Huhh.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.
Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.
És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.
Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....
Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.
mi
llkk
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viselkedés tömegben. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viselkedés tömegben. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. október 6., csütörtök
Egyesítjük erőinket
Beszerveztem pár ismerősömet, hogy legyenek "ismeretlen látogatók". Azaz jöjjenek el hozzánk, kopogjanak/csengessenek, aztán ha beengedem őket, legyenek nagyon erősek, szorítsák ökölbe a lábujjukat is - és nézzék levegőnek a farokcsóváló, lelkesedő kiscsikót.
Hunter ugyanis hihetetlenül lelkes, ha ismerkedésről van szó, ami nem is baj, legyen barátságos, de a későbbiekben talán nem mindenki fog örülni neki, ha egy 30-35 kilós csupaizom kutya örömében szaltózva váratlanul ráugrik.
Így hát a projekt: megtanítani Huntert arra, hogy:
- ha valaki jön hozzánk, a falkavezérek (azaz Gábor és én) üdvözöljük először, ő addig csendben, nyugodtan viselkedik
- felugrálás idegenre semmilyen esetben sincs (mondjuk ismerősre se...)
- a "kapuszabály" akkor is érvényes, ha becsöngetnek hozzánk, ha látogató jön ki-be az ajtón ( ha csak mi vagyunk itthon, sosem megy ki a nyitott ajtón a lépcsőházba, és be is akkor jön csak séta után, miután mi már beléptünk. Az ajtóban le kell ülnie, és megvárnia, hogy be- vagy kiengedjük. Ez megy is neki, de ha látogató jön, valahogy törlődnek a szabályok a fejéből:) )
Ugyanígy szeretnék majd önkénteseket szerezni egy kis utcai melóra is: kötődésesdit játszani (mint a kutyaoviban: valaki megfogja Huntert, mi elfutunk...stb.), behívósdit játszani ( magunkhoz hívjuk, miközben az "idegenek" épp játszanak vele, vagy simogatják), kínált étel megtagadását gyakorolni.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)