A Megállapodás

Huhh.
Már látom: én leszek a 11. kerület undok lánya.
-Fú, milyen kedves ez a lány - jegyezte meg jó hangosan anyjának ma egy nő. A "kedves" szó csuppogott az iróniától.

Ugyanis amikor lehajolt megsimogatni Huntert, én nem álltam meg, sőt: elhúztam a kutyát is.
Rosszalló fintor is volt az arcomon, ráadásul.

És nem ez volt az első eset, szóval okkal gyanítom, hogy most már sokan "kedves" lánynak tartanak.
Pedig annyira egyszerű lenne a megoldás. Egy szó, pontosabban egy kérdés: "Megsimogathatom?"
Ennyi. Aki ezt eddig megkérdezte, annak én még mindig (még ha siettem, vagy rosszkedvű voltam is), mindig megengedtem, hogy haverkodjon a kiskuttyal.

Ennyi szerintem elvárható: én sem nyúlok hozzá az idegen járókelők tulajdonához, gyerekéhez, akármilyéhez. Viszont az emberek 90%-a teljesen természetesnek veszi, hogy ha meglátja Huntert, ráugrik, ölbe veszi, magához hívja, lehajol hozzá, vagy legalább amikor elmegyünk mellette, futtában végigsimítja.
Így tanítsd meg a kutyádnak, hogy szépen, nyugodtan kövessen téged séta közben....


Így hát Gáborral megegyeztünk, hogy "kedvesek" leszünk, és ha a járókelők nem foglalkoznak azzal, hogy mielőtt a kutyára zúdulnak, előtte ránk nézzenek, megkérdezzék, szabad-e... akkor mi sem foglalkozunk velük, a simogatásra nyújtott kezükkel, a lelkendezésükkel: egyszerűen továbbhaladunk, Huntert finoman elhúzva a közelükből.
(Amúgy ha Gábor sétáltatja a kutymorgót, kevesebb a "támadó". Egy férfit tán nem mernek annyira megközelíteni. Passz.)
Ha viszont megkérdezik, hogy megsimogathatják-e Huntert, akkor minden további nélkül, örömmel engedélyezzük az ismerkedést.