és a pálcakövetést használtam leginkább, olykor elkapást.Egyszerűen túl türelmetlennek éreztem magam a formáláshoz, és sokkal gyorsabb módszernek tartom a többit.
Aztán elolvastam Vámosi-Nagy Nóra sorait: "Mindenkinek vannak olyan emlékezetes pillanatai az életben, melyek sorsfordító jelentőségűek,melyekről szívesen mesélünk és sosem felejtjük el. Nekem az egyik ilyen pillanatom az volt, amikor Pákóval elkezdtünk klikkerezni, és neki végre leesett, mit is akarok tőle.Akkor úgy éreztem, hogy mindketten átérezzük a pillanat jelentőségét: mintha egy szótárt dobtak volna le nekünk az égből. Attól a pillanattól kezdve a kapcsolatunk megváltozott, a kettőnk közötti kommunikáció és összhang olyan magasságokba emelkedett, melyről azelőtt sosem gondoltam volna, hogy efféle kutya és ember között egyáltalán létezhet."
Hát jó: fogtam a klikkert, egy csomag bacont, egy dobozt, és leültem a konyhában. Feladatnak azt találtam ki, hogy bele kell lépnie két lábbal a dobozba.
Hunter eleinte ügyet sem vetett a dobozra,leült elém és várta, hogy adja valami parancsot neki. Miután parancs nem jött, önállósította magát: bemutatta az összes eddig tanult dolgot, hátha valami bejön: pörgött, lefeküdt, "meghalt", bukfencezett, ugatott, pacsit osztott kézre-lábra.... én meg csak derűsen néztem a kiscsikót. Nyafogni kezdett, hogy nem méltányolom az igyekezetét, aztán elült.Felállt. Leült.
Ment egy kört... és amikor a doboz felé ért, végre klikkelhettem.
Teljesen meglepődött az eb, hiszen most "nem csinált semmit", mégis klikk, mégis kaja:) Gyanakodva megszaglászta a doboz szélét, én meg ujjongva klikkeltem.
Itt elidőztünk egy darabig, szaglászás-klikk, aztán már nem jutalmaztam ezért, gondoltam, ideje tovább lépni. Hunter megint elcsodálkozott, eltávolodott a doboztól, leült, lefeküdt, nyűglődött.
Véletlenül ment megint a doboz felé, beledugta a fejét, hogy jól átszaglássza -> klikk.
Kb. 4x klikkeltem arra, ha teljesen beledugta a fejét, aztán megint nem jutalmaztam. És megtörtént a csoda: felemelte az egyik mellső lábát, és bizonytalanul belelépett (csak azért, mert nem ért el egy pontot, amit meg akart szagolni). Ujjongás, klikk, boldogság.
Ezután újabb visszaesés következett, megint csak a doboz szélét piszkálta az orrával, úgyhogy abbahagytuk a gyakorlást.
Este újra elővettem a dobozt, kíváncsi voltam, mire emlékszik. Komoly volt: most azonnal odament hozzá, tudta, hogy azzal kell kezdenie valamit. Szaglászás -> semmi klikk. Mellső lábával hozzáért -> boldogság, klikk.
Ezúttal kb. 2 percen belül beletette a lábát, aminek persze nagyon örültem, ment a klikk. És mintha itt tört volna meg a jég, itt esett le a kutyának a dolog: újra odament a dobozhoz, és bizonytalanul, mintha közben folyamatosan gondolkodna, óvatosan beletette a lábát, majd rám nézett.
El tudtam volna ájulni a gyönyörűségtől.
Klikk, kaja, jópárszor.
Hihetetlen volt látni, ahogy a kezdeti bizonytalan, óvatos mancsolások után egyre határozottabban teszi be a lábát a dobozban.
Megint beszüntettem a jutalmat, és ekkor láttam igazán, hogy már tudatosan csinálta a belelépést a kutty: elkezdett határozottan betoppantgatni a lábával, hátha jön megint a jutalom.
Aztán nyafogott egyet, és türelmetlenül belelépett mindkét lábával a dobozba.
Agyondícsértem, maréknyi bacont kapott.
Még 3x megismételte a mutatványt, aztán lezártuk a gyakorlást.
Igen, a kutya megtanulta, hogy a mellső lábaival bele kell lépnie a dobozba - egyetlen irányító szó, cél mutatása vagy bármi egyéb segítség nélkül, pusztán csak lépésről-lépésre kitalálva a gondolatomat.
És igen: tényleg hihetetlen érzés.
2011. október 6., csütörtök
A Megállapodás
Huhh.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.
Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.
És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.
Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....
Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.
Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.
És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.
Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....
Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.
Egyesítjük erőinket
Beszerveztem pár ismerősömet, hogy legyenek "ismeretlen látogatók". Azaz jöjjenek el hozzánk, kopogjanak/csengessenek, aztán ha beengedem őket, legyenek nagyon erősek, szorítsák ökölbe a lábujjukat is - és nézzék levegőnek a farokcsóváló, lelkesedő kiscsikót.
Hunter ugyanis hihetetlenül lelkes, ha ismerkedésről van szó, ami nem is baj, legyen barátságos, de a későbbiekben talán nem mindenki fog örülni neki, ha egy 30-35 kilós csupaizom kutya örömében szaltózva váratlanul ráugrik.
