Mindenféle

Nnna, mivel megütközve tapasztaltam, hogy nem tudok kommentet írni a saját blogomba, kicsit átpofoztam a rendszert. Most már lehet bejelentkezés, stb. nélkül is hozzá(nk)szólni -  elég idióta dolog lenne, ha ez miatt regisztrálni kéne mindenféle oldalakra:)

A szekrényajtó becsukásával jelenleg megakadtunk, Hunter eljutott odáig  (formálással), hogy megérinti az orrával az ajtót, de ennyi. Nem tolja, nem érinti meg kicsit erősebben, hogy mozduljon befelé - így nem tudok klikkelni. Erősen töprengek, hogyan is kéne ezt megoldani, sandán méregetem lakásban fellelhető összes szekrényajtót, hogy melyik csukódik a legkönnyebben.

A lámpakapcsolást pedig még el sem kezdtük - deriz nó idő.

Viszont azért tanultunk újat mostanság: egy hosszúbotot (shaolin kungfus fegyverem) fogok meg, az eb pedig megkerüli (2x - ez az elvárás egyelőre). Megvezetéssel tanítom neki, a "kerüld" vezényszóval. Kíváncsi leszek, hogy más tárgyakkal (pl. fa a parkban) is meg fogja-e csinálni.

És ami váratlan, öröm és boldogság, izgalmas újdonság, meglepő fordulat: Hunterrel labdáztunk tegnap!!!!
De nem akárhogy... Eddig ez úgy zajlott, mint már írtam: labda repül, Hunter utána, hozza vissza, rágcsálja, őrzi, fogócskázna,  többszöri "kérem!" felszólításra végül elengedi, és várja, hogy újra eldobjam. Lakásban.
Kint ezt nagyon ritkán csinálta meg, odáig ment, hogy elkapja a labdát, tán még meg is közelített, de odaadni....? Ritkán.

Nos.
Tegnap (még a lakásban) elgurítottam neki a labdát, mert kissé pörgött az eb. Elkapta, visszahozta, letette előttem, és rámnézett.
Döbbenet.
Gyors klikk, kaja:)
Újra eldobtam, és az egész megismétlődött,újra és újra. Hunter tudatosan letette előttem a labdát, várta a dícséretet, jutifalatot, és hogy megint eldobjam.

Az esti sétához levittem magammal a labdát is, gondolván, kint úgysem ismétli meg a mutatványt... És tévedtem: Hunter ugyanúgy visszahozta, letette elém a nyálas labdát.
Szárnyaltam.

Igazából nem tudom, mi történt. Valószínű, hogy ha fát dobnék el, azt nem hozná vissza - fognövesztés van ugyanis, minden kis fadarabot megrágcsál. A fa nem visszahozásra való, hanem ínydörzsölésre:)
Talán egyértelműen összekötötte a labdát a játékkal? Mostanság már sosem vittem le magammal dobálnivalót a sétákra, mondván, minek...
Vagy csak most ülepedett és tisztult le benne a sokszori próbálkozás, tanítás?
Vagy csak megtanulta értékelni a labdázást a lakásban, mert ritkán tud rávenni minket (úgyse adja oda, könyörögni nem fogunk, nem labdázunk - elgondolással nem nagyon játszunk vele ilyet, max. én elgurítom neki párszor, ha nagyon pörög) ?


+ utólag egy kis elmélkedés:
Még ma is sok embertől hallom/látom, hogy nem tetszik nekik, hogy Hunterrel, ezzel a cukimukiédibédi kiskutyával olykor milyen szigorúan bánok. Leültetem a zebránál,amíg várunk, stb. Szörnyű.
Az ilyen emberek hasonlóak azokhoz, akik hangoztatják, még a mai modern világban is: "A kutya 6 hónapos koráig csak játsszon, más dolga nincs. Aztán 6 hónaposan el lehet kezdeni tanítani."
Persze. A gyereknek is csak 7-8 évesen kezdjük el megtanítani, hogy ne rohanjon ki az úttestre, ésatöbbi. Ugye?:)
És ezek az emberek azok, akik valóban nem csinálnak semmit a kutymó 6 hónapos koráig (sokszor utána sem, mert akkor már nem olyan kis cuki, túl makacs,stb.).És ezeknek a kutyái lesznek aztán egész életükben a kertbe zárva.

apport-kedvetlenség

Szomorúan látom, hogy Hunter tényleg nem az az labdabolond kutya.

A lakásban szívesen labdázik (legalább akkor is futkoshat), visszahozza, odaadja, lelkes, de kint csak szalad érte, de amikor utoléri, már nem annyira érdekli, egy fűcsomó, egy fadarab, egy kavics el tudja vonni a figyelmét. Tehát maximum valami teljesen ingerszegény betonplaccon tudnánk labdázni, de hát nem az a cél.

A maximum az 5 sikeres visszahozás volt kint, klikkerrel, kajával jutalmazva, de legtöbbször még a jutalom sem motiválja, vagyis... egyszerűen másra figyel:) Rohan a labda után, elkapja, de aztán hirtelen meglát valamit, és már ügyet sem vet a labdára.
Látom már, nem leszünk azon szerencsések között, akik úgy sétáltatják a kutyájukat, hogy az, ha labda van a gazdinál, teljesen el vannak varázsolva, és csak arra figyelnek, hogy dobja már, dobja már, dobja mááááár eeeel!:)

Ahogy írtam is egyik előző bejegyzésben: nem csodálkoznék, ha Hunter később sikeresen örző-védőzne. Mert üldözni szereti a labdát,  rongyozni szeret, elkapni, harcolni imád.
Persze, feladatként mindenképp meg fogom tanítani neki az apportírozást, de igazi lelkes játék, és frizbis karrier olybá tűnik, nem lesz ebből.
(De megadom az esélyt természetesen az ellenkezőjének is: még bármi változhat:) )