Így hát a projekt: megtanítani Huntert arra, hogy:
- ha valaki jön hozzánk, a falkavezérek (azaz Gábor és én) üdvözöljük először, ő addig csendben, nyugodtan viselkedik
- felugrálás idegenre semmilyen esetben sincs (mondjuk ismerősre se...)
- a "kapuszabály" akkor is érvényes, ha becsöngetnek hozzánk, ha látogató jön ki-be az ajtón ( ha csak mi vagyunk itthon, sosem megy ki a nyitott ajtón a lépcsőházba, és be is akkor jön csak séta után, miután mi már beléptünk. Az ajtóban le kell ülnie, és megvárnia, hogy be- vagy kiengedjük. Ez megy is neki, de ha látogató jön, valahogy törlődnek a szabályok a fejéből:) )
Ugyanígy szeretnék majd önkénteseket szerezni egy kis utcai melóra is: kötődésesdit játszani (mint a kutyaoviban: valaki megfogja Huntert, mi elfutunk...stb.), behívósdit játszani ( magunkhoz hívjuk, miközben az "idegenek" épp játszanak vele, vagy simogatják), kínált étel megtagadását gyakorolni.
Hunter ugyanis hihetetlenül lelkes, ha ismerkedésről van szó, ami nem is baj, legyen barátságos, de a későbbiekben talán nem mindenki fog örülni neki, ha egy 30-35 kilós csupaizom kutya örömében szaltózva váratlanul ráugrik.
Így hát a projekt: megtanítani Huntert arra, hogy:
- ha valaki jön hozzánk, a falkavezérek (azaz Gábor és én) üdvözöljük először, ő addig csendben, nyugodtan viselkedik
- felugrálás idegenre semmilyen esetben sincs (mondjuk ismerősre se...)
- a "kapuszabály" akkor is érvényes, ha becsöngetnek hozzánk, ha látogató jön ki-be az ajtón ( ha csak mi vagyunk itthon, sosem megy ki a nyitott ajtón a lépcsőházba, és be is akkor jön csak séta után, miután mi már beléptünk. Az ajtóban le kell ülnie, és megvárnia, hogy be- vagy kiengedjük. Ez megy is neki, de ha látogató jön, valahogy törlődnek a szabályok a fejéből:) )
Ugyanígy szeretnék majd önkénteseket szerezni egy kis utcai melóra is: kötődésesdit játszani (mint a kutyaoviban: valaki megfogja Huntert, mi elfutunk...stb.), behívósdit játszani ( magunkhoz hívjuk, miközben az "idegenek" épp játszanak vele, vagy simogatják), kínált étel megtagadását gyakorolni.
2011. október 5., szerda
Sziporkázunk
Azt hiszem, kimondhatom: Hunter tud szlalomozni a lábam közt.
Vagy mégsem mondom ki még, majd csak holnap, ha kint, a szabadban is megcsinálja.
És megtanultunk "bukfencezni" is, egyelőre fekvésből. Mivel a lelövős trükk már jól ment (ilyenkor a kutymorgó a hátára fordul, mondhatni feldobja a talpát), csak ezt kellett továbbvinni, hogy teljes fordulatot tegyen. Pálcával kezdtem el 2 napja, anélkül folytattam kicsit tegnap (kajás megvezetés), ma meg gondoltam, átnézzük, hol is tartunk - erre megcsinálja, tök jól. Okos kis szagkapitány:)
Vagy mégsem mondom ki még, majd csak holnap, ha kint, a szabadban is megcsinálja.
És megtanultunk "bukfencezni" is, egyelőre fekvésből. Mivel a lelövős trükk már jól ment (ilyenkor a kutymorgó a hátára fordul, mondhatni feldobja a talpát), csak ezt kellett továbbvinni, hogy teljes fordulatot tegyen. Pálcával kezdtem el 2 napja, anélkül folytattam kicsit tegnap (kajás megvezetés), ma meg gondoltam, átnézzük, hol is tartunk - erre megcsinálja, tök jól. Okos kis szagkapitány:)
Szintet léptünk
Bátortalanul, de csakazértis kimondom: Hunter szobatiszta lett :)
Kutyapelust használtunk a megérkezésétől kezdve, 1 nap alatt megtanulta, hogy csak arra végezheti az ügyeit. Viszont sokat járkáltunk is le vele, és mivel megtanítottuk neki a "pisilj" vezényszót (na jó, ez nem teljesen vezényszó, de a lényeg ugyanaz), kint is mindig mondogattuk neki, és ha pisilt, nagyon örültünk.
Hunter is jobban szeretett kint pisilni, kakilni, de az első hetekben még gyakorlatilag óránként képes volt csurgatni, annyiszor meg nem tudtuk levinni. Nem is akartuk. (Kőkegyetlenek vagyunk?:D)
Most úgy állunk, hogy a napi 3 kaja előtt mindenképp sétálunk (Cesar-módszer: a kutya "megdolgozik" az ételért, meg aztán teli hólyaggal,stb. nem is tud enni), és kaja után pár órával is.
Az éjszaka volt necces sokáig: hajnalban mindig arra keltünk, hogy szagkapitánykodott... durva dolog arra ébredni, hogy megcsapja az orrodat Valami. Mivel 8-kor kapja a vacsit, gondoltam, elég érthető,hogy nem bírja ki reggel 8-ig, amikor megint levisszük, úgyhogy kitaláltuk, hogy mielőtt lefekszünk (11 és éjfél környékén) még levisszük pár percre.
Nos, ezzel a módszerrel Hunter már 4 napja semmit nem intézett lakáson belül:)
Öröm és boldogság.
Nemrég sétáltunk egyet a városban (némi parkos- szabadon engedős résszel, persze), Hunter sokáig szépen jött, később elvesztette kicsit a türelmét. A zebráknál sokszor már magától leül, de nem a kedvence a várakozás, meg a nagy forgalmat sem mindenképp imádja - jól meg is ugatott egy buszt mérgében.
Vittem frizbit is a sétára, nem pörgött rá nagyon. Bezzeg ha rongy van nálam, vagy akár csak egy leveles faág, amiért lehet küzdeni... Lehet, hogy a végén majd el kell dobnom frizbis álmaimat, és örző-védőzni fogok vele nagykorában. Egy magyar vizslával. Eszem megáll:)
Az első képek egyike. amikor még bőven elfért az ágyában:
Kutyapelust használtunk a megérkezésétől kezdve, 1 nap alatt megtanulta, hogy csak arra végezheti az ügyeit. Viszont sokat járkáltunk is le vele, és mivel megtanítottuk neki a "pisilj" vezényszót (na jó, ez nem teljesen vezényszó, de a lényeg ugyanaz), kint is mindig mondogattuk neki, és ha pisilt, nagyon örültünk.
Hunter is jobban szeretett kint pisilni, kakilni, de az első hetekben még gyakorlatilag óránként képes volt csurgatni, annyiszor meg nem tudtuk levinni. Nem is akartuk. (Kőkegyetlenek vagyunk?:D)
Most úgy állunk, hogy a napi 3 kaja előtt mindenképp sétálunk (Cesar-módszer: a kutya "megdolgozik" az ételért, meg aztán teli hólyaggal,stb. nem is tud enni), és kaja után pár órával is.
Az éjszaka volt necces sokáig: hajnalban mindig arra keltünk, hogy szagkapitánykodott... durva dolog arra ébredni, hogy megcsapja az orrodat Valami. Mivel 8-kor kapja a vacsit, gondoltam, elég érthető,hogy nem bírja ki reggel 8-ig, amikor megint levisszük, úgyhogy kitaláltuk, hogy mielőtt lefekszünk (11 és éjfél környékén) még levisszük pár percre.
Nos, ezzel a módszerrel Hunter már 4 napja semmit nem intézett lakáson belül:)
Öröm és boldogság.
Nemrég sétáltunk egyet a városban (némi parkos- szabadon engedős résszel, persze), Hunter sokáig szépen jött, később elvesztette kicsit a türelmét. A zebráknál sokszor már magától leül, de nem a kedvence a várakozás, meg a nagy forgalmat sem mindenképp imádja - jól meg is ugatott egy buszt mérgében.
Vittem frizbit is a sétára, nem pörgött rá nagyon. Bezzeg ha rongy van nálam, vagy akár csak egy leveles faág, amiért lehet küzdeni... Lehet, hogy a végén majd el kell dobnom frizbis álmaimat, és örző-védőzni fogok vele nagykorában. Egy magyar vizslával. Eszem megáll:)
Az első képek egyike. amikor még bőven elfért az ágyában:
2011. október 3., hétfő
Laza póráz: klikkerrel vagy anélkül?
Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne a laza pórázon való sétálást is klikkerrel tanítani a kutymorgónak.Jelenleg a "ha a kutya elkezd húzni, azonnal megállunk" című módszert alkalmazzuk, gyakorlatilag a kezdetektől fogva. Próbáltuk a "ha a kutya elkezd húzni, az ellenkező irányba indulunk" című változatot is, de Hunter ezt annyira nem értékelte, hogy ilyenkor majd' megfulladt, vagy leült,stb., én meg nem akartam, hogy sérüljön a nyaka, légcsöve.
A megállós módszer végülis nem rossz, csak tényleg iszonyú türelem és következetesség kell hozzá. Ha már a hajamat tépném, mert 3 lépésenként meg kell állni, akkor is ki kell tartani, nem engedni a kutyának. Én nem vagyok az az igazán türelmes alkat, szóval ez jó próba nekem is (meg Gábornak is, de ebben én következetesebb vagyok, ő néha hagyja húzni az ebet, ha siet).
A nagykönyvek szerint ennél a módszernél, ha megállunk, meg kell várni, amíg a kutya "beigazodik", addig semmit nem szabad csinálni. Nos, Hunter ilyenkor némi kajláskodás után nyafogva leült, és nézett ránk - de ezt ott, ahol volt, ergo pl. 1 méterrel előttünk.
Így hát én módosítottam a dolgot azzal, hogy ilyenkor beigazítottam a kutyát láb mellé (+ lábhoz vezényszó), és ha szépen ott maradt, akkor indultunk tovább. A vezényszóval persze tisztában van, ha kaja van kilátásban, szépen jön mellettem... És most már eljutottunk odáig, hogy ha húz, előreszalad, és megállok, akkor ő jön vissza és igazítja be magát a jó pozícióba.
Ja igen, nem csak annyi az elvárás, hogy ne húzzon, hanem hogy ne előzzön meg engem, mellettem jöjjön, így akkor is megállok, ha nagyon előre tör. Szintén a kezdetektől. Nem kell rámtapadnia, stb, de nem előzhet meg engem és nem húzhat, ennyi. A pórázt rövidre fogom, de így pont laza, ha szépen jön. Ha meg nem jön szépen, nem megyünk - ergo sosem feszül a nyakán a nyakörv, nem lóg a kutya a levegőben a rövid póráz miatt.
Visszatérve a klikkerre: nagyon szerettem volna azzal tanítani Hunternek a kulturált módon való sétát, egyrészt mert mégiscsak a pozitív megerősítés a legjobb, másrészt meg mert eddig mindent, amit klikkerrel tanult, nagyon hamar megjegyzett.
Ámde.
Elvileg kis lépésben kéne haladni, először már pár lépés után klikkelni, ha szépen jön. Ezzel 2 probléma is volt: Hunternek nem volt türelme hozzá, érdekesebb volt az utca, a bokrok, meg amúgy minden, mint a kaja -érthető egy kiskutyánál:) Másrészt meg mivel kicsi, le kellett hozzá hajolnom, hogy oda tudjam adni neki a jutifalatot, ergo neki meg meg kellett állnia... Szerintem kb. menet közben lenne szerencsés odaadni neki a jutalmat, hiszen épp azért kapja,mert szépen jön. A legfontosabb pedig: szerintem a laza pórázon való sétakor egyfajta "tudatállapotban" (nem tudok rá jobb kifejezést) van a kutya is, a gazdi is. Flow:) És ezt ha megszakítom egy jutifalattal, klikkel, megtorpanással, elveszik az egész.
Szóval nem klikkerezek a pórázas sétáknál, de ha találok jó megoldást, vagy kapok jó tanácsot, még mindig nyitott vagyok rá:)
(szabadon követésnél viszont - "lábhoz", Hunter beigazodik,persze nem tökéletesen, és követ - ott a klikker, azt egyelőre úgyis csak pár lépés erejéig csinálja)
Amúgy nem panaszkodhatunk, a séták 75%-ában már szépen jön laza pórázon, láb mellett a szagkapitány. Izgalmas környezet, sok ember esetén vannak nehézségek (sajnos erről az emberek is tehetnek, 100-ból 1 kérdezi meg, hogy megsimogathatja-e a "cukiii kiskutyát", a többi csak rávetődik a semmiből -> Hunter is bepróbálkozik mindenkinél, megszokta, hogy szinte minden idegen járókelő egyenlő a simogatással).
(Hunter jelen pillanatban olyan kitekert pózban alszik itt tőlem egy méterre, amilyenben csak a vizslák tudnak. Szanaszét tudnám ölelgetni.)
A megállós módszer végülis nem rossz, csak tényleg iszonyú türelem és következetesség kell hozzá. Ha már a hajamat tépném, mert 3 lépésenként meg kell állni, akkor is ki kell tartani, nem engedni a kutyának. Én nem vagyok az az igazán türelmes alkat, szóval ez jó próba nekem is (meg Gábornak is, de ebben én következetesebb vagyok, ő néha hagyja húzni az ebet, ha siet).
A nagykönyvek szerint ennél a módszernél, ha megállunk, meg kell várni, amíg a kutya "beigazodik", addig semmit nem szabad csinálni. Nos, Hunter ilyenkor némi kajláskodás után nyafogva leült, és nézett ránk - de ezt ott, ahol volt, ergo pl. 1 méterrel előttünk.
Így hát én módosítottam a dolgot azzal, hogy ilyenkor beigazítottam a kutyát láb mellé (+ lábhoz vezényszó), és ha szépen ott maradt, akkor indultunk tovább. A vezényszóval persze tisztában van, ha kaja van kilátásban, szépen jön mellettem... És most már eljutottunk odáig, hogy ha húz, előreszalad, és megállok, akkor ő jön vissza és igazítja be magát a jó pozícióba.
Ja igen, nem csak annyi az elvárás, hogy ne húzzon, hanem hogy ne előzzön meg engem, mellettem jöjjön, így akkor is megállok, ha nagyon előre tör. Szintén a kezdetektől. Nem kell rámtapadnia, stb, de nem előzhet meg engem és nem húzhat, ennyi. A pórázt rövidre fogom, de így pont laza, ha szépen jön. Ha meg nem jön szépen, nem megyünk - ergo sosem feszül a nyakán a nyakörv, nem lóg a kutya a levegőben a rövid póráz miatt.
Visszatérve a klikkerre: nagyon szerettem volna azzal tanítani Hunternek a kulturált módon való sétát, egyrészt mert mégiscsak a pozitív megerősítés a legjobb, másrészt meg mert eddig mindent, amit klikkerrel tanult, nagyon hamar megjegyzett.
Ámde.
Elvileg kis lépésben kéne haladni, először már pár lépés után klikkelni, ha szépen jön. Ezzel 2 probléma is volt: Hunternek nem volt türelme hozzá, érdekesebb volt az utca, a bokrok, meg amúgy minden, mint a kaja -érthető egy kiskutyánál:) Másrészt meg mivel kicsi, le kellett hozzá hajolnom, hogy oda tudjam adni neki a jutifalatot, ergo neki meg meg kellett állnia... Szerintem kb. menet közben lenne szerencsés odaadni neki a jutalmat, hiszen épp azért kapja,mert szépen jön. A legfontosabb pedig: szerintem a laza pórázon való sétakor egyfajta "tudatállapotban" (nem tudok rá jobb kifejezést) van a kutya is, a gazdi is. Flow:) És ezt ha megszakítom egy jutifalattal, klikkel, megtorpanással, elveszik az egész.
Szóval nem klikkerezek a pórázas sétáknál, de ha találok jó megoldást, vagy kapok jó tanácsot, még mindig nyitott vagyok rá:)
(szabadon követésnél viszont - "lábhoz", Hunter beigazodik,persze nem tökéletesen, és követ - ott a klikker, azt egyelőre úgyis csak pár lépés erejéig csinálja)
Amúgy nem panaszkodhatunk, a séták 75%-ában már szépen jön laza pórázon, láb mellett a szagkapitány. Izgalmas környezet, sok ember esetén vannak nehézségek (sajnos erről az emberek is tehetnek, 100-ból 1 kérdezi meg, hogy megsimogathatja-e a "cukiii kiskutyát", a többi csak rávetődik a semmiből -> Hunter is bepróbálkozik mindenkinél, megszokta, hogy szinte minden idegen járókelő egyenlő a simogatással).
(Hunter jelen pillanatban olyan kitekert pózban alszik itt tőlem egy méterre, amilyenben csak a vizslák tudnak. Szanaszét tudnám ölelgetni.)
2011. október 2., vasárnap
Voltunk kutyaoviban!
Az Őrmezői kutyasuliba mentünk el, egy hónapja voltunk már ott (akkor még Huntert itthon hagytuk), tetszett,amit láttunk.
Most rengetegen voltunk ovisok, a kifliméretű tacskókölyöktől kezdve a mackós pireneusin át a szőrgombőc keverékig mindenféle kutyagyerek hancúrozott-ugatott-ismerkedett-szaglászott. Mindet meg akartam dögönyözni!
Nem tettem,erős vagyok.
Két másik kis vizsla is volt Hunterön kívül (ez kb. olyan idiótán néz ki leírva,mint a "baconös") , az egyik szintén 3 hónapos, csak lány, a másik már kicsit nagyobb fiú - szépek voltak.
Hunter imád ismerkedni, játszani, soha nem volt még gondja más kutyákkal, most is teljesen felszabadultan viselkedett, haverkodott mindegyik ebbel, a lányoknak udvarolt is.... erről majd bővebben később, a lényeg az, hogy elég korán érő típus Őkajlasága.
Összességében pedig ügyes volt, a behívások alakulnak, az első "szélrózsa-futásnál" nagyon tetszett, ahogy megállt a nagy kavarodásban, és figyelt, honnan hallja a hangunkat, keresett minket.
A másodiknál épp ivott, és az nagyon lekötötte a figyelmét, mi meg a pálya túlsó végéről hívtuk - így csak segítséggel sikerült, az egyik óvónéni útba igazította a maflát.
A harmadiknál is messze volt tőlünk, először végigjárt pár embert,aztán észrevett minket, és szépen odajött hozzánk - klikk, virsli, boldogság.
Doktorosdi-játék következett: a kutyának fel kellett állnia egy rögtönzött "asztalra", ahol megtapogatták,megnézték a fülét, fogait. Hunterrel most sem volt probléma, bátran felmászott az asztalra, farokcsóválva fogadta a tapogatást, tipikus vizsla: imádja, ha hozzáérnek.
Az utolsó feladatnál (az ovónénik megfogják a kutyát,mi elszaladunk, elbújunk egy sátor mögé,miközben folyamatosan hívjuk) Hunter rohant szépen hozzánk, nem lófrált el.
Elég kevés feladatra jutott idő, többször is betrappoltak kamerákkal, fényképezőgépekkel, forgatás zajlott épp. Korom Gábor problémás kutyát nevel, hmm. Legyen egy magyar Cesar Millan show? Mindenesetre kíváncsi leszek a filmre, vagy sorozatra, meg aztán sosem árt, ha az emberek látják a tévében is a kutyasulikat. Hátha kedvük támad kicsit foglalkozni a hátsó kertben unatkozó kutyájukkal.... Szóval remélem, sikere lesz a dolognak.
Az mondjuk nem mindenképp tetszett, hogy az oktató által "masszív agresszívként" jellemzett kutyát behozták a kis ovisok közé, ahol volt több olyan tenyérnyi kiskutya is, aki még sosem volt kutyák közt, alapból félt... Szerencsére az agresszor nem csinált bajt, nem verekedett, pedig az oktató pont ezért hozta be. (Hogy jól lefilmezzék, ahogy megtép-harap egy kiskutyát, aki első alkalommal van oviban?)
Hamar eltelt az egy órás foglalkozás, bezsebeltük a szokásos dícséreteket (milyen gyönyörű, szép, aranyos, mekkora lesz,stb), elindultunk hazafelé. Hunter még játszott volna, de igazából úgy elfáradt a hihetetlen ingeráradattól és a sok hancúrozástól, hogy azóta is csak alszik, vagy kómásan jár-kel.
Délután klikkereztünk egy kicsit, mókás, ahogy a lelövős trükknél sokszor nyafog egyet,mielőtt eldőlne, így még életszerűbb a dolog.
A szlalomból kivettem a fakanalat (pálcát..), az első lépésnél mutatom neki az ujjammal,merre, onnantól kezdve már csak a vezényszót mondom ("át") - megy neki.
Még nem gyorsan és folyékonyan, de majd kialakul, ilyen pici korban még nem véresen komoly dolgok ezek. Meg nagy korban sem. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat közben.
Kutyaovis kép még nincs, jövő héten majd viszek fényképezőgépet. Itt a két srác hülyéskedik épp, bár Gáborból nem sok látszik:
Az Őrmezői kutyasuliba mentünk el, egy hónapja voltunk már ott (akkor még Huntert itthon hagytuk), tetszett,amit láttunk.
Most rengetegen voltunk ovisok, a kifliméretű tacskókölyöktől kezdve a mackós pireneusin át a szőrgombőc keverékig mindenféle kutyagyerek hancúrozott-ugatott-ismerkedett-szaglászott. Mindet meg akartam dögönyözni!
Nem tettem,erős vagyok.
Két másik kis vizsla is volt Hunterön kívül (ez kb. olyan idiótán néz ki leírva,mint a "baconös") , az egyik szintén 3 hónapos, csak lány, a másik már kicsit nagyobb fiú - szépek voltak.
Hunter imád ismerkedni, játszani, soha nem volt még gondja más kutyákkal, most is teljesen felszabadultan viselkedett, haverkodott mindegyik ebbel, a lányoknak udvarolt is.... erről majd bővebben később, a lényeg az, hogy elég korán érő típus Őkajlasága.
Összességében pedig ügyes volt, a behívások alakulnak, az első "szélrózsa-futásnál" nagyon tetszett, ahogy megállt a nagy kavarodásban, és figyelt, honnan hallja a hangunkat, keresett minket.
A másodiknál épp ivott, és az nagyon lekötötte a figyelmét, mi meg a pálya túlsó végéről hívtuk - így csak segítséggel sikerült, az egyik óvónéni útba igazította a maflát.
A harmadiknál is messze volt tőlünk, először végigjárt pár embert,aztán észrevett minket, és szépen odajött hozzánk - klikk, virsli, boldogság.
Doktorosdi-játék következett: a kutyának fel kellett állnia egy rögtönzött "asztalra", ahol megtapogatták,megnézték a fülét, fogait. Hunterrel most sem volt probléma, bátran felmászott az asztalra, farokcsóválva fogadta a tapogatást, tipikus vizsla: imádja, ha hozzáérnek.
Az utolsó feladatnál (az ovónénik megfogják a kutyát,mi elszaladunk, elbújunk egy sátor mögé,miközben folyamatosan hívjuk) Hunter rohant szépen hozzánk, nem lófrált el.
Elég kevés feladatra jutott idő, többször is betrappoltak kamerákkal, fényképezőgépekkel, forgatás zajlott épp. Korom Gábor problémás kutyát nevel, hmm. Legyen egy magyar Cesar Millan show? Mindenesetre kíváncsi leszek a filmre, vagy sorozatra, meg aztán sosem árt, ha az emberek látják a tévében is a kutyasulikat. Hátha kedvük támad kicsit foglalkozni a hátsó kertben unatkozó kutyájukkal.... Szóval remélem, sikere lesz a dolognak.
Az mondjuk nem mindenképp tetszett, hogy az oktató által "masszív agresszívként" jellemzett kutyát behozták a kis ovisok közé, ahol volt több olyan tenyérnyi kiskutya is, aki még sosem volt kutyák közt, alapból félt... Szerencsére az agresszor nem csinált bajt, nem verekedett, pedig az oktató pont ezért hozta be. (Hogy jól lefilmezzék, ahogy megtép-harap egy kiskutyát, aki első alkalommal van oviban?)
Hamar eltelt az egy órás foglalkozás, bezsebeltük a szokásos dícséreteket (milyen gyönyörű, szép, aranyos, mekkora lesz,stb), elindultunk hazafelé. Hunter még játszott volna, de igazából úgy elfáradt a hihetetlen ingeráradattól és a sok hancúrozástól, hogy azóta is csak alszik, vagy kómásan jár-kel.
Délután klikkereztünk egy kicsit, mókás, ahogy a lelövős trükknél sokszor nyafog egyet,mielőtt eldőlne, így még életszerűbb a dolog.
A szlalomból kivettem a fakanalat (pálcát..), az első lépésnél mutatom neki az ujjammal,merre, onnantól kezdve már csak a vezényszót mondom ("át") - megy neki.
Még nem gyorsan és folyékonyan, de majd kialakul, ilyen pici korban még nem véresen komoly dolgok ezek. Meg nagy korban sem. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat közben.
Kutyaovis kép még nincs, jövő héten majd viszek fényképezőgépet. Itt a két srác hülyéskedik épp, bár Gáborból nem sok látszik:
2011. október 1., szombat
Nna, ahhoz képest,hogy több,mint egy hónapja létrehoztam ezt a blogot,elég szégyenteljes dolog,hogy ez az első bejegyzésem.
A főszereplő Hunter ("vadász", angolosan ejtsd,különben harapok), a jelen pillanatban már majdnem 13 hetes magyar vizsla fiú.
A nevét onnan kapta....
Honnan is?
Szép lett volna, ha ránézünk,és rögtön érezzük: az ő neve nem lehet más, csak Hunter. Nem így történt, amikor elhoztuk, órákon át intenzíven törtük a fejünket. Jack Sparrow. Stephen King. Timo. Májló - na ez utóbbitól és a hasonlóktól én allergiás rohamot kapok.
Hunter lett, aminek az az előnye, hogy sokan abszolút nem tudják hova tenni,mint kutyanevet, így a kiskutyánkat gyakran szólítják Hántelnek, Hántornak, legrosszabb esetben Hédának.
Elcsalni így nem fogják tőlünk,az tuti.
További jellemzője a kutyának, hogy kalóz- és szagkapitány. Az utóbbi nem arra utal, hogy kitűnő szaglása lenne... hanem arra,amit ez a falatnyi kis kutya produkálni tud hajnalban a kutyapelenkára.
Egy 11. kerületi ház 5. emeletén lakunk egy másfél szobás lakásban egy vizslával Szerintem ennyiből is érthető, hogy miért tartom nagyon - NAGYON - fontosnak, hogy Huntert az első perctől kezdve tudatosan, következetesen neveljem.
Szerintem nagy felelősség városban kutyát tartani, egyrészt az embertársaink miatt (élni és élni hagyni -> a kutyám nem zavarhat senkit, nem okozhat senkinek kellemetlenséget se a fogalmamsincshánylakásos házban,se az utcán), másrészt a kutya miatt (kötelességem biztosítani neki a boldog és teljes életet, sok sétával,rohangálással,játékkal, együtt mozgással -> ehhez pedig jól nevelt és szocializált kutya kell).
Tanitani meg amúgy is imádok.
Az előző kutyám egy spániel volt, hihetetlen trükkökre tudtam megtanítani,de a behívással komoly gondjaim voltak, és a laza pórázon való séta is reménytelen volt.
Tanultam az esetből, Huntert sokkal következetesebben nevelem, hogy később tényleg bárhova velem tudjon jönni. A célom, hogy később póráz nélkül sétálhassunk a városban - ehhez persze rengeteget kell vele foglalkozni:) Most, hogy megkapta minden oltását, vasárnap elsettenkedünk egy kutyaoviba. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk profitálni a dologból...
Amit én várok (remélek): Hunter megtanulja, hogy nagyobb tömegben, sok kutya között is figyeljen rám, azonnal odajöjjön,ha hívom, és barátságosan, de közömbösen viselkedjen a többi emberrel - ne ugráljon fel rájuk,stb.
Az engedelmességi gyakorlatokkal szerintem nem sok problémánk lesz (kop-kop), a fiatalúr 7 hetes kora óta tanul. Klikkerrel tanulunk,amit én most használok először (látszik is, sokat bénázok,rosszkor klikkelek,stb). Sokat olvastam róla, hittem is meg nem is,amiket írtak. Klikk,mi? Persze.
De azóta is egyik ámulatból a másikba esek: működik.
Hunterrel 3 napig kondícionáltunk, onnantól kezdve viszont maximum 10 perc alatt bármit megtanult eddig.
Jelenleg parancsra ül,fekszik, ugat, pacsit ad kézre, lábra, átbújik a lábam közt, és ha "lelövöm", elveti magát. Megtanulta, hogy a hálószobába nem jöhet be, ajtón csak utánunk mehet ki és be.Most tanuljuk a pálcakövetést,amit pálca híján én egy fakanállal csinálok...
És a pálca segítségével pár napja gyakoroljuk a szlalomot is.
Ha eldobom a labdáját, rohan utána, a legtöbbször vissza is hozza,de oda már nem szívesen adja:) Így hát elkezdtem ezt is klikkerrel tanítani neki (még semmi komolykodós leül-tart-majd én elveszem dolog, csak ejtse le a lábam elé, ennyi elég). Kíváncsi vagyok, később, ha már nem viszketős tejfogai lesznek, és nem akar mindig rágcsálni, mennyire lesz apportos kutya. Örülnék,ha szeretne apportírozni, szívesebben jutalmaznám labdával, mint jutifalattal.
Meg aztán.... frizbis álmaim is vannak, de ahhoz az kell, hogy a szagkapitánynak is legyen kedve hozzá:)
Huhh. Millió dolgot írhatnék még, hiszen azalatt a másfél hónap alatt,mióta elhoztuk ővizslaságát, rengeteg dolog történt, de nem akarom lexikon-hosszúságúra az első bejegyzést, úgyhogy majd. Máskor.
Íme, egy videó a kapitányról,itt épp kómásan ügyeskedik, de hozok majd olyat is, ahol egyszerűen csak jófej kiscsikóként hancúrozik.
A főszereplő Hunter ("vadász", angolosan ejtsd,különben harapok), a jelen pillanatban már majdnem 13 hetes magyar vizsla fiú.
A nevét onnan kapta....
Honnan is?
Szép lett volna, ha ránézünk,és rögtön érezzük: az ő neve nem lehet más, csak Hunter. Nem így történt, amikor elhoztuk, órákon át intenzíven törtük a fejünket. Jack Sparrow. Stephen King. Timo. Májló - na ez utóbbitól és a hasonlóktól én allergiás rohamot kapok.
Hunter lett, aminek az az előnye, hogy sokan abszolút nem tudják hova tenni,mint kutyanevet, így a kiskutyánkat gyakran szólítják Hántelnek, Hántornak, legrosszabb esetben Hédának.
Elcsalni így nem fogják tőlünk,az tuti.
További jellemzője a kutyának, hogy kalóz- és szagkapitány. Az utóbbi nem arra utal, hogy kitűnő szaglása lenne... hanem arra,amit ez a falatnyi kis kutya produkálni tud hajnalban a kutyapelenkára.
Egy 11. kerületi ház 5. emeletén lakunk egy másfél szobás lakásban egy vizslával Szerintem ennyiből is érthető, hogy miért tartom nagyon - NAGYON - fontosnak, hogy Huntert az első perctől kezdve tudatosan, következetesen neveljem.
Szerintem nagy felelősség városban kutyát tartani, egyrészt az embertársaink miatt (élni és élni hagyni -> a kutyám nem zavarhat senkit, nem okozhat senkinek kellemetlenséget se a fogalmamsincshánylakásos házban,se az utcán), másrészt a kutya miatt (kötelességem biztosítani neki a boldog és teljes életet, sok sétával,rohangálással,játékkal, együtt mozgással -> ehhez pedig jól nevelt és szocializált kutya kell).
Tanitani meg amúgy is imádok.
Az előző kutyám egy spániel volt, hihetetlen trükkökre tudtam megtanítani,de a behívással komoly gondjaim voltak, és a laza pórázon való séta is reménytelen volt.
Tanultam az esetből, Huntert sokkal következetesebben nevelem, hogy később tényleg bárhova velem tudjon jönni. A célom, hogy később póráz nélkül sétálhassunk a városban - ehhez persze rengeteget kell vele foglalkozni:) Most, hogy megkapta minden oltását, vasárnap elsettenkedünk egy kutyaoviba. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogunk profitálni a dologból...
Amit én várok (remélek): Hunter megtanulja, hogy nagyobb tömegben, sok kutya között is figyeljen rám, azonnal odajöjjön,ha hívom, és barátságosan, de közömbösen viselkedjen a többi emberrel - ne ugráljon fel rájuk,stb.
Az engedelmességi gyakorlatokkal szerintem nem sok problémánk lesz (kop-kop), a fiatalúr 7 hetes kora óta tanul. Klikkerrel tanulunk,amit én most használok először (látszik is, sokat bénázok,rosszkor klikkelek,stb). Sokat olvastam róla, hittem is meg nem is,amiket írtak. Klikk,mi? Persze.
De azóta is egyik ámulatból a másikba esek: működik.
Hunterrel 3 napig kondícionáltunk, onnantól kezdve viszont maximum 10 perc alatt bármit megtanult eddig.
Jelenleg parancsra ül,fekszik, ugat, pacsit ad kézre, lábra, átbújik a lábam közt, és ha "lelövöm", elveti magát. Megtanulta, hogy a hálószobába nem jöhet be, ajtón csak utánunk mehet ki és be.Most tanuljuk a pálcakövetést,amit pálca híján én egy fakanállal csinálok...
És a pálca segítségével pár napja gyakoroljuk a szlalomot is.
Ha eldobom a labdáját, rohan utána, a legtöbbször vissza is hozza,de oda már nem szívesen adja:) Így hát elkezdtem ezt is klikkerrel tanítani neki (még semmi komolykodós leül-tart-majd én elveszem dolog, csak ejtse le a lábam elé, ennyi elég). Kíváncsi vagyok, később, ha már nem viszketős tejfogai lesznek, és nem akar mindig rágcsálni, mennyire lesz apportos kutya. Örülnék,ha szeretne apportírozni, szívesebben jutalmaznám labdával, mint jutifalattal.
Meg aztán.... frizbis álmaim is vannak, de ahhoz az kell, hogy a szagkapitánynak is legyen kedve hozzá:)
Huhh. Millió dolgot írhatnék még, hiszen azalatt a másfél hónap alatt,mióta elhoztuk ővizslaságát, rengeteg dolog történt, de nem akarom lexikon-hosszúságúra az első bejegyzést, úgyhogy majd. Máskor.
Íme, egy videó a kapitányról,itt épp kómásan ügyeskedik, de hozok majd olyat is, ahol egyszerűen csak jófej kiscsikóként hancúrozik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)